Hetedszer is hullámokat vet a dunaPart – jelentkezés itt!

November 18. és 21. között hetedszer rendezi meg a független előadó-művészeti terület legfontosabb nemzetközi szakmai eseményét, a dunaPart kortárs előadóművészeti platformot a Trafó Kortárs Művészetek Háza.


Az elmúlt évek legkiemelkedőbb produkcióit bemutató seregszemlére nyílt felhívás útján lehet jelentkezni vagy előadást ajánlani: június 8-ig várják az alkotók és szakmai partnerek jelentkezését, illetve ajánlásait. A beérkezett pályázatokból a Trafó által felkért független kurátorok állítják össze a művészeti programot, a kiválasztott produkciók listáját 2026. augusztusában teszik közzé.

A négynapos esemény a legfontosabb budapesti független befogadóhelyekkel szoros együttműködésben - többek között Átrium, Jurányi Ház, MU Színház, Szkéné, B32 Galéria és Kultúrtér – nemcsak a Trafóban, hanem városszerte valósul meg.

A dunaPart a nemzetközi szakemberek mellett a hazai nagyközönségnek is egyedülálló lehetőség arra, hogy izgalmas alkotókat ismerjenek meg, újra nézzék kedvenceiket vagy bepótolják elmaradásaikat, hisz a független előadó-művészeti terület egyik nehézsége, hogy egyes kiváló produkciók csak nagyon ritkán láthatók.

2026-ban a dunaPartot Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap, a Holland Előadóművészeti Alap (Fonds Podiumkunsten) és a Polgár András Alapítvány támogatja.

A dunaPart kortárs előadóművészet platformot 2008-ban alapította a Trafó Kortárs Művészetek Háza, a Krétakör Színházzal közös kezdeményezésként. A magyar független előadó-művészeti terület nemzetközi szinten legismertebb szakmai eseményén azóta több mint 500 külföldi szakember vett részt.
A dunapart célja 2008 óta változatlan: bemutatni a magyar és Magyarországon dolgozó alkotók munkáit a nemzetközi szakmai közönségnek, erősíteni a meglévő külföldi kapcsolatokat, új együttműködéseket életre hívni, és láthatóvá tenni a magyar független előadó-művészeti szcénát egy intenzív, két- vagy három évente megrendezett programsorozat keretében.

A dunaPart előadásai a nagyközönség számára is nyitottak: 2023-ban 2800 néző látogatta az előadásokat. A művészeti program 20-25 produkcióból áll, amelyeket minden alkalommal egy független, a Trafó által felkért kuratórium választ ki.

2008 óta művészek generációi - többek között Pintér Béla és Társulata, a Proton Színház (Mundruczó Kornél), a Stereo Akt (Boross Martin), a HODWORKS (Hód Adrienn), Góbi Rita, Kelemen Kristóf, Szeri Viktor, farkas d. gergő, a SUB.LAB.PRO, Göndör László, Tózsa Mikolt - profitáltak a dunaPart keltette nemzetközi figyelemből. Rangos külföldi fesztiválokra kaptak meghívást és a növekvő ismertség további lehetőségeket (koprodukciókat, együttműködéseket) hozott számukra. A 2023-as dunaPart több mint 30 nemzetközi meghívást eredményezett. A drezdai Hellerau Nebenan fesztiváljára például nyolc hazai alkotó kapott meghívást.

A dunaPart következő, hetedik kiadása 2026. november 18–21. között valósul meg Budapesten.

A 2026-os művészeti program válogatói:
Böröcz Judit (előadó-művészeti szakember),
Czirák Ádám (színház- és tánctörténész, dramaturg),
Herczog Noémi (színikritikus, esztéta),
Kricsfalusi Beatrix (színháztörténész),
Szirmay-Kalos Léna (kurátor),
Thury Gábor (kurátor, dramaturg)

Együttműködő partnerek: Átrium Színház, Bethlen Téri Színház, B32 Galéria és Kultúrtér, Független Előadó-művészeti Szövetség, Inspirál Cirkuszközpont, Jurányi Ház, MU Színház, Műhely Alapítvány, RS9 Színház, SÍN Művészeti Központ, Szkéné Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza.

Még június 8-ig lehet a dunaPart által közzétett nyílt felhívásra jelentkezni vagy előadást ajánlani! Jelentkezés ITT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése