Sikeres évadot zárt az Örkény Színház

Június 29-én megtartotta évadzáró társulati ülését az Örkény István Színház. Mácsai Pál igazgató elmondta, hogy a 2023/2024-es évadban 5 új bemutatót tartottak, a színház látogatottsága 98%-os volt. Az évadban 451 alkalommal fogadtak közönséget, ebből 351 saját előadást, 42 befogadott előadást láthatott 80 ezer néző.


Az ÖrkényKÖZ műhely színházpedagógiai programjain kívül idén is megtartotta akkreditált tanári továbbképzését, és két új produkciót hozott létre – egy tantermi előadást, valamint egy közösségi színházi előadást, amelyek összesen 41 alkalommal kerültek színre, mindannyiszor telt ház előtt. Az évadban a színház 12 produkciót streamelt, amit 3135 jegyvásárló néző kísért figyelemmel az online térben. Az egyéb rendezvények -könyvbemutatók, szakmai konferenciák, felolvasások- száma az évadban 17 volt, a színház 9 alkalommal vendégszerepelt az országhatáron belül.

A színház kiemelt fontosságot tulajdonított az ősszel megrendezett Freeszemle találkozónak, ahol a Free SZFE Egyesület 18 előadását, láthatták a nézők az Örkényben, számos kísérő programmal. A színház a találkozó jegybevételét az Egyesület munkájának támogatására fordította.

Az évadban a legtöbb előadást Ficza István játszotta, 142 alkalommal lépett színpadra, a legtöbbet Kókai Tünde próbált, összesen 193 alkalommal.

Márciustól folytatódott a WMN és az Örkény Színház közös műsora, a Nyílt lapokkal. A második évad az elsőhöz hasonlóan a Spektrum Home-on csatornaátlag feletti nézettséget produkált, és a magazin Youtube-csatornáján is jelentős sikert ért el, 20 ezer fölötti átlagos nézettséggel.

A hetedik kerülettel továbbra is szorosan együttműködve több közös rendezvény is megvalósult, így a hagyományos Örkény Kert, és a március 15-én megemlékezés, a költészet napján pedig a szintén hagyományos éneklést szervezték meg a Madách téren, mintegy ezer középiskolás diák részvételével, amelynek idén a Radnóti-évforduló adott apropót, vendégfellépője pedig Szabó Balázs volt.

A Concerto Budapesttel együttműködésben a zenekar MÜPÁ-ban hallható előadásain az Örkény művészei adtak elő a zenei anyaghoz kapcsolódó irodalmi alkotásokat.

A Kaposváron megrendezésre kerülő reOSZT Országos Színházi Találkozóra a The Black Rider előadást válogatták be. A fesztivált Az ajtó című produkció zárta, ami után a Csiky Gergely Színházzal közösen Pogány Juditot köszöntötték közelgő születésnapja alkalmából. A fesztiválon a Básti Lajos-díjat Zsigmond Emőke kapta.

A színház művészei és dolgozói az évadban tizenöt különböző szakmai díjat vehettek át, valamint Pogány Juditot a Nemzet Színészei közé választották.

A hagyományoknak megfelelően átadásra kerültek a társulati díjak is. A beérkezett nézői szavazatok alapján a Pünkösti Andor-díjat Ficza István kapta. A közönségdíj mellett átadták a doktor Varsányiné-díjat is, amit Oláh Attila fővilágosító vett át. A díjat a társulat belső szavazással ítéli oda annak a nem színész dolgozónak, aki a saját területén a legtöbbet tette a színház működéséért

A társulathoz szerződik az idén diplomázó Szaplonczay Mária, akit a közönség már láthatott a Solness és a Bűn és bűnhődés című előadásokban, Gálffi László pedig visszatér alkotói szabadságáról. Az új évadban a színház tíz új bemutatót tart, az évad kiegészítő programjai pedig a színház alapításának huszadik évfordulójának jegyében kerülnek megszervezésre. Ezeket 2024. szeptember 7-én, a 13. évadindító Örkény Kerten hirdetik meg.

A 2024-2025 évadban A Plzeni és Stuttgarti nemzetközi színházi fesztiválokra kapott meghívást, illetve együttműködésben hoznak létre egy előadást a Theaterhaus Jena társulatával.

Fotó: Horváth Judit / Örkény Színház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése