Tizenhárom éve annak, hogy a Székesfehérvári Királyi Napok egyik legkülönlegesebb eseményeként életre kel a hajdani koronázó város történelme. A Nemzeti Emlékhely romjai között évről évre megelevenedik egy-egy magyar király koronázása és uralkodásának meghatározó epizódja, sajátos műfajt teremtve a történelmi ismeretterjesztés és a színház határán. Az idei év azonban fordulópontot jelent: a koronázási liturgia és az uralkodó életét feldolgozó előadás két önálló produkcióként szerepel a rendezvénysorozat programjában.
A Nemzeti Emlékhelyen a középkori koronázási szertartás hiteles rekonstrukciója elevenedik meg, míg a Bartók Béla téren a Hűség és árulás című előadás Nagy Lajos uralkodásának egyik legdrámaibb fejezetét idézi fel.
Mi indokolta ezt a változást? Hogyan lehet hitelesen színpadra állítani egy több száz éves liturgiát? Miért éppen Nagy Lajos története került idén a középpontba? És milyen küldetést vállal magára a színház, amikor a történelmi emlékezet őrzésére tesz kísérletet? Ezekről beszélgettünk Szikora János rendezővel.
Két történet, két előadás
Több mint egy évtizede meghatározó része a Királyi Napoknak a Koronázási Szertartásjáték, az idei évben azonban új formában találkozhat vele a közönség. Mi indokolta ezt a változást?
Amikor annak idején útjára indítottuk a Koronázási Szertartásjátékokat, egy olyan különleges színházi formát kerestünk, amely egyszerre tudja megmutatni a magyar királyok koronázásának liturgikus rendjét és az adott uralkodó életének legfontosabb történelmi pillanatait. A közönség hosszú éveken át ehhez a kettősséghez szokott hozzá: ugyanabban az előadásban jelent meg a koronázási szertartás és a király személyes története.
Idővel azonban egyre világosabbá vált számunkra, hogy ez a két réteg egészen másképpen működik. A koronázási liturgia évszázadokon át lényegében változatlan maradt. Ugyanaz a szertartás, ugyanaz a rend, ugyanazok a mozdulatok és imák kísérték végig minden magyar király megkoronázását. Ezzel szemben az uralkodók élettörténete rendkívül különböző. Ahogy haladtunk előre a történelemben, egyre gazdagabb forrásanyag állt rendelkezésünkre, egyre összetettebb személyiségekkel és drámaibb sorsokkal találkoztunk.
Ennek következtében a királyok története fokozatosan háttérbe szorította magát a koronázást. Ekkor fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy ezt a két világot egymástól elkülönítve kell bemutatnunk. Nem azért, mert az egyik fontosabb lenne a másiknál, hanem éppen azért, mert mindkettő önmagában is teljes értékű.
Mit jelent ez a gyakorlatban az idei Királyi Napokon?
Azt, hogy két különböző műfajú előadás születik. A Nemzeti Emlékhelyen kizárólag a középkori magyar koronázás liturgiáját mutatjuk be. Ez nem egy dramatizált történet, nem királyéletrajz, hanem maga a szertartás. Ezzel párhuzamosan a Bartók Béla téren lesz látható a Hűség és árulás, amely önálló történelmi színpadi műként Nagy Lajos uralkodásának egyik meghatározó epizódját dolgozza fel. Úgy érzem, ezzel a szétválasztással mindkét előadás nyert. A liturgia visszakapja azt a súlyt és méltóságot, amely eredetileg is megillette, a király története pedig szabadabban és gazdagabban bontakozhat ki.
A liturgia nem fantázia
Sokan talán meglepődnek azon, hogy egy középkori koronázási szertartás egyáltalán rekonstruálható. Mennyire hiteles az, amit a nézők látnak?
A koronázási liturgia nem a képzelet szüleménye. Nem írói fantázia, és nem is történelmi hangulatfestés. A középkori koronázások rendjét úgynevezett ordók, vagyis szertartáskönyvek őrizték meg. Ezek rendkívüli részletességgel írják le, hogy az avatandó királynak mikor hová kell mennie, hol kell megállnia, mit kell mondania, milyen szerepe van az érsekeknek, a püspököknek és a szertartás minden résztvevőjének. A mi feladatunk tehát nem az volt, hogy ezt újraírjuk, hanem az, hogy a lehető legnagyobb történeti hűséggel életre keltsük.
Ez nyilván komoly kutatómunkát is igényelt. Hogyan épül fel egy ilyen előadás történeti háttere?
Mielőtt egyetlen jelenetet is megírtunk volna, történészekkel, régészekkel, liturgiatörténészekkel és egyháztörténészekkel konzultáltunk. Tanulmányoztuk mindazokat a tudományos munkákat, amelyek a magyar koronázások történetével, a koronázási jelvényekkel és a középkori liturgiával foglalkoznak. A velük folytatott beszélgetések, az útmutatásaik és a kutatások eredményei jelentették a munka alapját.
Mindez ráadásul éppen azon a helyszínen elevenedik meg, ahol a magyar királyokat évszázadokon át valóban megkoronázták.
Ez talán a legfontosabb. Ha már a koronázást szeretnénk megidézni, azt nem lehetne hitelesebben megtenni, mint a hajdani koronázó bazilika helyén. Persze ma már csak a bazilika alapfalait látjuk. Teljes bizonyossággal azt sem tudjuk, hogy a templomon belül pontosan hol zajlott maga a koronázás; erről a történészek között sincs teljes egyetértés. Azt tehát nem állíthatjuk, hogy pontos rekonstrukciót készítünk, de azt szeretnénk, hogy a néző átélhesse: ezen a helyen évszázadokon keresztül így koronázták meg Magyarország királyait.
Miért éppen Nagy Lajos?
A koronázási liturgia önálló útra lépett, Nagy Lajos története pedig külön előadásként jelenik meg a Hűség és árulás című produkcióban. Miért éppen ő következik most a magyar királyok sorában?
Erre a válasz egyszerre nagyon egyszerű és nagyon összetett. Egyszerű azért, mert ez a történet immár tizenhárom éve folyamatosan épül. Amikor 2013-ban Szent István koronázásával elindítottuk ezt a sorozatot, tulajdonképpen egy színházi képeskönyv első lapját írtuk meg. Azóta évről évre a történelmünk újabb fejezeteit írjuk bele ebbe a könyvbe. A célunk azonban nem az volt, hogy minden magyar király életét bemutassuk. Sokkal inkább az, hogy megidézzük azokat az uralkodókat, akiknek döntései hosszú időre meghatározták az ország sorsát.
III. Andrással lezárult az Árpád-ház története, majd Károly Róberttel megkezdődött az Anjouk korszaka. Nagy Lajos ennek a történetnek a folytatása, hiszen apja örökébe lépve ő vitte tovább azt az országépítő munkát, amelyet Károly Róbert megkezdett.
Van azonban egy másik oka is annak, hogy idén rá irányult a figyelmünk: születésének hétszázadik évfordulója, amely önmagában is méltó alkalom arra, hogy újra végiggondoljuk, ki volt valójában ez az uralkodó.
A köztudatban Nagy Lajos neve mindenki számára ismerősen cseng, személyiségéről azonban talán kevesebbet tudunk. Mit jelentett önnek alkotóként a vele való találkozás?
Amikor elkezdtem foglalkozni az életével, hamar rájöttem, hogy ebből nem lehet hagyományos életrajzi előadást írni. Uralkodásának csaknem negyven éve alatt annyi minden történt vele és körülötte, hogy azt egyetlen színházi este képtelen lenne befogadni. Ezért döntöttünk úgy, hogy nem az egész életét próbáljuk elmesélni, hanem egy olyan eseményen keresztül próbáljuk meg bemutatni, amelyben egész személyisége tükröződik. Ez pedig testvére, Endre meggyilkolása Aversában, és az azt követő eseménysor.
A XIV. század derekán egész Európát megrázta a hír, hogy a magyar király öccsét brutális körülmények között meggyilkolták, mielőtt Nápoly királyává koronázhatták volna. A keresztény uralkodók elítélték a merényletet, de amikor Nagy Lajosnak döntenie kellett arról, hogyan válaszoljon erre a kihívásra, valójában magára maradt.
Bosszút kellett állnia úgy, hogy közben megőrizze a lovagkirály erkölcsi tekintélyét is. Ez az ellentmondás rendkívül izgalmas drámai helyzetet teremtett számunkra, mert egyszerre beszél a hatalomról, a felelősségről, a becsületről és a személyes veszteségről.
A koronázási játékok kezdettől fogva szorosan összekapcsolódnak a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei történelmi színjátszó táborával. Miért tartotta fontosnak, hogy a határon túli fiatalok ne csupán nézői, hanem résztvevői is legyenek ezeknek az előadásoknak?
Amikor útjára indítottuk a szertartásjátékok sorozatát, már eleve a koronázáshoz méltó dimenzióban gondolkodtunk. A magyar koronázás nem csupán Magyarország, hanem az egész magyar nemzet ügye volt, ezért a hozzá kapcsolódó történelmi hagyomány bemutatását sem szoríthattuk országhatárok közé. Azt szerettük volna, hogy mindez a határon túl élő magyar fiatalok számára is személyes élménnyé váljon, ennek pedig a legjobb eszköze maga a részvétel. Ebben lett partnerünk a Rákóczi Szövetség, amely azóta évről évre történelmi színjátszó tábort szervez Székesfehérváron a Kárpát-medence magyar fiataljai számára. Nagyon sok visszatérő résztvevőnk van, közülük többen már régen kinőttek a diákévekből, mégis minden nyáron visszatérnek, mert olyan meghatározó élményt jelentett számukra a Koronázási Szertartásjátékok próbafolyamata és az itt eltöltött idő. Ez szervesen kapcsolódik a koronázási játékok egyik legfontosabb küldetéséhez is: hogy felfrissítse a közös történelmi emlékezetet, és újra láthatóvá tegye történelmünk olyan fejezeteit, amelyek az idők során – tudatosan vagy véletlenül – kikoptak a történelmi köztudatból.
Az idei Királyi Napokon két önálló előadás várja a közönséget. A Hűség és árulás Nagy Lajos király uralkodásának egyik legdrámaibb fejezetét idézi fel a Bartók Béla téren, míg a Nemzeti Emlékhelyen a középkori magyar koronázási liturgia hiteles rekonstrukciója elevenedik meg.
Hűség és árulás – epizódok Nagy Lajos király életéből – augusztus 17-18. 21:00 óra
Királyaink koronázása – augusztus 21-22. 19:30
Forrás/Fotó: Vörösmarty Színház
