Január 22-én sor került a Thália Színház különleges projektje, a Fehér Babák című, Cseh Tamás és Bereményi Géza közös munkásságára épülő zenés est bemutatójára. Az élő zenekarral kísért produkció Görög László első rendezése a Thália kötelékében, aki a teátrum társulatának számos tagját felvonultatja a színpadon néhány sokak számára ismert, nosztalgikus dal erejéig. Mindennek eredményeként a Fehér Babák három teljes teltházzal érkezett a bemutató napjához, ezzel is bizonyítva a nagy érdeklődést, ami évek múltán is övezi a Cseh Tamás-dalok zenei világát.
Január 22-én ismét vörös szőnyeg és fotófal fogadta a nézőket a Thália Színház kapujában. A teátrum megtartotta első bemutatóját a 2025-ös évben: színpadra került a Fehér Babák egy, a híres zeneszerző páros, Cseh Tamás és Bereményi Géza dalait felölelő, élő zenekarral kísért zenés est. A dalokon kívül számos, azelőtt sosem látott felvételbe is bepillantást nyújtó produkciót Görög László rendezte, a színpadon pedig a Thália társulatának színművészei, Czakó Julianna; Gubás Gabi; Hevesi László; Jámbor Nándor; Katona Péter Dániel; Molnár Piroska; Szabó Győző; Udvarias Anna; Vida Péter és Zayzon Zsolt is feltűnik.
A produkció zenei vezetőjeként Rakonczai Viktor dolgozott együtt a Thália csapatával, aki közreműködött a színház karácsonyi dalának létrejöttében is, így volt lehetősége megismerni az érintett művészeket a Fehér Babák próbafolyamatát megelőzően. Viktor a novemberi stúdiófelvétel végén elmondta, hogy voltak már munkái színházi közegben, de ilyen közeli együttműködésben még nem volt része színészekkel korábban.
Görög László, a zenés est rendezője a következőképpen köszönte meg a produkció alkotóinak a Fehér Babákhoz való hozzájárulásukat:
„Hálás vagyok mindenkinek, aki velünk együtt dolgozott a Fehér Babákon. Nem csak a szaktudásukért, hanem amiatt is, mert a feszített munkatempó és a korlátozott próbaszám ellenére mindent megtettek, hogy a lehető legtöbbet ki tudjuk hozni a rendelkezésre álló időből. Ez komoly erőfeszítést jelentett, amit nagyon szépen köszönök, bár részben szomorú is vagyok, amiért egy ilyen szép projekt végéhez értünk.”
„A Fehér Babák számomra nagy meglepetés volt. Nézői szemmel ültem be az estre, és először nem tudtam elképzelni, mire számítsak, a végeredmény azonban egy kitűnő önálló produkció lett. Köszönöm szépen mindannyiótoknak, és sok előadást kívánok!”
Mind Cseh Tamás és Bereményi Géza munkásságát, mind a Thália Színház zenés projektjei iránti érdeklődést bizonyítja, hogy hetekkel a Fehér Babák premierjét megelőzően elkelt az összes jegy nemcsak a bemutató előadásra, hanem a soron következő három alkalomra is. Nagy Viktor művészeti vezető elmondta, hogy az exkluzív felvételek, a speciális LED-falak és az élő zenekar alkotta nagykoncerti élmény színpadra alkalmazása nagy odafigyelést igénylő feladat volt.
„A Nagymező utcai teátrumra elsősorba prózai színházként szokás gondolni. Azt hiszem az előadás sikere a Thália Színházról alkotta képet nagyban gazdagítja.”
Fotók: Juhász Éva / Thália Színház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése