Súgópéldány

Ehhez a forró nyári hangulathoz a szakmai beszélgetések is igazodtak. Egy kicsit sajnáltam is, hogy nem mentem be rá, mert a kollégák elmondása alapján egy igazán tartalmas, előremutató vita alakult ki az előző nap előadásairól. Olyannyira érdekesek voltak a felvetések, hogy még ebédnél is erről folyt a beszélgetés, így a Várda Étterem – ahová betértem az elmaradhatatlan csontleves-rántott szelet menü miatt – vendégsége is kapott egy kis ízelítőt a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljából.

Szinte alig álltunk fel az asztaltól, már menni kellett a nap első előadására, ezért nagy bánatomra a BAB-lak Udvarháznál található hangulatos kis kávéház, ami minden évben „kötelező” program, ezúttal kimaradt.

Gasztronómiából azonban a színpadon nem volt hiány: A Chioggiai csetepaté az olasz ízeket varázsolta Kisvárdára. A Déryné Program előadása egy isten háta mögötti tengerparti faluba kalauzolta a nézőket, ahol a nők éjt nappallá téve dolgoznak, gyúrják a pizzatésztát, miközben várják haza a férfiakat.

Meg is érkeznek, azonban jelenlétük egyszerre hoz boldogságot és káoszt. Szerelmi drámák, félreértések, cselszövések és persze véget nem érő sírás és kacagás jár a nyomukban. Közben repkednek a tésztadarabok, a szurkálódó megjegyzések – és sajnos az előadás végét sürgető nézői sóhajok is.

Tapasztó Ernő rendezése ugyanis egy ponton túl nem építkezik tovább, mi több, érdektelenné válik. Mondhatnánk, hogy ebben a darabban „csak ennyi van”, de nem erről van szó. A kezdeti érdekfeszítő megkomponált jelenetek mintha újra és újra megismétlődnének. Hiába mutatják be a szereplőket már a kezdőjelenetben, egy-két meghatározó jellemvonásuk mellett – mint a dadogás vagy hadarás – nem kapnak igazi személyiséget, arctalanná válnak. Az élő zenekar sem segít rajtuk, pedig jól játszik a „band”, szerencsésebb lenne őket is játékba hívni, ha már a színpad előterében, közvetlenül a játéktér mellett kapnak helyet.

Mindezek ellenére a darab második felének „kihallgatás”-jelenete mégis emlékezetesre sikerül, Losonczi Kata monológját tapssal jutalmazza a közönség. A viszonzás nem marad el, az előadás végére elkészül a pizza, amiből a szerencsésebb nézők kóstolót is kaphatnak.

A szervezők szó szerint kicentizték a végét, ugyanis alig hét percünk van átérni a Zsinagógába, ahol Gregor Samsa éppen féreggé változott. Franz Kafka klasszikusából, Az átváltozásból Czene-Polgár Donát készített színpadi adaptációt, az különös történethez pedig Herczeg T. Tamás rendező abszurd teret álmodott a színpadra.

A Szegedi Pinceszínház előadásában aligha keresünk bogarat, sőt a szemünk elé lépő, fizikai valójában csak a néző számára megjelenő Gregor (Holló Patrik Albert) egy jól szituált, őrültnek vagy furcsának cseppet sem nevezhető alakként tűnik fel. Ijesztően normális. Kék ruhájában szinte beleolvad a térbe, láthatatlan megfigyelőként mindent lát és ért. Szokatlan helyzetére a környezetében élők eltérően reagálnak.

Az apja (Balog József) kategorikusan elutasítja, anyjában (Kancsár Orsolya) – bár működik az anyai ösztön – ott munkál a családfőnek megfelelés vágya, Grete, Gregor húga (Kern Adrienn) pedig őszinte megértéssel fordul testvére felé.

A két nő nincs egyszerű helyzetben, hiszen a fiú állapota felszínre hozza az addig szőnyeg alá söpört problémákat: a bántalmazó apa miatti állandó rettegést, a kirakatélet fenntarthatatlanságát, az adósságokat, és leginkább a szeretet hiányából fakadó frusztrációkat.

Úgy is mondhatnánk, hogy ez az előadás végső soron a szeretetről szól, pontosabban sokkal inkább az elfogadásról. Amit az apa nem tud, az anya pedig nem akar, azt Grete teszi meg, és ő az, aki felteszi a kérdést: akkor is szeretnél, ha féreg lennék? A cselédek (Cserna Lulu) is ugyanazt a gondoskodó funkciót töltik be a maguk módján: megpróbálnak együtt élni azzal, ami történik.

Azonban – ahogyan azt a ruhájuk színe az időről időre megjelenő orvoshoz, vezérigazgatóhoz és bérlőhöz (Presits Tamás) hasonlóan jelzi is – idegenek a saját otthonukban. A szobájából ki sem lépő és jelen sem lévő Gregor kezdi uralni a játékot, lassan szó szerint betölti a teret azzal, hogy mindent eláraszt kedvenc étele, a penészes kenyér. Jelenléte egy ponton kiterjed a játéktéren túlra is, és mint egy utolsó vacsorán, a néző is kap egy-egy kenyérdarabot. Kár, hogy sajnos sem a funkciója, sem a hatása nem látszik. Pedig a darab ízlésesen tálalt abszurditásába belefér.

Ezen az estén valahogy minden mindennel összefügg. A nap – és az én kisvárdai tartózkodásom – utolsó előadása Alexandru Popa A boldogság titka című darabja, amely végső soron a családi összetartás és szeretet drámája. Tom (Lung László Zsolt) mintaélete a szemünk láttára hullik darabokra, amikor kiderül, hogy egy súlyos titkot rejteget.

A sikeres férfi 25 éve él boldog házasságban Anával (Gecse Noémi), akivel nagy egyetértésben nevelik gyerekeiket. Mindent megengedhetnek maguknak, legjobb barátjuk, David (Szűcs Ervin) pedig rendszeres vendég náluk. Szinte már-már úgy van ott, mintha otthon lenne. Egy esti italozás alkalmával Tom cselhez folyamodik, hogy leleplezze David és Ana vélt – vagy valós – viszonyát, az alkohol- és drogmámorban, a cigarettafüstös tetőteraszon azonban sokkal súlyosabb dolgokra derül fény.

A kézdivásárhelyi Udvartér Színház előadása azt az elemi kérdést járja körül, hogy mi a boldogság és a jó élet titka, és hogy van-e egyáltalán megoldás vagy jó recept, ami bárkinek átnyújtható. Kemény tételmondatok, súlyos vádak és komoly létfilozófiai kérdések jelennek meg Tóth Árpád rendezésében – melyek egy része sajnos tovaszáll a kisvárdai vár ege felé.

Talán a térválasztás (a várszínpad) nem volt szerencsés, talán a fő cselekmény hosszúra nyújtott előkészítése volt az oka, hogy nem tudott olyan elementáris erővel hatni az előadás, mint ahogyan azt az alkotók megálmodták. Pál Alexandra díszlete valami elképesztően csodálatos, de úgy, ahogyan a szereplők élete is csak kifelé szép, belül valami elromlott. Mégsem mondanám rossz színházélménynek, sőt, mert a terjengőssége ellenére képes volt adni és elgondolkodtatni. Csupán lehet, hogy én nem tudtam már hozzá úgy kapcsolódni, ahogyan kellett volna.

Ennek ellenére örülök, hogy ezzel zártam az idei kisvárdai fesztiválomat, mert rengeteg új élménnyel, találkozással és előadással gazdagodtam, nem csoda, hogy a szállodába visszatérve még éjszakába nyúlóan beszélgettünk a kollégákkal az itt látott előadásokról.

Ez persze nem volt teljesen igaz, mert a Madisonban még előző nap kinéztem egy hagymás rostélyost, amelyről később kiderült, hogy bár isteni finom, de akkora adag, amit képtelenség egy ülésre megenni. Legalább nem kellett azon gondolkodnom, hogy mi lesz a vacsora…

Délután öt felé a nyakamba vettem a várost, mert ugyan ezen a napon csak két előadást terveztem megnézni, de ha gasztronómiai utazás, akkor a Sarok kávézó kihagyhatatlan, a fagyijukban még sosem csalódtam. A rekordhőség persze rekord gyorsaságú fagyiolvadást hozott, ezért jobbnak láttam, ha a Művelődési Ház hűvös előterében fejezem be az előadásra várva.

Hamarosan csatlakoztak hozzám a kollégáim is, akik, mint kiderült, hasonló véleménnyel voltak az előző nap látott előadásokról, mint én. Nagy izgalommal vártam tehát az aznapi produkciókat, különösképpen mivel az elsőt már a bemutató óta terveztem megnézni. A Nemzeti Színház és a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, a REVIZOR (РЕВІЗОР), ezúttal teljesen új köntösben éledt újjá, Ifj. Vidnyánszky Attila azonban megtartotta a darab eredeti vázát, csak a környezetet cserélte ki – ezzel is jelezve a dráma időtlenségét.

A hatalmas közönségsikernek örvendő produkciót az idei Országos Színházi Találkozón a legjobb előadásnak választották, Polyák Anita átvehette a legjobb mellékszereplőnek járó elismerést, Pál Alexandrát pedig a jelmezekért díjazták.

Polyák Anita valóban olyan energiával robban be a színpadra a nyakba akasztható JBL hangszórójával, hogy képtelenség másra figyelni. Pedig van mit nézni a rohadásnak indult OKKO benzinkút-díszleten és a folyamatosan közönséget vizslató színészeken. Mindezt persze – a hatás kedvéért – benzingőzös nézőtéren. Erős indítás, a néző akarva-akaratlanul bevonódik, és már nem is tűnik furcsának, amikor Ifj. Vidnyánszky Attila egy konferanszié behozásával aláhúzza a történet színházi előadás mivoltát.

Hlesztakov (Szabó Sebestyén László) egy szemeteskukában érkezik, amin már szinte meg sem lepődik az ember. Sziporkázik, akárcsak Dobcsinszkij (Séra Dániel) és Bobcsinszkij (Jakab K. Tamás). Ám míg utóbbiaknak a gesztusaik is meghatározóak, Hlesztakov inkább a szövegével hat.

Rengeteg az aktuálpolitikai, társadalomkritikai utalás válik a humor tárgyává, sokszor az önironiát sem nélkülözve, melyek hónapokkal a választások után egészen máshogy hatnak. Ennyi idő elteltével már tisztán érződik, hogy mi az, ami még mindig erős reakciót vált ki a közönségből, és mi az, ami már elkopott, kiüresedett.

Ifj. Vidnyánszky Attila úgy tömörít, hogy az állandó jelenlétet és odafigyelést igényel a nézőtől, egy pillanatnyi félrenézés is azt eredményezi, hogy percekre elveszti a fonalat az ember. Szerencsére visszatalálni könnyű. Csíki Csaba díszlete ehhez a játékhoz tökéletes, többfunkciós teret ad, ahol a kút megszokott eszközei egy ponton elvesztik eredeti rendeltetésüket, és használatuk szabadon értelmezhető.

Nehéz ettől a világtól elszakadni, éppen ezért az előadás végén úgy döntöttem, hogy nem tartok a kollégákkal a Zsinagógába, hiszen a debreceniek Az a szép, fényes nap előadása is teljes figyelmet kívánna. Valami könnyedebbre vágytam, ezért a Várban tartott versenyen kívüli előadás tökéletes levezető programnak ígérkezett.

Ráadásul így végre volt lehetőségem kicsit körülnézni odabent. Mivel maga a színpad szabadtéri, ezért sajnos a hűtését nem egyszerű megoldani, azonban mind a büférészen, mind az egyéb belső helyiségekben klíma működik. 

Bársony Bálint és Lőrinczy Attila swing-musicalje, az Amerikai komédia éppen ezt adja, ami a címébe van kódolva: két felvonásnyi felhőtlen szórakozást. A történet az 1930-as évek New Yorkjába repíti a nézőket, egészen pontosan egy luxushajó, a La Paz fedélzetére. A hajótársaság vezérigazgatója, Tony (Janza Kata) hatalmas eseményre készül, a százezredik utasát ünnepli, és a saját haszna reményében egyezséget köt az egyik munkatársával, Andersonnal (Simon Kornél). Ám a csalási kísérlet látszólag rosszul sül el, Andersonról kiderül, hogy milyen ember, és egy ponton a hajótársaság fennmaradása lesz a tét. De tényleg kiderül milyen ember? Nem lehet, hogy egyszerűen csak tetszik neki a nő? Miközben egy fura szerelmi háromszög alakul ki Tony, a „degenerált pénzarisztokrata” vőlegénye és Anderson között, elrajzolt, már-már kínosan vicces figurák lépnek a La Paz fedélzetére:

a spiritualitásban önmagára találó nő, aki terrorban tartja szenvedő férjét, egy tétova titkár és egy koránál jóval fiatalabbnak látszó (vagy legalábbis látszani akaró) anya, aki egy ponton kezébe veszi az irányítást. Fülbemászó dallamok, vicces helyzetek – egyszóval egy könnyű nyári előadás született a Veres 1 Színház jóvoltából, Peller Károly rendezésében.

Igazán érdekes, bár két teljesen különböző darabról és műfajról van szó, egy valamiben nagyon is hasonlított a két történet: rávilágított arra, hogy a pénz, a vagyon milyen meghatározó szerepet tölt be az életünkben. Hogy átvegyek egy kifejezést az Amerikai komédiából: ez egy Money Monday volt.

Emlékeimben Kisvárda úgy él, hogy itt mindig nagyon finomakat szoktam enni, ezért egy kis gasztronómiai kirándulás is belefért az esti előadások előtt. Az egyik kollégám javaslatára a Madison pub&restaurantba mentünk ebédelni, és nem bántuk meg. A csirkemellsteak baconnel, cheddar sajttal grillezve, édesburgonya hasábbal, friss salátával, és uborkás alioli mártással lekörözhetetlen volt, úgyhogy ott helyben foglaltunk is helyet másnapra (a benti, légkondis részbe csak előzetes foglalással tudnak helyet biztosítani).

A történelmi látványosságok és a finom ételek mellett persze a fő hangsúly mindig a szakmai találkozásokon van. Ez most sem volt másképp, úgyhogy öröm volt látni a délutáni első előadásra érkező kollégákat és alkotókat. Mivel a fesztivál 26-án kezdődött, többen már péntek óta itt voltak, és lelkesen meséltek az előző napi élményeikről. Délután ötkor aztán nekem is elindult a program.

A Sopro – Suttogás a sötétben a Művelődési Ház színpadán mutatkozott be, és két felvonásban játszották – volna. Amikor megláttuk a 2,5 órás játékidőt, még viccelődtünk is rajta, hogy hiába gondoljuk, hogy lesz szünet, Bodó Viktor A kastélya óta tudjuk, hogy a játékidő hossza „nem jelent semmit” (a szintén 2,5 órás előadást egy részben játszák). Akkor még nem tudtuk, hogy a maratonfutók közé Bocsárdi László is felsorakozik majd.

A Suttogás a sötétben a kulisszák mögé kalauzolja a nézőket. Illetve pont fordítva, hirtelen fény borítja be azt, ami eddig láthatatlan volt. A súgó (Méhes Kati), akinek az a feladata, hogy a lehető legláthatatlanabb maradjon, ezúttal főszereplő lesz. „Színház a színházban” jelenetek váltogatják egymást, miközben a rendezés eljátszik azzal is, hogy bepillantást engedjen a Sopro készítésének folyamatába.

A súgó élete a „színháza igazgatójának” (Szabó János Szilárd) javaslatára megelevenedik, a kihalt színpad hirtelen megtelik élettel, ahogyan a legendás súgások emléke visszatér. A színészek – úgy, ahogyan ide-oda ugrálunk az időben – hol egyik, hol másik ikonikus drámai hős bőrébe bújnak. Sőt, egy ponton a való élet is színdarabbá korcsosul. Vagy épp emelkedik, ki hogyan értelmezi.

Méhes Kati a tőle megszokott eleganciával és a belőle sugárzó nyugalommal kalauzolja a nézőt ebben a rendezett káoszban, néha kacagtató poénokkal a profilból ismert emberekről vagy teátrális színészfenekekről, amit a néző nem, csak ő, a háttérben dolgozó lát, néha pedig drámai mondatokkal adva plusz színezetet a jeleneteknek. Még az sem zavaró, ha ezek a közhelyesség határát súrolják, például amikor tételmondatként elhangzik egy gondolat az előadásból magunkkal hazavitt meghatározó mondatokról.

Kiváló partnerekre talál Moldován Blankában (Igazgatónő, Izabel, Olga, Antigoné, Berenice) és Nagy Zsolt Csongorban (Dinis, Versinyin, Harpagon, Orvos), akik átütő játékukkal az előadás mozgatórugói lesznek. De a kisebb szerepekben is számos játéklehetőség rejlik, amit Bocsárdi László igyekszik is megadni Budizsa Evelynnek, Orbán Zsoltnak és Diószegi Attilának.

Erős fesztiválkezdés volt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása, ami után a mellettem ülő kollégám meg is jegyezte, hogy „jó napra érkeztél”, és ekkor még nem is realizáltam, hogy mennyi érdekes színházi élményben lesz részem a továbbiakban.

A Zsinagóga tere mindig különleges, hiszen alapvetően nem arra tervezték, hogy előadásokat játszanak benne, mégis évről évre bebizonyosodik, hogy jól funkcionál színházként is. Elise Wilk időutazó drámája, az Alaszka is itt kapott helyet, az előadást Sebestyén Aba rendezte.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió előadása egy 1300-as Dacián repíti el a nézőt a 20. második felének Romániájába, amely egy többgenerációs családtörténet különleges perspektívából láttatva: Victoria egy sugárzó lény, Alaszka segítségével éli újra életének fontosabb állomásait az autóbalesetét követően, a halál előtti pillanatban. Látja és érzi a régi szerelmeket, a titkos vágyait, a családi és személyes tragédiákat, valamint a fel nem dolgozott traumákat. Mindezt végsősoron azért, hogy megbékélhessen magával, az őt soha el nem fogadó édesanyjával, és saját toxikussága miatt előle menekülő lányával.

Női sorsok, különböző életutak bontakoznak ki Berekméri Katalin, Nagy Dorottya, Gecse Ramóna előadásában, akikhez B. Fülöp Erzsébet csatlakozik az előadás címszerepében. Az arénaszerű térben elmosódik tér és idő: a szereplők úgy tűnnek elő, vagy változnak át valaki mássá, mintha csak egy folyamatosan vibráló délibábot nézne a közönség.

Mindez a jól komponált zene lüktető ritmusára történik, amely Cári Tibor munkája. Ahogyan a szerzemény a darab szerves részévé válik, úgy a zeneszerző sem maradhat kívül a történeten – maga kíséri élőben az élet-halál játékot.

Nagyon érdekes ezt az egészet figyelni, különösképpen, mivel én még nem éltem a ’80-as években, így a 20. század végéről is csak kisgyerekkori emlékeim vannak. Nincs kapcsolódásom a besúgórendszerhez, nem tudom nosztalgiával nézni az autójára évekig váró család dilemmáit, illetve Ceaușescut és a rezsimjét is csak a történelemkönyvekből ismerem. Mégis volt abban valami ismerősség, amit láttam. Nemcsak azért, mert az akkori események még Magyarországon is a kollektív emlékezet részei, hanem azért is, mert az emberek döntései, játszmái, természete akkor sem voltak mások, csak a díszlet és a keretek cserélődtek ki.

Az estét – pontosabban éjszakát – Purosz Leonidasz két monodrámájával zártam, melyet Lajter Márkó Ernesztó és Lőrincz Rita személyes történetéből készített a szerző és egyben az előadások rendezője. A nagyjából egy-egy órás performanszok személyes önvallomások voltak, afféle szembenézések különböző élethelyzetekkel.

Lajter Márkó Ernesztó darabját, a Szakadást átjárta az életigenlés. Még a legfájdalmasabb pillanatokban is képes volt a humor eszközével visszafordítani a jelenetet, fenntartani az érdeklődést. A közönség az kései időpont ellenére is élvezte a közös játékot – merthogy a néző minden pillanatban bevonódott, néha szó szerint is, lehetetlen volt kívülmaradni a történeten.

Ugyanarra a sémára épült Lőrincz Rita monodrámája, a Kialakul is, azonban a bravúr itt sajnos elmaradt. Egy-két kivétellel nem ültek a poénok, az előző előadásban látott panelek ismétlődtek a tükör-effektussal, az interaktív részekkel, és a lazára komponált szövegekkel. Azonban ami Lajter Márkó Ernesztó esetében önazonos, az Lőrincz Ritánál szereptévesztésnek hatott, és erőltetetté vált. Ezt az érzetet persze indukálhatja a közvetlenül egymás után elhangzó két darab közelsége, és hogy negyed 2-kor léptünk ki a Művelődési Ház ajtaján. Ez gombócból is sok, ahogy a mondás tartja, ezért aztán 2-kor, megannyi élménnyel telve, leraktam az éjjeliszekrényre a belépőkártyám, és bedőltem az ágyba.

Egy kapcsolatot két ember gyakran egész másként él meg. Ha pedig ez a két ember két eltérő világot képvisel, kapcsolatukat pedig hatalmi egyenlőtlenségek és társadalmi kiszolgáltatottság is terheli, akkor a szerelembe vetett rendíthetetlen hit menthetetlenül tragédiához vezet.

A fiatal gésa, Cso-cso-szán szívbe markoló történetét Puccini kivételes drámai érzékenységű muzsikája teszi feledhetetlenné. Legnépszerűbb részletei, az Un bel dì vedremo kezdetű ária és a zümmögőkórus dallamai sokáig a hallgatóval maradnak, magukban hordozva azt a szerelembe vetett töretlen hitet és reményt, amely annyira megrázóvá teszi az „ideiglenes házasságához” ragaszkodó ifjú hölgy összeomlását.

Az OPERA 2000. júniusában, a dalszínház 1000. Pillangókisasszony-előadása alkalmából mutatta be Kerényi Miklós Gábor rendezését Kentaur és Vágvölgyi Ilona a kort idéző jelmezeivel és díszleteivel, ami rögtön az Erkel színházi premiert követően 19 állomásos japánt turnéra indult, majd bemutatkozott Bangkokban, az utóbbi években pedig Dubajban és Tajvanon is vendégszerepelt. Az eddig 172 alkalommal színre vitt produkció a nyári sorozatot követően a nemzetközileg elismert cseh rendezőnő, Barbora Horáková idén a Genfi Nagyszínházban bemutatott színrevitelének adja át a helyet, ami az OPERÁ-val együttműködésben jött létre.

Az Operaház nyári sorozatában a címszerepet Létay Kiss Gabriella alakítja, aki csaknem két tucat alkalommal formálta meg nagy sikerrel Cso-cso-szánt ebben a rendezésben itthon és külföldön. Mellette az utolsó előadáson Ferenczy Orsolya is bemutatkozik. A többszörösen díjazott fiatal szoprán korábban Szegeden váltotta ki a szerepben a szakma és a közönség elismerését, idén ősszel pedig a Pécsi Nemzeti Színház új produkciójában is színpadra lép. Pinkerton, az amerikai tengerészhadnagyot az OPERA vezető tenorjai közül Boncsér Gergely és László Boldizsár alakítja.

Szuzukit, a szolgálót Szántó Andrea és Gál Erika, Sharpless amerikai konzult Sándor Csaba és Szegedi Csaba alakítja; Szántó Andrea és Sándor Csaba először formálják meg szerepeiket az Operaház színpadán. Gorót Balczó Péter, Yamadori herceget Bartos Barna alakítja. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát Dénes István, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas örökös tagja vezényli, a karigazgató Csiki Gábor.

A Pillangókisasszony Kerényi Miklós Gábor rendezésében 2026. július 11-én, 14-én, 16-án, 18-án, 21-én és 22-én 18 órától látható utoljára a Magyar Állami Operaházban.

A darab érzelmi mélységeit és a 19. századi orosz nemesség csillogó, ám kíméletlen világát a magyar színházi élet kiválóságai keltik életre kettős szereposztásban. Főbb szerepekben Széles Flóra, Mózes Anita, Miller Zoltán, Nagy Balázs, Kocsis Dénes, Hajdu Tibor, Vaszkó Bence és Buvári Lilla lesz látható.

Miller Zoltán így nyilatkozott az előadásról: „Rendkívül izgalmas és különleges szakmai mérföldkő számomra ez a bemutató. Pályám egy korábbi szakaszában már játszottam ebben a csodálatos darabban, ám akkor még a szenvedélyes, fiatal szerelmes, Vronszkij gróf bőrébe bújhattam. Most, évekkel később, Kareninként térek vissza a történetbe. Ez a váltás fantasztikus belső utazás. Vronszkijként a mindent felégető, társadalmi szabályokat felrúgó szerelmet képviseltem. Kareninként viszont a dráma teljesen másik pólusát kell megjelenítenem: a megcsalt, méltóságában sértett férj vívódását, hideg fegyelmét és mély, elfojtott emberi fájdalmát. A látszólag rideg államférfi mögött egy rendkívül sérülékeny ember áll, akinek a megformálása hatalmas színészi kihívás.”

Széles Flóra így vélekedik a szerepről: „Anna Karenina megformálása az egyik legszebb, ugyanakkor legösszetettebb színészi és énekesi feladat, amellyel valaha találkoztam. Ő a világirodalom egyik legikonikusabb női alakja, akinek a története nem csupán a házasságtörésről szól. Anna egy rendkívül érzékeny, mélyen érző nő, aki nem hajlandó beérni egy látszatélettel, és a végsőkig küzd a valódi, őszinte boldogságért, a teljes életért. A darab zeneisége tökéletesen leköveti azt a belső vívódást, amit Anna átél a társadalmi elvárások és a mindent elsöprő szenvedély között. Egyszerre kell megmutatnom a színpadon a szerelmes nőt, a fiát imádó, marcangoló bűntudattal küzdő anyát és a magára maradó, lassan belső válságba sodródó embert. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a július 3-i premieren én léphetek színpadra címszereplőként. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad hatalmas, monumentális tere és a nyári éjszaka varázslatos hangulata különleges energiákat ad az előadásnak. Úgy gondolom, a nézők egy hihetetlenül intenzív és érzelmes utazás részesei lesznek.”

Az előadást Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója rendezi, a monumentális zenei világot pedig Silló István karmester vezényli. Közreműködik a Győri Nemzeti Színház társulata.

A rendező, Bakos-Kiss Gábor megjegyezte: Tolsztoj regénye mély lélektani mű, amelynek egyik alapvető kérdése a „Miért?”. Ez a kérdés a musical egyik legismertebb dalában is megjelenik. Elképzelései szerint letisztult, klasszicista vizuális világra épül majd a darab, a színpadképet a fekete, fehér és arany színek dominanciája határozza meg. „Egy költői, légies hangulatú előadást szeretnénk létrehozni.”

A Rock Színház és a Madách Színház korábbi sikersorozata után a darab hosszú idő után látható újra nagyszínpadi, ráadásul teljesen új, grandiózus szabadtéri formában a musical. A produkció nem csupán egy irodalmi klasszikus újjáéledése, hanem a magyar zenés színház egyik jelentős darabjának színpadra vitele is lesz. A bemutató különleges zenei és vizuális élményt ígér: a klasszikus történet modern, mégis a kor hangulatát hűen megidéző rendezésben kel életre. A szenvedély, a dráma és az érzelmi mélység mellett a Margitszigeti Színház adottságaira épített előadás egy nagyszínpadra készített látványvilággal és a zenei élménnyel együtt hivatott elénk tárni a regényből életre kelő drámát.

Mint írták, a Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-os évadának nyitóelőadásaként látható Hősök hajnala a Kossuth-díjas alkotópáros, Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa nagyszabású színpadi víziója. A két részből álló előadás Dózsa György történetét és a mohácsi csata emlékezetét idézi meg a tánc és a zene nyelvén.

A közleményben idézik Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfust, aki kiemelte, hogy a Hősök hajnala Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadán születik meg, huszonkét táncospár közreműködésével. „Ez hatalmas lehetőség és nagy felelősség is” – fogalmazott.

Az est első felvonása, a Tánckrónika Dózsa György tetteiről az 1500-as évek fordulatokkal teli, a mohácsi csatát megelőző korszakába vezeti a nézőt. A címszerepet Wunderlich József színművész alakítja, a zenét Szarka Tamás szerezte. A második felvonásban lesz látható a Rekviem Mohácsért című új produkció.

A darab zenéjét Eredics Benjamin, a Söndörgő zenekar muzsikusa írta, akivel már A hűtlen feleség című, nagy sikerű darabban is együtt dolgoztak - tette hozzá a rendező-koreográfus, kiemelve, hogy olyan zenét kerestek, „amelyben benne van a történelmi súly, de közben élő, színpadi ereje is van”.

Zsuráfszky Zoltán szerint a Szegedi Szabadtéri Játékok egyedülálló helyszín. „Úgy érzem, a néptáncnak is helye van ezen a színpadon” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez nemcsak a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása lesz, hanem közös szegedi ünnep is, szegedi gyermek-, ifjúsági és hivatásos táncosok is közreműködnek az előadásban.

A közlemény szerint a fesztivál művészeti igazgatója, Marcel Jean jelentette be, hogy a 2021-ben elhunyt alkotóról elnevezett díjjal 2027-től a Perspectives szekció legjobb filmjét ismerik el.

Mint írták, a tavalyi magyar díszvendégség programját követően a magyar animáció idén is meghatározó szereplője a június 21. és 27. között zajló Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválnak. Magyarország öt versenyprogramba válogatott rövidfilmmel, hét pitch-projekttel, valamint az NFI támogatásával, a Magyar Animációs Producer Szövetség által működtetett nemzeti standdal van jelen a világ legrangosabb animációs szemléjén és filmvásárán. A magyar jelenlét rangját emeli, hogy Orosz Anna Ida, az NFI kutatója, animációs filmtörténész a Contrechamp szekció zsűrijében szerepel.

Kiemelték, hogy csütörtök este a négyszeres Oscar-díjas mexikói rendező, Alfonso Cuarón személyesen mutatta be Jankovics Marcell formabontó klasszikusát, az 1981-ben készült Fehérlófia című egész estés rajzfilm felújított változatát a fesztivál közönségének. A kultfilmek között jegyzett absztrakt, szimbolikus mesefilm felújítását a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor szakemberei készítették az amerikai Arbelos-szal közösen.

A bemutató apropója, hogy az Annecy Fesztivállal párhuzamosan megnyitotta kapuit az annecy-i Animációs Múzeum. A csütörtök esti díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva, Jankovics Marcell özvegye, aki felajánlotta az Oscar-jelölt Sisyphus című Jankovics-film hét eredeti rajzát a múzeum állandó gyűjteményének.

Ráduly György, az NFI filmmegőrzési és technológiai divíziójának igazgatója bejelentette, hogy a Jankovics Marcell Alapítvány az alkotó teljes hagyatékát az NFI Filmarchívum gyűjteményének ajánlotta fel. Az NFI Filmarchívum és az újonnan nyílt annecy-i Animációs Múzeum hosszú távú múzeumpedagógiai együttműködésen dolgozik az animációs filmkincs felhasználási lehetőségeiről a közoktatásban.

A tájékoztatásban arra is kitértek, hogy az Annecy Fesztivállal egy időben tartották Bolognában az Európai Filmarchívumok Egyesületének (Association des Cinémathéques Européennes, ACE) tisztújító taggyűlését, amelyen Ráduly Györgyöt – a 2022-2024-es időszak után – immár második alkalommal választották be a szervezet igazgató bizottságába.

Az ACE 52 európai nemzeti és regionális filmarchívumot tömörít, amely az európai filmörökség megőrzése és hozzáférhetővé tétele mellett koordinálja az archívumok érdekképviseletét az Európai Bizottság, a nemzetközi fesztiválok, valamint a filmforgalmazók és mozihálózatok felé, továbbá támogatja az archívumok és a technológiai gyártók közötti párbeszédet – olvasható a közleményben.

A június 28-tól július 6-ig tartó rendezvényen a shanghaji, az isztambuli és a bukaresti egyetemek mellett a kaposvári MATE Rippl-Rónai Művészeti Kar, valamint a tábort harmadik alkalommal szervező budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem képviselői vesznek részt.

A fiatal művészek egy héten át tréningeken, workshopokon és alkotófolyamatokon keresztül ismerik meg egymás színházi kultúráját, módszereit és képzési hagyományait. A közös munka eredményeként létrejövő előadásokat a tábor zárónapján mutatják be a közönségnek.

Ilyen léptékű, széles nemzetközi részvétellel megvalósuló egyetemi színházi találkozóra korábban még nem került sor Békéscsabán; a résztvevők a várossal és a magyar kulturális hagyományokkal is megismerkedhetnek – emelték ki. Hozzátették, a kezdeményezés a város színházi hagyományaihoz is kapcsolódik.

A Békéscsabai Színitanház évtizedeken át meghatározó szerepet játszott a színészképzésben, a január elején hivatalba lépett új színházi vezetés számára pedig kiemelt cél, hogy a művészpedagógia és a fiatal alkotók jelenléte ismét hangsúlyosan kapcsolódjon a Jókai Színház szakmai működéséhez.

A rendezvény előkészíti azt a tágabb nemzetközi párbeszédet, amelynek egyik következő állomása az őszi NEXUS – Békéscsabai Nemzetközi Színházi Fesztivál lesz – írták.

A Múzeumok Éjszakája az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális programja, amelyre országszerte zenei és színházi produkciókkal, gasztronómiai kalandokkal, interaktív programokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, történelmi sétákkal és családi programokkal is készültek a résztvevő múzeumok. Idén mintegy 470 helyszínen (144 budapesti és 325 vidéki), közel 3100 programmal várták a kulturális kalandra szomjazókat kora délutántól késő estig.

Dr. Sári Zsolt, közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár Facebook-oldalán jelentette be az idei látogatószámot és a jövő évi Múzeumok Éjszakája dátumát: a rendezvényen idén összesen 311 358 belépést regisztráltak, a jövő évi, immár 25. Múzeumok Éjszakáját pedig 2027. június 26-án rendezik meg.

Az esemény idei kiemelt helyszíne Sopron volt, ahol izgalmas és különleges programokkal várták a látogatókat. A történelmi belváros atmoszférájával és gazdag múzeumi kínálatával vonzó úti cél volt azok számára, akik egy egész hétvégét szentelnének a kulturális felfedezésnek. A Múzeumnegyed, a Stornó-ház, Lenck-villa, a Központi Bányászai Múzeum és a Soproni Evangélikus Múzeum programjaira több mint 1500-an voltak kíváncsiak.

Mautner Zsófi gasztronómiai-szakíró, a Múzeumok Éjszakája idei nagykövetének programajánló kisfilmjei is rendkívül népszerűek voltak idén, közel kétmillió megtekintést értek el. A filmek a rendezvénysorozat hivatalos Facebook és Instagram oldalain láthatóak. Ennek is köszönhető, hogy a Facebook oldal követőinek száma idén már meghaladta a 81 ezret, valamint az Instagram oldal is egyre növekvő követőtábort, több ezer főt tudhat magáénak. A rendezvény hivatalos weboldalát közel 100 ezren böngészték, összesen közel egymillió oldalletöltést generálva. A MUZÉJ telefonos alkalmazást idén több ezren töltötték le.

A vidéki helyszínek idén is népszerűnek bizonyultak, a megyeszékhelyek múzeumait a fővárosi népszerű helyszínekhez hasonlóan több ezren keresték fel egyetlen éjszaka alatt.

A leglátogatottabb múzeumok sorát idén is a Szépművészeti Múzeum vezeti 14 000 látogatóval, második helyen a Magyar Mezőgazdasági Múzeum végzett több mint 13 000 regisztrált belépéssel, a harmadik legnépszerűbb pedig a Magyar Nemzeti Galéria volt, amelyre 10 000-en voltak kíváncsiak. A TOP 20-as listában szép számmal szerepelnek vidéki múzeumok is, például Kecskemét, Debrecen vagy Székesfehérvár is képviselteti magát intézményeivel.

TOP 20 intézmény látogatószáma: