Feltöltve, lendületben a Jurányi Ház következő évadában is

A Jurányi Ház minden mérföldkőnél „megkereszteli” az évadát egy meghatározó szlogennel, és ez a 2025/2026-os évadban sem lesz másképp. Az elmúlt két évadot a Közösségben az energia mottóval hirdették, és törekedtek arra, hogy működésük fenntarthatóbb és zöldebb legyen. Ennek eredményeképpen napelemek kerültek a volt a iskolaépület tetejére, az évad zárásaként pedig elnyerték a Bridge Budapest Egyesület és a Dreher Sörgyárak közös díját, az Élesztő-díjat mint példamutató üzleti közösség.


„A Közösségben az energia után a 2025/26-os évaddal útnak indítjuk a feltöltve, lendületben időszakot. Ehhez igazi energiát és erőt adott, hogy átvehettem a Forbes Power Woman elismerést az elmúlt évad végén. Mindig is lételemünk volt a fenntartható működés, de most már a napelemek és a meleg nyári napok is gondoskodnak arról, hogy ősztől feltöltve és lendületben folytassuk a munkát, zöldárammal működtessük a közel 6300 nm-es épületet és előadótereit”
– mondta Rozgonyi-Kulcsár Viktória, hozzátéve, hogy a már a kezdetektől fogva vallják, hogy a tradicionális értékek megőrzése mellett nagy hangsúlyt kell fektetni a megújulásra, nyitottnak kell lenni a változásokra.

„Az innováció egyik záloga a fiatal energiák befogadása és támogatása. Büszkék vagyunk arra, hogy a tehetséggondozás és az edukálás szolgálatában álló projektjeink idén is folytatódnak: a TITÁNium, a Staféta és a Tantermi Színházi Projekt nyílt pályázati felhívásai mellett a Budapesti Színészképző is megkezdi második tanévét. Az évadban nemcsak a friss energiák és fiatal rendezők adják a lendületet, hanem a női energiák is porondon maradnak, számos nőket érintő téma kerül górcső alá elsősorban női alkotók tolmácsolásában. Érdemes átsétálni az Átriumba is, ahol a premierek évadát hirdetjük, hiszen valamennyi kollaborációs partner bemutatóra készül a következő 10 hónapban” – zárta gondolatait az igazgató.

Szeptemberben három ősbemutatóval készül a Jurányi Ház: 14-én a Hab a tortán! mesesorozat következő részét láthatják az érdeklődők, Anna Woltz Holnap csillagnap című érzékeny, humoros, képzelettel teli történetét Bohoczki Sára és Farkas Ádám álmodták színpadra.

Szeptember 20-án és 21-én egy háromszereplős történet érkezik egy fiúról és egy lányról, akik próbálnak kapcsolódni és túljutni a nehézségeket. Podlovics Laura rendezésében, a Moonlight Picturesben Kurta Niké, Georgita Máté Dezső és Katona László látható.

„Semmi és minden” – talán ez jellemzi leginkább Jon Fosse Reggel és este című darabját, melynek alaptémája a véges és végtelen találkozása. Bérczes László rendező a 2024-es Őszi álom után újra az egyik legkedvesebb szerzője darabjához nyúl, az előadás szereplői Pál András, Mészáros Sára és Rozs Tamás.

A Jurányi Ház szeptemberi és októberi műsora ITT található.

Fotó: Jurányi Ház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése