A Nemzeti Tehetség Program (NTP) 2025-ös kampánya a hazai tehetségek sokoldalúságát mutatja be, hiszen a tudomány, a sport, a művészet, vagy akár a gasztronómia területén is találunk kiemelkedő fiatalokat és mentorokat, határon innen és túl. Az idei évben Miklósa Erika világhírű opera-énekesnő képviseli nagykövetként a tehetségtámogatás nemzeti programját – jelentette be a kampányindító sajtótájékoztatón Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.
A hazai költségvetésben rendelkezésre álló forrás alapját az 1%-os adófelajánlások jelentik, az összeget a kormány minden évben kiegészíti. A program indulása óta az állampolgárok személyi jövedelemadójuk „második” 1%-ának felajánlásával összesen már több mint 22 milliárd forinttal támogatták a Nemzeti Tehetség Programot, amit idén is a 1823-as technikai szám megjelölésével tehetnek meg.
A tehetséges fiatalok hazánk legnagyobb erőforrását jelentik, hiszen tőlük is függ jövőnk alakulása. A Nemzeti Tehetség Programnak éppen ezért küldetése, hogy megtalálja a tehetséges fiatalokat és támogatási programjai segítségével végigkísérje őket a sikerig vezető úton. Miklósa Erika, Kossuth-díjas opera-énekesnő is régóta szívügyének tekinti a tehetségek felkarolását. A tehetséget társadalmi kincsként értékeli, amely a világot mozdítja előre. A sajtótájékoztatón kiemelte, a Nemzeti Tehetség Program forrásainak köszönhetően tudják a tehetséges fiatalok fejleszteni a tudásukat. „Nagykövetként nagyszerű érzés olyan fiatalokkal találkozni, akik felismerik erősségeiket, rengeteg időt, energiát fordítanak a tanulásra, és képesek segítséget kérni a fejlődéshez, élni a támogatások nyújtotta lehetőségekkel” – tette hozzá Miklósa Erika. Az idei kampányban arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a kiemelkedő fiatalok minden területen ott vannak, az NTP programjai pedig megadják nekik a szükséges támogatást a tehetség útján.
„A fiatalok sikere a nemzet sikere. Az elmúlt évben közel 4 milliárd forint fordított az NTP a tehetségek mentorálására az 1%-os felajánlásokból és kormányzati támogatásból” – mondta el a kampányindító sajtótájékoztatón Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár. Hozzátette, a Nemzeti Tehetség Program már 2009 óta programokkal és ösztöndíjakkal segíti a tehetségterületükön legkiválóbbak megtalálását és fejlesztését, mert minden tehetség számít!
A tehetség rendkívül sokszínű lehet, a tudományok, művészetek és a sport területén elért eredmények mellett a szakképzésben is számos kiemelkedő fiatalt találunk. A Program jelenlegi mentoráltjai közül az idei kampány-kisfilmekben több fiatalt követhetünk a tehetség útján, akik már a nemzetközi mezőnyben is bizonyítottak. Regián Réka-Kata fuvolista, a sakkozó zseni Karácsonyi testvérek és Skultéti Zita pék a zene, sport és a szakmai tehetség területeit képviselik, történeteik pedig hamarosan az országos televíziókban, rádiókban és a közösségimédia-felületeken is megjelennek, ezzel is inspirálva a jövő tehetségeit és támogatóikat.
A Nemzeti Tehetség Program évente 300-350 ezer hazai és határon túli magyar fiatalt ér el közvetlenül, illetve a támogatott szervezeteken, programokon keresztül közvetett módon. Az NTP működésének alapját az 1%-os adófelajánlások jelentik, amelyet Magyarország tehetséggondozás mellett elkötelezett Kormánya minden évben jelentős összeggel egészít ki költségvetési forrásból. Minél több adófelajánlás érkezik be, annál magasabb a rendelkezésre álló összeg, és annál több tehetséges magyar fiatalt támogathat a Program. Az NTP a tehetséggondozás területén dolgozó szakembereket és közösségeket is segíti, például a tehetséggondozó műhelyeket vagy a tehetséggondozás mellett elkötelezett önkormányzatokat. 2009 és 2024 között eddig több mint 20 ezer projektet támogatott, összesen több mint 40 milliárd forint összeggel.
Bárki nyilatkozhat úgy, hogy személyi jövedelemadója „második” 1%-át a Nemzeti Tehetség Programnak ajánlja fel, ezzel is segítve a jövő tehetségeit. Az adóbevallás során a rendelkező nyilatkozaton a Nemzeti Tehetség Program technikai számát kell feltüntetni, amely 1823. A program indulása óta az adófizetők összesen már több mint 22 milliárd forint összegű felajánlást tettek a Program céljainak megvalósulása érdekében.
Fotó: Nemzeti Tehetség Program

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése