SÚGÓ+ – Öt díjjal az Anora lett a 2025-ös Oscar-gála legnagyobb nyertese

Az Anora nyerte el a legjobb film díját, Sean Baker pedig most már nyugodtan Oscar-boltot nyithat, hiszen a rendezésért, eredeti forgatókönyvért és vágásért járó szobor is nála landolt. Adrien Brody másodszor lett a legjobb férfi főszereplő A brutalistáért, és bár a Dűne második része csak két kategóriában győzött, az egyik homokféreg mégis vidáman zongorázott nekünk.

Bár a 97. Oscar gála jó (?) híréhez méltón egy érzelgős musical blokkal indult, amikor a műsorvezető Conan O’Brien előbújt Demi Moore-ból, majd hosszasan kutatott fél pár cipője után utóbbi testében, feléledhetett bennünk a remény, hogy mégis jól fogunk szórakozni. Mielőtt bárki túlzottan megrémülne, ez a jelenet nem élőben zajlott, és a későbbiekben sem került sor durva incidensekre.

A politika persze soha nem maradhat ki, legyen szó az első negyed órában letudott könnyed viccelődésről – az egyébként jelen lévő – Karla Sofía Gascón elhíresült tweetjeiről, vagy már jóval súlyosabban hangzó, de még mindig óvatos „putyinozásról”. Semmi olyasmi nem történt azonban, amire ne számíthattunk volna, ismerve a közelmúlt eseményeit és a díjátadó hagyományait.

A női mellékszereplő kategória nyertese, Zoë Saldana bevándorlók büszke gyermekeként jellemezte magát, és arra is felhívta a figyelmet, hogy ő az első dominikai származású nyertes. Elsőkből egyébként sem volt hiány, hiszen Brazília először örülhetett a legjobb nemzetközi film díjának, és bár erről Lettország így lecsúszott, az animációk között induló Áradásnak köszönhetően mégsem maradt elismerés nélkül. Paul Tazewell meghatottan konstatálta, hogy ő az első fekete férfi, aki megkapta a jelmeztervezői Oscart. És persze ne feledkezzünk meg arról a hősről sem, aki elsőként zenélhetett a gálán homokféregnek öltözve.

A háromszoros nyertes Sean Baker a mozik támogatására hívta fel a figyelmet, de első beszédében a szexmunkás-közösségnek is köszönetet mondott, akiknek történetei nélkül az Anora nem jöhetett volna létre. Jancsó Dávid elől is Baker vitte el a vágásért járó szobrot, így meg kellett elégednünk a magyar származású Adrien Brody győzelmével. Utóbbi rutinos módon keverte le az őt lekeverni próbáló zenekart, így nyerve néhány extra percet a gyűlölet elleni kiállásra. Bár Demi Moore-nak már nem kell tovább aggódnia a popcornszínésznő bélyege miatt, az Oscarnak most az Anora címszereplője, Mikey Madison örülhetett.

Az est egyik legkedvesebb pillanata volt az animációs rövidfilm kategória nyerteseinek beszéde: az iráni Hossein Molayemi és Shirin Sohani (In the Shadow of the Cypress) ugyanis elmondta (vagyis a nyelvi nehézségek miatt felolvasta), hogy nehezen kapták meg a vízumot, így egy álom vált valóra azzal, hogy mégis eljutottak az átadóra. A legmenőbb pedig minden bizonnyal az, amikor az irigylésre méltóan fiatalos Mick Jagger konferálta fel a legjobb betétdal jelöltjeit.


A 2025-ös győztesek listája
 
Legjobb film: Anora

Legjobb férfi főszereplő: Adrien Brody (A brutalista)

Legjobb női főszereplő: Mikey Madison (Anora)

Legjobb férfi mellékszereplő: Kieran Culkin (Rokonszenvedés)

Legjobb női mellékszereplő: Zoë Saldana (Emilia Pérez)

Legjobb rendező: Sean Baker (Anora)

Legjobb eredeti forgatókönyv: Anora (Sean Baker)

Legjobb adaptált forgatókönyv: Konklávé (Peter Straughan)

Legjobb nemzetközi játékfilm: Én még itt vagyok (Brazília)

Legjobb animációs film: Áradás

Legjobb látvány: Wicked (Nathan Crowley, Lee Sandales)

Legjobb fényképezés: A brutalista (Lol Crawley)

Legjobb jelmez: Wicked (Paul Tazewell)

Legjobb vágás: Anora (Sean Baker)

Legjobb maszk: A szer (Pierre-Olivier Persin, Stephanie Guillon, Marilyne Scarselli)

Legjobb zene: A brutalista (Daniel Blumberg)

Legjobb betétdal:  El Mal (Emilia Pérez)

Legjobb hang: Dűne – Második rész

Legjobb vizuális effektek: Dűne – Második rész

Legjobb dokumentumfilm: Nincs más föld (Basel Adra, Hamdan Ballal, Yuval Abraham, Rachel Szor)

Legjobb rövid dokumentumfilm: Az egyetlen lány a zenekarban (Molly O'Brien, Lisa Remington)

Legjobb rövid animációs film: In the Shadow of the Cypress

Legjobb rövidfilm: I’m Not a Robot


                                                                                                           Írta: Frei Gabriella

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése