Mohács főterén látható először a Budapesti Operettszínház új produkciója

2026. augusztus 29-én 20:30 órától, a mohácsi csata 500. évfordulóján mutatja be a Budapesti Operettszínház Szomor György vadonatúj alkotását, a Mindig itt leszünk... Mohács 500 című rockmusicalt, Mohács városának főterén.


A történet főhőse egy fiatal király, aki tudta, hogy hatalmas túlerő közeleg, mégsem fordított hátat országának. Egy nemzet, amely történelmének egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el, mégsem tűnt el. A rockmusical II. Lajos, Habsburg Mária és kortársaik sorsán át idézi meg a helytállás, az áldozat és a remény történetét. Mohács elveszett, de a magyar nemzet megmaradt!

Homonnay Zsolt, az előadás rendezője, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője elmondta, hogy nagy megtiszteltetés az, hogy Mohács városának felkérésére a Budapesti Operettszínház a helyszínen, Mohács főterén állíthatja színpadra az ünnephez méltó előadást.

„A mohácsi előadásban nagyon számítunk a színpadon is megjelenő zeneiskolás mohácsi gyerekekre, mint a darab résztvevőire. Több is veszett Mohácsnál! – tartja a mondás. Ezért olyan emblematikus szimbólummá vált ez a középkori csatatér, amely meghatározza a saját kultúránkról, magyarságunkról alkotott fogalmainkat. Mi ebből azt a reményt keltő érzést szeretnénk tovább vinni, hogy mi mindig itt leszünk. Gyerekek születnek, családok, akik magyar anyanyelven beszélnek, nem más nyelveken. A magyar nép életben maradása, szabadságvágya mindig jelen van és lesz. Ez a töretlen megmaradás akarat tarja meg számunkra a nemzetet, a nyelvet, a kultúrát. Nem egy történelmi képeskönyvet szeretnénk az előadás során fellapozni, hanem az utókor hangján, modern megközelítésben elmesélni sorsszerűen összefonódó emberi történeteket. Szeretnénk a történelemkönyvben foglalt tudás és események mögött rejtőző nagyon sok személyes emberi motívumot, és sorsot megmutatni.”

Az előadás zeneszerző-szövegírója Szomor György elmondta: „Nagyon örülök, és büszke vagyok, hogy a Budapesti Operettszínház remek csapatával együtt mutathatjuk be ezt a darabot.”

Simon István, az előadás koreográfusa elmondta:

„Hasonlóképpen, mint A Notre Dame-i toronyőr című előadásunkban, az új koreográfiákban is több stílust fogunk ötvözni és így állítjuk színpadra a darabot. A néptánc inspirációja mellett modern- és kortárs tánc hatások is megjelennek. Összetett csoportdinamikák létrehozására törekedtünk, valamint arra, hogy a magyar színpadi tánchagyomány, a "magyarul táncolni" gondolata is megjelenjen.”

Túri Erzsébet az előadás díszlettervezője elmondta:

„A díszletet modern formában álmodtuk meg, így modern szobrászati elemek jelennek majd meg a színpadon. A forgószínpadot is fogjuk használni, hogy különböző színeket és tereket varázsoljunk a nézők elé. Ez a tér mindent képes megjeleníteni, akár az oszmán birodalom, akár a mohácsi csata tereit vagy akár a budai várat is. A LED-falat használva pedig át tudjuk színezni, festői hatásúvá tudjuk tenni a különböző helyszíneket. A szabadtéri színpad kétszer akkora tér, mint az Operettszínház nagyszínpada. Mivel az előadás kőszínházi premiere 2026. szeptember 11-én lesz a Budapesti Operettszínházban, már most kétféle díszlet-méretezésben tudunk gondolkodni.”

Fotó: Janus Erika / Budapesti Operettszínház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése