Hivatásossá válásának 40. évfordulóját ünnepli a 2026/2027-es évadban a kecskeméti Ciróka Bábszínház, amely a kerek születésnap alkalmából többek között Lázár Ervin- és Berg Judit-feldolgozásokkal, valamint új árnyszínházi bemutatókkal várja a közönséget – közölte a teátrum igazgatója az MTI-vel.
Kiszely Ágnes kiemelte: a jubileumi évad előadásai fénnyel és árnyékkal, bábokkal és tárgyakkal egyaránt kísérleteznek, a műsoron pedig klasszikus mesék és kortárs darabok is helyet kapnak.
Az évad első bemutatója Lázár Ervin meseregényének színpadi feldolgozása, A kisfiú és az oroszlánok lesz az iskolás bérletben, amely az elfogadásról és az egymásra figyelésről mesél. Az óvodásokat a barátságról és a képzelet erejéről szóló Barátom a sötét című árnyszínházi előadás, valamint a történetmesélés közösségteremtő erejét megfogalmazó A boldogságárus meséje várja.
A klasszikus történetek kedvelőinek a Grimm testvérek meséje alapján készülő, mozgásszínházat, cirkuszt és tárgyjátékot ötvöző Rigócsőr király című zenés előadással készülnek, amely az önismeret és a belső értékek fontosságát hangsúlyozza.
Az évad egyik kiemelt produkciójának ígérkezik Berg Judit népszerű regényciklusának színpadi változata, a Rumini Ferrit-szigeten, amely a bátorság és az összetartás üzenetével szólítja meg a gyermekeket.
Az adventi időszakban megújult történettel nyit ki a színház Mikuláskuckója, az október 4-én induló, családokat megszólító Vasárnapi Mesébelépő elnevezésű színházlátogatási játék pedig szintén a jubileumhoz kapcsolódik.
A teátrum az új évadban is folytatja a kórházi mesedélutánokat a vármegyei oktatókórház gyermekosztályán, az előadásokhoz készült feldolgozó segédanyagokkal pedig az óvodai és iskolai foglalkozásokat segítik.
A kecskeméti bábszínház története az 1950-es évek végén kezdődött, amikor Báron László képzőművész, tanár bábszakkört alapított a helyi szakmunkásképzőben. Az egykori amatőr csoport – amely nevét egy ismert gyermekmondókából kölcsönözte – 1986-ban vált hivatásos társulattá. A színház kezdetben a Katona József Színház tagozataként, majd alapítványi formában működött, 1991 óta pedig önálló városi fenntartású intézményként várja a közönséget.
Fotó: Ciróka Bábszínház

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése