Kolonits Klára címszereplésével először az Operaházban a Stuart Mária

Kolonits Klára, Balga Gabriella és Juraj Hollý főszereplésével, Rajna Martin vezényletével és Szabó Máté rendezésében először készül teljes értékű színpadi produkció Donizetti Stuart Mária című operájából Magyarországon. A Magyar Állami Operaház Zenekarának és Énekkarának közreműködésével megvalósuló, nagyszabású előadás bemutatóját 2025. május 10-én tartják az Andrássy úti dalszínházban, a május 16-i előadást az OperaVision élőben közvetíti.


Miközben az angol királynőt, I. Erzsébetet külföldi kérők ostromolják, az uralkodó kétségbe esve ismeri fel, hogy Leicester grófja, a szívének kedves Robert Dudley, inkább Stuart Máriát tünteti ki figyelmével. A gróf némi szabadkozás után színt is vall: az immár 18 éve házi őrizetben tartott skót királynő érdekében jár közben, hogy a két uralkodó-unokatestvér személyesen rendezze nézeteltéréseit. A feszült találkozón csakhamar elszabaduló indulatok azonban hamarosan megpecsételik a fogoly sorsát.

A Stuart Mária két komoly tartással rendelkező, eltérő módon kiszolgáltatott nő története. Bár a valós eseményeket mind Donizetti, mind az operája alapjául szolgáló Schiller-dráma számos irodalmi elemmel gazdagította – ilyen pl. a szerelmi háromszög és a két királynő találkozója –, az összetett alaphelyzet évszázadok óta foglalkoztatja az utókort, folyamatosan újabb és újabb feldolgozásokra sarkallva a művészeket.

Az olasz bel canto, azaz szép éneklés legszebb zenei hagyományait idéző darabot most Szabó Máté, korosztályának egyik legtehetségesebb prózai és zenés színházi rendezője viszi színre, aki az alaphelyzetről úgy fogalmazott: „Egy politikai labirintust látunk, amelyben két fénylő alak keresi az utat egymáshoz és önmagához.”

Az operaházi bemutatót annak rangjához méltó látványvilág kíséri, amit Antal Csaba, nemzetközi hírű alkotó és oktató, számos Kovalik-rendezés díszlettervezője (Peter Grimes, A csavar fordul egyet, Elektra, Mefistofele) és Füzér Anni jelmeztervező, Szabó Máté rendszeres alkotótársa (Olasz nő Algírban, Manon Lescaut, János vitéz) dolgozott ki. A világítást Szilárdi Csaba, a vetítéseket Czeglédi Zsombor, a színpadi mozgásokat Kováts Gergely Csanád tervezte.

A Stuart Mária elsőrangú szereposztásban mutatkozik be az Operaházban. A rendkívüli felkészülést igénylő főszerepek közül a címszerepben Kolonits Klára, a Magyar Állami Operaház Kossuth- és Liszt-díjas kamaraénekese lép színpadra. A nemzetközileg is elismert koloratúrszoprán korábban Szegeden is nagy sikerrel mutatkozott be a szerepben koncertszerű előadás keretében. Riválisát, I. Erzsébetet az ugyancsak kamaraénekes Balga Gabriella alakítja, aki az OPERÁ-ban Così fan tuttében és A hugenottákban, Debrecenben pedig a Normában is volt Kolonits Klára partnere. Robert Dudleyt az Európa-szerte foglalkoztatott szlovák tenor, Juraj Hollý formálja meg, aki a Kassai Nemzeti Színház Roger király előadásának vendégjátékában már nagy hatást tett a budapesti közönségre. A további szerepekben Heiter Melinda (Anna Kennedy), Kovács István (George Talbot) és az operastúdiós Balázs Norbert (William Cecil) lép a közönség elé. A 61 fős zenekart és 65 fős énekkart (karigazgató: Csiki Gábor) Rajna Martin első karmester és Szennai Kálmán vezényli.

A 2025. május 10-i bemutatót követően további hat alkalommal, május 14-én, 16-án, 18-án, 23-án, 25-én délelőtt és 31-én látható a Stuart Mária az Operaházban. Jegyek kaphatók az OPERA honlapján és jegypénztáraiban. A 2025. május 16-i előadását élőben közvetíti az OperaVision internetes felülete. Az Európai Unió Kreatív Európa programjában létrejött portálon ezt követően az előadás fél éven keresztül, 2025. november 16-ig ingyenesen megtekinthető.

Fotó: Magyar Állami Operaház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése