Szeptember 10-12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja az évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
A versenyprogramban a vajdasági Novem Színházi Szervezet, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely közös produkciója, a Tolnai Ottó és Petrik Pál motívumaiból építkező Élőhomok; a Nagyváradi Szigligeti Színház A revizor; a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Szakadás; valamint a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Az öngyilkos című előadása szerepel. A találkozó egyik formabontó produkciója az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója, a Néma lakodalom ősbemutatója lesz. A versenyprogramot az Aradi Kamaraszínház többszörös fesztiválgyőztes előadása, a Kean, a színész zárja.
A zsűrij tagja Alexandru Grecu rendező, a Moldovai Nemzeti Színház igazgatója; Balog József színész, a THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál alapítója, valamint Kozma András dramaturg, műfordító, fesztiválszervező. A fesztivál számos kísérőrendezvényt, szakmai beszélgetést, workshopot, valamint irodalmi és képzőművészeti programot is kínál. Szeptember 10-én, a Jókai Színház előtti téren szabadtéri színházi koncerttel kezdődik, és ünnepélyes díjkiosztóval ér véget.
A Nexus Fesztivál a Jókai Színház szeptemberben kezdődő új évadának nyitóeseménye, egyúttal a teátrum nemzetközi kapcsolatépítésének következő állomása. A fesztivál gondolata már Herczeg T. Tamás igazgatói pályázatában megjelent. A Tege Antal főrendezővel közösen kialakított program a hazai és határon túli színházakkal létrejövő koprodukciókra, vendégjátékokra, fesztiválokra, szakmai fórumokra és nemzetközi pályázati együttműködésekre épül. A Nexus ennek a koncepciónak az első nagyszabású megvalósulása.
„Békéscsaba határ menti helyzete nem perifériát, hanem kapcsolódási lehetőséget jelent. Már az igazgatói pályázatban megfogalmaztuk, hogy a földrajzi közelségre és a meglévő szakmai kapcsolatokra építve rendszeres találkozási pontot szeretnénk teremteni a magyarországi és határon túli színházi műhelyek számára. A Nexus Fesztivál ennek a hosszú távú építkezésnek az első jelentős állomása” – fogalmazott Herczeg T. Tamás, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.
A részletes program és jegyvásárlási lehetőség ITT oldalon található.
Fotó: Békéscsabai Jókai Színház

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése