Május 7-én mutatja be a Licht Társulat a Gólem Színházzal és Táp Színházzal koprodukcióban készült előadását, Mehr Licht! címmel, melyet Csernai Mihály írt Rotterdami Erasmus: A balgaság dicsérete című műve nyomán. Az előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjának részeként kerül bemutatásra.
Rotterdami Erasmus több mint ötszáz évvel ezelőtt született szatirikus alapműve, A balgaság dicsérete korának társadalmi és szellemi visszásságait állította pellengérre: a mindent átható tekintélyelvűséget, a szenvedélyek uralmát, az emberi kicsinyességet, valamint a vallási és hatalmi struktúrák torzulását.
A szerző a Balgaság allegorikus alakján keresztül vizsgálja az említett témákat. Csernai Mihály színpadi adaptációja ezt az alaphelyzetet értelmezi újra egy kortárs perspektívából. A produkció egy különleges nézőpontot választ: egy világosító figuráján keresztül vezet végig a gondolati íven. A színházi tér technikai működtetőjeként egyszerre válik megfigyelővé, játszóvá és kommentátorrá. A Mehr Licht! nem csupán egy klasszikus szöveg újraértelmezése, hanem reflexió a jelenkori gondolkodás és önértelmezés határaira.
Bemutató: 2026. május 7. 19:00
Helyszín: Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ, VII. kerület, Csányi u 3.
Az előadás időtartama: 60 perc (szünet nélkül)
Alkotók:
Játssza: Hencz András
Rendező: Nyáry Pál
Író, dramaturg: Csernai Mihály
Látványtervező: Molnár Anna
Produkciós vezető: Siflis Anna
Koprodukciós partnerek: TÁP Színház, Gólem Színház
Fotó: Gólem Színház

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése