BArlang, BOldogság, NA meg szabad művészet – június végén érkezik a BABONA Fesztivál

Június 27. és 29. között rendezik meg Szentendrén a Z generáció legnagyobb regionális összművészeti programsorozatát, a BABONA Fesztivált. A fesztivál célja, hogy szekértáborokon túlmutató, közös művészeti élményt nyújtson az érdeklődőknek, valamint találkozási lehetőséget adjon a friss szemléletű közönségnek és a Z-generációs alkotóknak egy szabad, befogadó szellemű térben.


Az első alkalommal megrendezésre kerülő összművészeti fesztivál programjai ingyenesen látogathatók, szervezői és fellépői a művészetek iránti elköteleződésből hozták létre az eseményt. Olyan pályakezdő fiatalok mutatják meg magukat a három nap során, akik a művészet segítségével igyekeznek kifejezni önmagukat, miközben reflektálnak a körülöttük lévő világra.

A fesztivált tematikus beszélgetések, interaktív workshopok, koncertek, színházi előadások, kiállítások, filmvetítések, éjféli gerillaprogramok és performanszok színesítik.

Fellépnek az SZFE diákjai, látható lesz a Freeszfe íróosztályának performansza, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőinek kiállítása, valamint a MOME animáció szakos hallgatóinak vizuáljai. Érkeznek alkotók a METU-ról, az ELTE-ről és Hollandiából is.

A teljes program ITT olvasható!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése