Ünnepi alkalomhoz érkezik a Gólem Színház: 2026. április 27-én játsszák a Szakácskönyv a túlélésért című előadás 80., jubileumi előadását, amelyet különleges közönségtalálkozó követ. 2014-ben mutatta be a Gólem a Szakácskönyv a túlélésért c. előadást, amely egy rendkívüli nő Endreiné Weisz Hedvig, Hédi néni (Nagy Mari) életét meséli el. A történet a 20. század viharain vezet végig: gyerekkortól a holokauszton át egészen az ’56-os forradalomig és a rendszerváltásig. A középpontban az étkezés, mint az élet metaforája áll – az evés, amely végigkíséri az emberi sorsot, még akkor is, amikor épp nincs mit enni.
A darab különleges formában szólítja meg a nézőket: Hédi néni vacsorára látja vendégül a mindössze 44 fős közönséget, akik egy nagy közös asztalnál ülve „hallgatják, nézik és eszik végig” az elmúlt évszázadot. Az előadás intimebb, személyesebb színházi élményt kínál, amelyben a történet és az érzékek egyszerre hatnak.
Az előadás után beszélgetésre kerül sor Borgula Andrással az előadás rendezőjével és Czingel Szilviával, a Centrópa Alapítvány 2013-ban kiadott életinterjúja és receptgyűjteménye, a „Szakácskönyv a túlélésért” szerkesztőjével, melyből a színdarab készült.
Czingel Szilvia 7 éven keresztül készített interjúkat holokauszttúlélőkkel a Centrópa Magyarország - a zsidó emlékezet interaktív adatbázisának magyarországi archívuma - képviseletében egy nagy volumenű kutatás részeként. A receptgyűjtemény 2007-ben esett le az egyik túlélő Hédi néni, Endreiné Weisz Hedvig polcáról. A regénybe illő történetet és a közel 150 receptet Czingel Szilvia szerkesztette kötetbe.
Az akotók a beszélgetés során mesélnek a könyv és a színdarab keletkezéséről és Hédi néniről is, mindezt fotókkal illusztrálva.
Az előadást játsszák: Nagy Mari, Hay Anna, Radnay Csilla
Fotó: Gólem Színház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése