Fókuszban az új generáció – évadot zárt a Katona József Színház

Június 14-én megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház, melyen ismertették az elmúlt év eredményeit, valamint átadták a társulati díjakat. Máté Gábor, a teátrum igazgatója beszédében kiemelte: Katona 41. évadában kiemelt jelentőséggel bírt az elmúlt években szerződtetett fiatal tehetségek helyzetbe hozása, reflektorfénybe helyezése és a fiatal közönség megszólítása is.


Több nagysikerű bemutató – úgy az EMBTRAG, akár az Extázis, a Mefisztóland, vagy például a Sorstalanság tantermi előadás – lehetőséget teremtett az új tagok emlékezetes fellépésére, bemutatkozására. Külön öröm, hogy Tarnóczi Jakab rendezése, az Extázis egy új, fiatal nézői réteget is be tudott hívni a színházba – emelte ki Máté Gábor. Két saját gyártású videósorozat is készült idén – EZMEGKI?!, illetve Good vibes only? Tillával címmel – abból a célból, hogy a közönség jobban megismerhesse a Katona társulatának Y-Z generációhoz tartozó művészeit, valamint az őket érintő, foglalkoztató legfontosabb kérdéseket, problémákat. A második alkalommal megrendezett Csinibaba Táncdalfesztiválon – amely 2024-ben is hatalmas sikert aratott – több új csatlakozó művész mellett ők is megmutathatták tehetségüket a Budapest Park közel 9000 nézőjének.

Idén a színház három játszóhelyén 103%-os látogatottság mellett összesen 505 előadást láthatott mintegy 96 ezer néző. Legtöbbször, azaz 164-szer Elek Ferenc lépett színpadra, őt 163 előadással Vizi Dávid, 140 estével pedig Tasnádi Bence követte.

A hagyományoknak megfelelően átadták a belső művészeti díjakat. Az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Máthé Erzsi-díjat – amelyet Máthé Erzsi huszonegy éve alapított – Elek Ferenc vehette át. A társulat szavazatai alapján a legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért odaítélt PUKK-díjat Fullajtár Andrea kapta, a Kedd című előadásban megformált szerepéért.


A tervek szerint a 2024/25-ös évad első premierjét szeptemberben, a második kettőt pedig októberben tartják.

Először, szeptemberben a Sufni-projekt II. részeként Antall Bálint Sárszeg című bemutatóját láthatja a közönség, miközben Jánossy Lajos Itt élet című művét Máté Gábor rendezi a Kamrában. Ezzel párhuzamosan Tarnóczi Jakab Radical relax címen készít előadást a nagyszínpadon. Utóbbi kettő premierje októberben várható.

A bemutatók sora december közepén folytatódik; amíg a Sufni-projekt III. keretein belül Szilvay Máté Oana Hodade Jelenetek a Stuck család életéből című művét próbálja, Bagossy Júlia a Kamrában Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című regényének adaptációját állítja színpadra. A naptári év utolsó bemutatójára a Katonában kerül sor; Ferdinand von Schirach legfrissebb darabját, amelyben vendégművészként Udvaros Dorottya is látható lesz, Székely Kriszta viszi színre.

Az évad második fele – a tervek szerint – a következőképpen alakul: 2025 áprilisában elsőként Fodor Orsolya Virginia Woolf azonos című műve, személye és szövegei nyomán készülő Saját [?] szoba című rendezését láthatja a közönség, szintén a Sufni-projekt III. részeként. Eközben Bíró Zsombor Aurél – Dohy Balázzsal közös koncepció alapján írt – Kivégzés munkacímű darabját Dohy Balázs rendezi a Kamrában. Míg az évad utolsó premierjeként Ascher Tamás Goldoni Egy nyár munkacímű művét állítja színpadra a Katonában.

Színházi nevelési programjuk, a Behívó ismét intenzív évet zárt. Idén is folytatták az előadásokhoz kapcsolódó foglalkozásokat, melyek közül kiemelkedik az EMBTRAG-hoz tartozó sorozat, ahol a projektben szereplő fiatalok egy előadást is alkottak, amit jövőre műsoron tart a színház. Az Üvegfal után egy újabb tantermi előadás is született; Kertész Imre Sorstalanság című Nobel-díjas regényét Bagossy Júlia rendezte. A produkciót jövőre is minél több középiskolába szeretnék elvinni. Fontos programjuk volt a Rákospalotai Leánynevelő Intézettel közös színházi projekt is, ahol intézeti lányok és budapesti civilek dolgoztak együtt a Katona művészeinek segítségével. A Behívó munkatársai mellett Fullajtár Andrea vett részt a munkafolyamatban. Bár a színház a hónap közepén hivatalosan lezárja az évadot, a Behívó a június 24-től 28-ig tartó Youperform nemzetközi fesztivál budapesti eseményére készül. Öt ország fiataljai dolgoznak majd együtt, mutatják meg egymásnak, mit gondolnak a világról és a színházról.


2024 februárjában egy különleges, nem színpadi bemutatóra is sor került: a Szamos Marcipán marcipánszobrásza elkészítette az EMBTRAG díszletének méretarányos makettjét marcipánból. Az alkotást egy hónapig lehetett látni az előcsarnokban, márciustól pedig a szentendrei Szamos Marcipán Múzeumban tekinthető meg. Az együttműködés részeként 2023. decembere óta hat ízben kapható a K:antinban a Szamos Katona: Kocka is.

Az új tervek és sikerek mellett két régi munkatárs évad végén búcsúzik a társulattól: Horváth Máté marketingvezető öt, Kazimir Annamari kommunikációs referens, videós szerkesztő tizenegy év után távozik a Katona József Színház kötelékéből.

Az augusztus-szeptember-októberi műsorra július 15., 12 órától lehet majd jegyeket váltani a katona.jegymester.hu oldalon.

Fotók: Horváth Máté / Katona József Színház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése