Megkezdődött a 2026/2027-es évad a Csiky Gergely Színházban

Augusztus 24-én, hétfőn évadnyitó társulati üléssel kezdődött meg a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évada. A társulatot Nagy Viktor, a színház igazgatója, valamint Szita Károly, Kaposvár polgármestere köszöntötte.


Nagy Viktor beszédében hangsúlyozta: a Csiky Gergely Színház gazdag múltjára és meghatározó művészeti örökségére építve, ugyanakkor jelen idejű, folyamatosan megújuló intézményként kíván működni. Kiemelte, hogy a színház valódi erejét a társulat és az abban dolgozó közösség adja.

Szita Károly arról tájékoztatta a társulatot, hogy a jelenlegi finanszírozási konstrukció alapján a színház működése 2029-ig előre tervezhető. Kiemelte, hogy Kaposvár hosszú távon is számít országos jelentőségű színházára. A polgármester bejelentette a jubileumi jutalmazási rendszer megújítását is, amely a több évtizedes szolgálat mellett immár az ötvenéves színházi hűséget is elismeri.

Az évadnyitón két fontos művészeti bejelentésre is sor került. Hargitai Iván állandó rendezőként csatlakozik a Csiky Gergely Színházhoz. A 2026/2027-es évadban Tennessee Williams Az ifjúság édes madara című színművét állítja színpadra, amelynek bemutatóját november 6-án tartják.

Hüse Csaba színművész visszatér a kaposvári társulathoz. Korábban 2012 és 2018, majd 2019 és 2024 között volt a Csiky tagja, és eddig 32 kaposvári produkcióban láthatta a közönség. Az új évadban az Egy csók és más semmi, a Kalucsni, valamint A miniszter félrelép című előadásokban találkozhatnak vele ismét a nézők.


Az új produkciók előkészítése és az olvasópróbák már megkezdődtek. A Csiky Gergely Színház közössége felkészülten és új lendülettel várja a 2026/2027-es évad találkozásait.

Fotók: Berkesi Ágota Mirjam / Csiky Gergely Színház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése