A cannes-i filmfesztivál Európa, sőt a világ egyik legnevesebb fesztiválja – az átlagember nem is a kordonok mögül, legfeljebb otthon, a nappalijában ülve, híreket és insta reelseket görgetve értesülhet arról, mi is történik a vörös szőnyegen. Molnár Eszter személyes beszámolója az idén május 12. és 23. között megrendezett eseményről.
Hogyan jutottam ki a fesztiválra?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjaként, a Pannónia Ösztöndíjprogram és az egyetem segítségével sikerült akkreditációt szereznem. Jelenlegi tudásom szerint más filmes szakokon (ELTE, METU, MOME) nincsen hasonló lehetőség, viszont az SZFE évente-kétévente ki szokott osztani húsz-harminc akkrediációt.
Utóbbi megszerzésének lehetőségét szigorúan a szakmának, illetve a filmekért rajongó, úgynevezett „cinephile-ok” részére tartják fenn. Az utóbbiaknak minden évben lehetőségük van benyújtani a kérelmüket a részvételre – motivációs levéllel, illetve a mozi iránti érdeklődésük bizonyításával (pl. filmklub tagság, végzettség, stb).
Mire volt elég az egyetemtől kapott akkreditáció?
A filmfesztivál résztvevői hierarchikusan, státuszok alapján különböző csoportokra oszlanak, mintha valamiféle kasztrendszer tagjai lennének. A személyes, helyszíni regisztráció során kapott badge („igazolvány”) színe dönti el, mégis hol állsz a ranglétrán.
![]() |
| Várakozás az akkreditációs badge átvételére |
Mi kék badge-et kaptunk, ami, bár magasabb kategória mint a cinephile-oké (akik a központi helyszínen, a kongresszusi palotában nem, csak külső helszíneken mozizhatnak), mégis elég alacsony ahhoz, hogy egy-egy nagyobb premiervetítéshez órákat kelljen sorba állni.
A kék szín kisebb lapok feltörekvő újságíróit, fiatal filmes hallgatókat takar. Felette van a rózsaszín – nagy követőtáborral rendelkező influenszerek és elismert lapok újságírói, illetve a fekete, ami a filmpiac résztvevői számára biztosít extra lehetőségeket. A zöld is valahol itt helyezkedik el, filmes szakembereket, operatőröket, hangmérnököket, egyéb technikusokat takar.
Aztán ott van a fehér badge, amit az átlagos halandó nem is nagyon lát: a nagyhalak, akik nemes egyszerűséggel kikerülik a premierekre várakozó, hosszú sort, és besétálnak akármilyen vetítésre, eseményre.
Utazás, szállás, anyagiak
Mi Budapestről repültünk Nizzába, onnan pedig vonattal utaztunk tovább Cannes-ba. Szállást már több hónappal a fesztivál kezdete előtt foglaltunk, csoportokra oszlottunk.
Az akkreditáció egyik előnye, hogy a városon belül ingyen lehet utazni a Palm Busokkal, azonban ez a hálózat csak Cannes belvárosát öleli fel. Amennyiben ezen túl akarunk utazni, ugyanúgy fizetni kell a 2-3 eurós jegyárat.
A fesztivál környékén több étterem is van, általában 15-20 eurónál kezdődnek a fogások. A gyorséttermek, illetve egyéb élelmiszerboltok valamivel olcsóbb alternatívát kínálnak. A pénzszórásra nagyon sok lehetőség van. Luxus ruha- és ékszerboltokkal van tele minden utca.
A helyszínek
A vetítések több különböző helyszínen, szimultán zajlanak. Ezek között a Palm Bus hálózat biztosít átjárást. A buszok 2-5 percenként járnak, egy-egy vetítés maximum 20-30 percre van a fesztiválközponttól, a kongresszusi palotától.
A központban helyezkedik el a GRAND THÉÂTRE LUMIÈRE, a legnagyobb moziterem. Itt tartják a gálát és a premiervetítéseket, általában ide a legnehezebb jegyet szerezni, itt a legnagyobb a jegy nélkül maradók last minute várakozó sora. A legtöbb vetítésre itt elvárás az elegáns öltözet – amennyiben az, azt a fesztivál oldalán külön részletezik.
![]() |
| A vörös szőnyeg melletti létrasor, a sajtófotósok legfőbb bázisa |
Ugyanitt helyezkedik el a DEBUSSY THEATRE, az AGNÈS VARDA THEATRE, a BUÑUEL THEATRE és a BAZIN THEATRE. Ezekben versenyfilmek és felújított, „Cannes klasszikusok” is futnak. A vetítéseken többnyire maguk az alkotók is tiszteletüket teszik: rögtön legelső napon a Debussyben láttam A faun labirintusát, amire annak alkotója, egyik kedvenc rendezőm, Guillermo del Toro is beült, majd a végén beszédet is tartott, és kimondta a fesztivál első, személyes politikai állásfoglalását: „Fuck AI!”
![]() |
| Guillermo del Toro, rajongók gyűrűjében |
Ezen helyszínek többségében az ültetés a badge-ek színe szerint oszlik el: fontosabb, rangosabb emberek a lenti sorokba, a hierarchia alján lévők (köztük mi, kékek is) a felső karzatra kerülnek, hogy ne is tudjanak érintkezni a színészekkel, alkotókkal.
Ezzel szemben a CINEUM moziban nincs ülésrend, mindenki együtt van egy nagy moziteremben. Itt premiereket általában nem tartanak, de filmek ismétlését, illetve sajtótájékoztatókat és „photo call”-okat (stábfotózást) már annál inkább. A többi helyszínnel ellentétben ez egy hagyományos mozi, lehet popcornt, üdítőt is bevinni a vetítésekre.
A CARLTON HOTELBEN (Cannes egyik legnagyobb, legpuccosabb holteljében) is vannak vetítések. Itt hátsó ajtón terelik be az embereket egy pincehelyiségbe, ahol immerzív moziterem van kialakítva: az egész szobában, az összes falra, még a padlóra is vetítenek, mintha mi, nézők is ott lennénk személyesen. Itt nincsenek is hagyományos székek, sorok, a nézők vagy ülnek vagy állnak.
![]() |
| Immerzív mozi a Carltonban |
Esténként a plázson, a tengerparton tartanak nyílt vetítéseket, amelyeket bárki megnézhet, függetlenül attól, hogy van-e badge-e, vagy csak egy „átlagos halandó, odatévedt turista”. Én a homokban csücsülve, némi ital és kisboltos zacskós popcorn társaságában néztem meg itt a Top Gunt, hangulatos élmény volt (különösen azért, mert mögöttünk egy szórakozóhelyen százhúsz decibellel bömböltettek valami népzenét, ami kellemesen keveredett Tom Cruise repülőinek zajával).
![]() |
| A plázs |
Az ilyen bulik jellemzőek a fesztiválra. Az igazán nagy partik kint a tengeren, luxusjachtokon vannak, amelyekre szinte semmi esély feljutni. Vannak nyilvánosan meghirdetett események is, illetve a fesztiválfaluban, a különböző kiállító nemzetek sátrainál is gyakran tartanak kisebb-nagyobb összejöveteleket.
A parton való sétálás közben botlottunk bele így egy amerikai partiba, ahol egy jó tíz percet elcseverésztünk, megkóstoltuk a kajákat, gyönyörködtünk a tengerben, majd ránk szóltak, hogy ez egy privát rendezvény, légyünk szívesek, menjünk már onnan.
Legalább megvacsoráztunk.
Dresscode, bejutás a vetítésekre
Legalább négy különböző elegáns, estélyi ruhát vittem magammal arra az egy hétre, amit a fesztiválon töltöttem – mint utólag megbizonyosodtam róla, teljesen feleslegesen.
Egyes vetítésekre valóban elvárás az elegáns öltözék (férfiaknak öltöny-csokornyakkendő, nőknek estélyi ruha vagy nadrágkosztüm), azonban ezek csak a többnyire este 18-19 óra fele kezdődő premiervetítésekre vonatkoznak. Oda pedig korántsem egyszerű a bejutás.
A jegyfoglalás minden nap tíz óra környékén nyílik (a fesztivál előrehaladtával van, hogy ez reggel nyolc lesz), általában az adott nap megnyitása után 1-2 perccel elvisznek minden jegyet. Van esély arra, hogy utólag lemondott jegyekre csapjunk le, az online felület folyamatos frissítgetésével (ami egy bevált stratégia, én személyesen kb. 8-9, nem premierre, de nagyobb vetítésre szóló jegyet szedtem így össze).
Ha minden kötél szakad, marad a last minute sor, ami egyszerre áldás és átok is.
![]() |
A hírhedt Last Minute sor a Lumière-be |
Ezzel indult már a legelső fesztiválon töltött napunk is: nagy reményekkel, és még nagyobb csalódással. Beálltunk nagyjából délután három óra körül az esti nyitógála last minute sorába, kiöltözve, kisminkelve, elegánsan. Itt kezdődtek a kihívások: a személyzet két sorba osztotta az embereket, az alapján, ki mennyire öltözött ki. Az első próbatételen átmentünk, azonban jó néhány civil ruhás embert leválasztottak a sorról. Ők a gálára már biztosan nem juthattak be, viszont kordonon keresztül nézhették a vörös szőnyegen felvonuló sztárokat.
Mi pedig végigvártuk a bevonulást – csak azért, hogy előttük nagyjából tíz emberrel lezárják a beengedést, és közöljék, hogy elnézést, teltház van.
![]() |
| A várakozás |
Tehát a gálára nem jutottunk be, ez nekem még mindig hatalmas szívfájdalom. A last minute sor védelmében viszont hozzátenném, volt rá példa, hogy más filmekre be tudtunk jutni annak segítségével.
Egyik ilyen alkalommal egy olyan anekdota is született, amit szaktársam valószínűleg még unokáinak is mesélni fog.
Hasonló hosszas várakozás, vörös szőnyeges felvonulás. Lezárták a last minute sort, de egy másik kapun még engedtek be (valószínűleg rangosabb badge-gel rendelkező) embereket. Szaktársam, a hosszú várakozás sikertelenségét megelégelve egyszerűen átsorolt a másik sorba, végigsétált a biztonsági szolgálaton megállás nélkül, mintha ő valami fontos ember lenne, felgyalogolt a vörös szőnyegen, majd meglátta, hogy már bezárták az ajtót.
Mit lehet ilyenkor tenni? Hát bekopogott, hogy engedjék már be. Beengedték, azonban hely már nem volt: a lépcső mellett ült le valami szellőzőre, úgy nézte végig az aznap esti premiert. De végignézte!
![]() |
| A vörös szőnyeg tetején |
Tehát itt az élő bizonyíték, hogy bárhová „bemagyarkodhatod” magadat, legyen az vetítés, sajtókonferencia vagy privát parti, ha elég magabiztosnak mutatkozol. Ennek a praktikának a kipróbálást csak kellő óvatossággal ajánlom.
A fesztiválfalu és a kiállítók
A legtöbb kiállító a kongresszusi palotában található. A külső részen, a part mentén van a már említett fesztiválfalu, ahol a különböző nemzetek képviseltetik magukat. Néhány helyen zajlik az élet, iszogatnak, beszélgetnek – ezzel szemben sok rész (köztük például a magyar is) egészen kihalt.
Az épület belsejében is vannak kiállítók. Ahhoz, hogy ide bejuss, fel kell mutatni a badge-et, majd alaposan átvizsgálnak fémdetektorral, átnézik a táskádat.
Ez a hazautazás napján volt vicces, amikor még egy vetítésre bementem, a bőröndömet már leadtam a csomagmegőrzőbe (ami egyébként ingyenes szolgáltatás), viszont a táskám még tele volt mindenféle limlommal, ami a bőröndbe már nem fért bele. Szabadkoztam is a biztonsági őrnek, hogy tele van ruhával, ma repülök haza. A biztiőr pedig kipakoltatta velem a táskát, átnézett benne minden egyes tárgyat. Az ilyen alapos ellenőrzés szerencsére ritka, általában gyorsan beengedik az embert, nem várakoztatják a sort.
Bent van ingyen kávé (a tej általában elfogy hamar, így a kínálat jelentősen csökken), ingyen elvihető újságok, szóróanyagok. Tartanak különböző meetingeket, prezentálnak, lehet networkingelni, már aki abban a pozícióban van, olyan kapcsolatokkal rendelkezik.
A kongresszusi palota mellett található a Casino, ahol a badge színétől függetlenül bárki elszórhatja a pénzét.
A parton továbbhaladva van az innovációs sátor, amit könnyű figyelmen kívül hagyni, mert nincs annyira központi részen. Itt az előadók az AI térnyeréséről, a vizuális effektekről és egyéb új technikákról beszéltek, személyes munkákon keresztül. Több előadásra is beültem, jó rálátást ad arra, hogyan is működik a modern filmes szakma.
![]() |
| Innovációs sátor |
Egyéb programok Cannes környékén
Kétféle embertípus létezik: akit annyira beszippant Cannes, hogy el sem akar onnan menni, és az, akinek már néhány nap után túl sok, és egy kis kiszakadásra vágyik. Az utóbbi kategóriába tartozom én is: ezért egy csütörtöki napon úgy döntöttünk néhány szaktársammal, teszünk egy kis kitérőt a környező szigetekre. Erre számtalan lehetőség van, a kikötőből több komp is indul.
Sainte-Marguerite szigetén például megnézhetik a látogatók a Vasálarcos börtönét, a tengeri múzeumot, a túraösvényeket.
Mi Île Saint-Honorat szigetére látogattunk el, ahol egy ciszterci szerzetesrend éli mindennapjait, alkalmanként miséket is tartanak a látogatóknak.
![]() |
| Idill a szigeten |
Mi május 14-én mentünk a szigetre, és egy hatalmas ünnepbe botlottunk, ahol a városiak hagyományos népviseletbe öltözve, zenével kísérve vittek mindenféle finomságokat a szerzeteseknek: mint kiderült, ez egy évente megrendezett ünnep.
![]() |
| Népviselet, muzsika, szerzetesek |
Ezen a napon ajándékokat visznek a cisztercieknek, mivel a kolostor régen, a történelem során védelmet nyújtott Cannes városának. Kellemes véletlen volt belefutni egy ilyen mulatságba, utazásom egyik legérdekesebb élménye volt.
A filmekről
A fesztivál programjában szerepeltek idén briliáns filmek (nekem ilyen volt a La Vénus électrique, az Age d’Ore vagy a már emlegetett A faun labirintusa), de voltak olyanok is, amiket egyáltalán nem értettem, miért kerültek programba, mert annyira gyengének találtam. Ízlés kérdése, gondolom.
Műfajban nagy a sokszínűség. Akciófilmek (Top Gun), dokumentumfilmek (The Story Of Documentary Film), body horrorok (Sanguine, ami nagyon hajazott a néhány éve megjelent A szer című filmre), Japántól (Sanshiro Sugata) egészen Afrikáig (Tilai).
Az idei évtől a fesztivál nem titkolt célja, hogy Hollywood jelenlétét valamennyire visszaszorítsa, komolyabb hangsúlyt fektetve az európai alkotókra, a sokszínűségre. A kínálatot látva ez sikerült is nekik.
Utószó
Nem mindennap jut ki az ember a cannes-i filmfesztiválra. Számomra ez olyan élmény volt, amitől egyszerre rettentem el a filmes szakmától, és lettem belé szerelmes.
Van olyan szaktársam, aki már azt tervezgeti, hogyan jusson vissza jövőre: én megelégszem ezzel az itt töltött egy héttel is, és végtelenül hálás vagyok az egyetemnek, hogy ezt lehetővé tette számomra. Aztán még lehet, hogy jövünk néhányan a jövőben is, talán más színű badge-gel is. Reménykedni mindig szabad.
De addig is, ajánlom mindenki figyelmébe ezt a rövid, hangulatkeltő videót, amit az SZFE televíziós műsorkészítő szakos hallgatói készítettek a fesztivál során.
Szöveg és fotók: Molnár Eszter










.jpg)






.jpg)
