Van egy pont, amikor a dalok már nem csak megszólalnak, hanem vissza is kérdeznek. Amikor harminc évnyi sor, refrén és félreérthető mondat elkezd történetté összeállni. Innét indul Szűcs Krisztián Utazás a kegyetlenbe című, frissen megjelent könyve is: egy zenei körutazás a művész koponyája körül, ahol a dalszövegek keletkezéstörténete időutazássá válik, a szöveg pedig vizualitással telítődik.
Szűcs Krisztián a magyar alternatív könnyűzenei színtér egyik emblematikus figurája, neve a 2000-es évek elején vált szélesebb körben ismertté, amikor megjelent az általa alapított Heaven Street Seven Cukor című, mára klasszikussá vált nagylemeze, amely nemcsak idehaza, hanem Európa-szerte is népszerűvé tette a zenekart. A későbbi években számos formációban hallhattuk őt: a kezdeti időszakban közreműködött a Neóban és Yonderboi projektjeiben is, majd később a Rájátszás irodalmi-zenés kezdeményezésének meghatározó résztvevője lett. Gyakran láthatjuk a Budapest Bár színpadán, miközben a Rühös Foxi nevű punk-rock zenekarával is fellép. Műfaji sokszínűségét jellemzi, hogy 2021-ben Beck Zoltánnal Másnap címen dolgozta fel Cseh Tamás és Csengey Dénes befejezetlen dalait, az utóbbi években pedig egyre nagyobb hangsúlyt kapnak szólóprojektjei.
A Cser Kiadónál megjelent novelláskötet – vagy ahogy a szerző nevezi: sznobellák gyűjteménye – nemcsak egy zenekari korszak lenyomata, hanem Szűcs Krisztián életének személyes térképe is. A könyvet saját fotói egészítik ki, tovább erősítve azt az érzetet, hogy itt nem puszta visszaemlékezésről, hanem egy privát archívum feltárásáról van szó. A sznobellák íve a gombfocitól és a rock and rolltól a bombatölcséreken át egészen a konyhában huszonöt évig őrzött Skoda Octavia-motorblokkig vezet, majd tovább a megbocsátás és a bocsánatkérés kérdéseihez. „Haza, család, britpop, OM és punk, a bennünk szunnyadó Cseh–Bereményi-hagyomány felszabadítása, gyerekkor majd kisvártatva gyerekkor gyerekkel” – sorolja Szűcs Krisztián a történet törzsét szolgáltató témákat.
„Minden a dalokkal kezdődik. Ez a könyv is úgy indult, hogy megírom a dalszövegeim történetét, ihletforrásait, anekdotáit. Aztán kinyílt a szelence és világos lett, hogy egyre tágabb értelmezésben vett dalszöveg-keletkezéstörténet jön létre, és így mintegy magától kialakult a sznobella mint műfaj. Hiszen egy dalszöveget nagyon áttételesen és kacifántosan is megihlethet az ember saját élete, vagy az, amit a másokéból lát, vagy a táguló univerzum, vagy a csajok. Tulajdonképpen ez a könyv ezeknek az összekuszált zsinegeknek a kibogozási kísérlete. Ha éppen mondjuk apámról szól a dal, akkor kénytelen vagyok a mélyére menni a családi mintázatnak, a sok értelemben vett örökségnek. Ha ifjúkori zsengékről van szó, akkor arról is szólni kell, hogy mi számomra a zenei-szellemi ősforrás. Ha az első zenekari próbálkozások kerülnek szóba, akkor jobban bele kell menni a 90-es évek elejébe. Ha a főiskolai varázslatos évek a középkori városkában, akkor azt is meg kell fejteni, hogy hogyan lettünk önjelölt ködlovagok. Ha a koncertélmények az áhított Nyugaton, akkor meg kell egy kicsit fejteni, hogy miért van olyan iszonyú távol az, ami úgy tűnik, mintha az orrunk előtt lenne. És végül, ha egyszer már elmondom, hogy utálom a lángost, akkor azt is el kell árulni, hogy miért imádom. Mindezekhez pedig a referenciapontként használt dalszövegek is itt vannak.”
Szűcs Krisztián közel harminc éve írja és énekli azokat a dalokat, amelyeken generációk nőttek felnőtté. A sznobellák mindenki számára kapaszkodót jelentenek, hiszen ezeknek az élményeknek mindannyian szereplői, alkotói voltunk, mindannyiunknak megvolt a maga Vera nénije. Azon korosztály számára pedig felszabadító nosztalgiát jelent, amely részese lehetett a kétezres évek legendás budapesti éjszakai életének. Ez a közös tapasztalat szövi át a könyv történeteit: nemcsak háttérként, hanem belső tájként, amely ennyi év távlatából újra és újra felépül bennünk – visszavágyással, emlékezéssel, időnként óhatatlan múltidézéssel.
Fotó: Szűcs Krisztián Facebook-oldala
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése