A Marica grófnő Szegedre érkezik

Kálmán Imre, Julius Brammer és Alfred Grünwald világhírű operettje, a Marica grófnő március 28-tól a Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínházában látható, Koltai M. Gábor rendezésében, a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével.


A Marica grófnő Kálmán Imre egyik legnépszerűbb operettje, a világ nagy színpadain hatalmas sikerrel játszották New Yorktól Japánig, március 28-tól pedig a szegedi közönség is élvezheti a fergeteges slágerekkel – mint például a Szép város Kolozsvár vagy a Ringó vállú csengeri violám – kísért szenvedélyes és egyben mulatságos remekművet.

Barnák László főigazgató az olvasópróbán kiemelte, hogy A varázsfuvola hétvégi bemutatója után ismét nagy feladat vár a társulatra, ebben a produkcióban ráadásul újra együtt dolgozik a dráma- és az operatagozat, visszatérő vendégművészekkel és a zenekarral kiegészülve.

„Számomra a drámaiság és a huncutság nagyon fontos az operettre vonatkozóan általában, és ebben a darabban különösen. Az operett virtuóz műfaj, meg kell valósulnia a dráma és a zene egységének” – fogalmazott a rendező, Koltai M. Gábor, és kitért arra is, hogy két Magyarországon ritkán játszott dal is felcsendül a készülő előadásban, így ebből a szempontból is különleges produkcióra számíthatnak a Szegedi Nemzeti Színház nézői.


Pál Tamás karmesterként működik közre a készülő előadásban, és elmondta, örömmel vállalta el a felkérést, ugyanis, az ő szavaival élve, rendkívüli módon szereti ezt a darabot. Összművészeti mivoltából adódóan minden alkotóra, szereplőre és közreműködőre jelentős feladat vár, a nézőkre pedig garantált szórakozás.


Fotók: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése