Súgópéldány

Mivel ezúttal jóval korábban érkeztünk, bőven jutott időnk felfedezni azokat a részeket, amelyekre kedden nem maradt energiánk. Megnéztük a kempingezésre kijelölt területeket, körbejártuk a kisebb-nagyobb színpadokat, benéztünk különböző közösségi sátrakba, és természetesen az ezerféle standot sem hagytuk ki. Az árak fesztiválmércével talán érthetők voltak, a pénztárcánk azonban aligha értett velük egyet.

Az első, és tulajdonképpen az egész napot meghatározó koncertünk a négy órakor kezdődő Sisi-show volt. Miatta választottam augusztus 15-ét. Addig azonban még akadt közel két óránk, amelyet valahogy el kellett tölteni. Így keveredtünk a The Cypher aprócska színpadához, ahol egy férfi rövid beszélgetés után gyakorlatilag becsábított minket egy, mozgássérült emberek által bemutatott breakdance workshopra.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire különleges élményben lesz részünk. Inspiráló volt látni, ahogy műlábbal, kerekesszékben vagy éppen sétabottal is ugyanolyan lelkesedéssel és örömmel csinálják azt, amit szeretnek. A bevezető után az apró színpadot hamarosan ellepték a vállalkozó kedvű fesztiválozók, akik megtanulhatták a breakdance alapjait. Akadtak ügyesebbek és kevésbé ügyesek is, de végül mindenki ugyanazért volt ott: hogy jól érezze magát. És azt is megtudtam, hogy papucsban meglepően jól lehet táncolni.

A workshop végét nem vártuk meg. Közeledett Sisi fellépésének ideje, én pedig szerettem volna jó helyet találni a Nagyszínpad előtt. Ezúttal szándékosan nem álltunk előre. Attól tartottam, hogy a tömeg miatt úgysem lesz könnyű dolgunk, ehhez képest meglepődve és szomorúan tapasztaltam, hogy a nézőtérnek még a fele sem telt meg

Pedig Sisi megérdemelte volna.

Kevés hozzá hasonlóan közvetlen előadó színesíti a hazai zenei életet. Lejött a közönség közé, ölelkezett, puszilkodott, személyes relikviákat osztogatott, és szinte vissza sem akart térni a színpadra. Az egész fellépésből olyan természetesség áradt, amelyet ritkán látni ekkora rendezvényen. Ráadásul több, számomra addig ismeretlen dallal is meglepett, amelyek feltehetően a közelgő Queendom című albumot vezették fel.

A koncert végére egy dologban már biztos voltam: nagyon jól tettem, hogy miatta választottam ezt a napot.

Aztán maradtunk a következő kiemelt fellépőre is, hogy kiderítsük, mit tud Bbno$. A fogadtatás alapján úgy tűnt, mintha a Sziget teljes közönsége erre a pillanatra várt volna. A nézőtér megtelt, az emberek pedig önfeledten tomboltak. Nekem azonban a zenei élmény jóval kevésbé működött. Egy-két szám kifejezetten rendben volt, de összességében nem találtam meg benne azt, amit kerestem.

Fél hét után átrohantunk a VisaLive Dropyardhoz, ahol két órán keresztül hip-hop és rap szólt. Ez már sokkal inkább az én világom volt. A Killakikitt, a HKS és Mikee Mykanic szolgáltatta a szókimondó szövegeket és az underground hangulatot. Mikee hozta a tőle megszokott színvonalat, a másik két fellépő azonban sajnos jóval alulmúlta a várakozásaimat.

Kilenc után már a lábunk is jelezte, hogy ideje pihenőt tartani. Leültünk, beszélgettünk, majd a Revolut Stage felé vettük az irányt, hogy kiderítsem, miért rajong annyira a húgom az Elefántért. Ők sem kerültek be a személyes kedvenceim közé, de a közönség szeretete irántuk teljesen magával ragadott. Néha talán nem is az a legfontosabb, hogy valami nekünk szól-e, hanem hogy látjuk, mennyit jelent másoknak.

Éjfél körül aztán úgy döntöttünk, ideje hazafelé indulni.

Legalábbis ezt terveztük.

A Sziget záró műsora után még leültünk beszélgetni, majd tettünk egy utolsó, nagy sétát a lassan elcsendesedő fesztiválon. Ahol néhány órával korábban még hömpölygött a tömeg, ott most egyre több üres tér maradt mögöttünk. A „közel járunk az éjfélhez” végül valahogy majdnem hajnali öt órává változott. Mire tényleg elhagytuk a Hajógyári-szigetet, már nemcsak a lábunk fájt: egy kicsit mindketten azt éreztük, hogy valamit ott kell hagynunk.

A keddi első nap után azt írtam, hogy egyetlen éjszakára szabadok voltunk. Szombaton már nem a félelem legyőzése volt a tét. Egyszerűen élveztem mindazt, amit a Sziget adhat. És talán ez lett a két nap legfontosabb tanulsága.

Képes vagyok újra úgy szórakozni, ahogy régen. Képes vagyok levetkőzni a félelmeimet, nyitottabbá válni, és befogadni a külvilágot, miközben nem érzem magam elveszettnek benne. A keddi nap megmutatta, hogy képes vagyok rá. A szombati pedig bebizonyította, hogy nem egyszeri véletlen volt.

Két nap alatt rengeteg koncertet, embert, hangot és történetet kaptam. De talán a legfontosabbat nem a színpadokon találtam meg, hanem valahol a tömegben, a hangzavarban és a hajnalig tartó bolyongásban.

A Sziget régen álmom volt.

Most abban reménykedem, hogy nem kell újabb tíz évet várnom a következőre.

A harmadik, és egyben számomra utolsó nap a szokásos reggeli hőséggel indult. Mindent belepett a szálló por, a nap 50 faktoros naptejet igényelve tűzött és a fesztiválozók az árnyékokba húzódva élvezték a már elindult programokat.

Mire mindenki kiválasztotta az aznapi aesthetic outfit-tet, már rohannunk kellett lefelé a dombon a Momentán udvarba, hogy láthassuk az Éjjel-nappal Momentán következő epizódját. A Momentán udvar a szokásos módon tele volt, mindenki várta az impro színészeket, akik ezen a napon sem okoztak csalódást.

Az előadás után a kötelező Spar látogatást is megtettük, beszerezve mindent ebédre, vacsira és az éjszakára. Ezután rohantunk is vissza a Momentán udvarba, ugyanis egy különleges vendéggel készültek délutánra.

Hajnóczy Soma, a kétszeres bűvészvilágbajnok, csatlakozott az impro színészekhez. Természetesen kaptunk egy rövid bűvész bemutatót, hihetetlen trükkökből, amik mind különleges módon szórakoztatták a közönséget. Soma lendülete, életvidámsága és humora gyorsan átjárt minden nézőt, aki a babzsákokon feküdt, székeken figyelt, vagy a szomszéd udvarból lógott át a kerítés felett, figyelve a történéseket. A rövid bemutató és kedvcsináló után Somához csatlakoztak a Momentán színészei, különböző játékokat mutatva be.

A központi téma a hazugságokról szólt, hogy ők mit gondolnak róla, mint színészek, bűvészek, akik a színpadon szerepelnek minden nap. Viccesen, kifigurázva nézhettünk meg imrpovizációs játékokat, természetesen Soma szereplésével is. A közönség végig élvezettel figyelte, nevetett, amikor olyan játék volt, hogy szavazhattunk, részt véve az előadásban. Mindenki lelkesen vitatkozott és formálta a színpad történéseit. Kétségkívül vidám és élvezetes másfél óra volt, Hajnóczy Soma ismét elkápráztatott minket, ezzel az egyik legjobb délutáni programot nyújtva a fesztiválon.

Ezek után visszacsöppentünk a fesztivál káoszába. Este a Lőtérre akartunk átmenni egy koncertre, amit meg is tettünk. Bár ez nem volt a legjobb ötlet. Ezúttal egy szinte üres Csigabusz vitt át minket Vigántpetendre, ahol éppen vége volt az előző koncertnek, ezért tömegek zúdultak visszafelé, hogy a Panoráma színpadhoz jussanak 11-re. Mire odaértünk, már alig voltak a Lőtéren, a buszmegállóban viszont még az előző napinál is többen vártak. Végül úgy döntöttünk, hogy mégsem szeretnénk meghallgatni a koncertet, szóval csatlakoznunk kellett a Csigabuszra váró tömeghez. Viszont a buszok épp olyan szeszélyesek Kapolcson, mint bármi más. Elvileg 10 percenként jártak, gyakorlatilag akkor, amikor éppen jöttek. Ráadásul mindenki, aki a Lőtéren volt koncerten, szeretett volna beférni a buszokba, összepréselődve, egymás ölébe ülve, vagy félig kilógva a buszból. Sajnos nekünk így nem sok esélyünk maradt, hogy benyomjuk magunkat a Csigabuszba, hiába ment el egy, így is otthagyott egy éneklő, várakozó tömeget.

A másik lehetőségünk a stoppolás volt, ami szinte már sportnak számított Művvölgyön. Elkezdtünk sétálni vissza Kapolcs felé, de nagyjából egy óra lett volna gyalog, szóval a kézkitevős módszert választottuk, imádkozva, hogy valaki felvegyen minket. Az út szélén a fesztiválozók egymással versengve várták az autókat, hátha valahova beférnek. Több autó is megállt vagy lassított nekünk, de mind tele voltak. Viszont az mindent elárul a kedvességről, egymásnak való segítésről és a Művvölgy közösségéről, hogy minden sofőr, aki már felvett egy nagy csapat fesztiválozót és bezsúfolta a kocsiba kikiáltott, hogy „Bocsi, tele vagyunk!”. Megpróbaltuk azt a taktikát is, hogy egy parkolóhoz állunk, várva hátha a kijövő autókból valakihez beférünk, de nyilván, ahova lehetett volna és kedvesen megálltak nekünk, mind abba az egy irányba mentek, amerre nem Kapolcs van. Szóval mentünk tovább, a buszmegálló, ami a másik irányba megy szintén tele volt, hátha jön a Csigabusz és fel tudnak szállni. De a buszok is bulizhattak, mert nem szerettek volna eljönni Vigántpetending, szóval sétáltunk tovább az út mentén. Végül jött egy taxi, ami valamilyen csoda folytán üres volt, szóval gyorsan bepattantunk, két másik lánnyal, megnyugodva, hogy odaérünk a 11-es koncertre a Panorámára. A taxis igazi fesztiválozó hangulatban volt, mondta, hogy várja, hogy neki is vége legyen a munkának, aztán majd jön a koncertre este. Vidám hangulatban utaztunk vissza Kapolcsra a két kedves lánnyal és a taxissal.

Szerencsésen és gyorsan visszaértünk, időben, hogy menjünk is a Panoráma színpadra, a Bohemian Betyars koncerte. Azt hiszem sok mindent elmond egy koncertről az, hogy még egy hang sem szólalt meg, de a pogókörök már megalakultak, mindenki buli hangulatban volt és a zenekart hatalmas éljenzésekkel várták. Nekünk, ahogy megérkeztünk, az első mondatunk az volt, hogy „Menjünk be középre!”. Szóval utat törve a tömegen sikeresen megérkeztünk a legnagyobb pogókör közvetlen közelébe. Ez nagyon jó ötletnek tűnt, egészen addig, amíg el nem kezdődött a koncert. Ahogy megszólalt az első szám, a pogókörök belendültek, mindenki teljes beleéléssel pogózott, egy idő után már a földön ülve eveztünk egy hatalmas körben, ami a fél nézőteret elfoglalta. Mi ketten lányok összekapaszkodva próbáltunk túlélni minden közepén. Az biztos, hogy maradandó élmény volt.

Sajnos a pogókörnek megvolt a következménye, nekem a térdem egy idő után már nem bírta, az egyik barátomnak pedig ráugrottak a lábujjára, ami nemrég volt eltörve, szóval sajnos a koncert közepén kibicegtünk, összekapaszkodva, átnyomulva a tömegen. Legnagyobb meglepetésünkre, a parányi esély ellenére, amikor félúton voltunk a tömeg közepén, találkoztunk azzal a két lánnyal, akivel a taxiban összebarátkoztunk. Egy gyors ölelés és összenevetés után folytattuk utunkat kifelé. Visszatértünk a lakókocsinkhoz, pihentünk legalább egy órát, mindkettőnk lábát lejegeltük és bekötöttük, hogy az éjszaka további részét is bírják.

Nemsokára megérkezett a felmentősereg, egy baráti társaság, akikkel az este további részében voltunk. A legelső cél a lángosozó volt, a domb aljában. Ekkor az este következő szuper ötlete következett, amikor elhangzott a mondat, hogy „Tudok egy rövidebb utat!”. A „rövidebb út” először nagyon jónak tűnt, el is indultunk lefelé, de a kikövezett út helyett a dombon egyenesen lefelé, át a bokrok között, csalánon keresztül, a derékig érő fűben mentünk. Az út vége ráadásul poros volt, szóval még csúszott is, ahogy végre leérkeztünk a lángosozó közelébe, a véleményem szerint kicsit sem rövidebb, de sokkal ijesztőbb úton.

A sikeres lejutást egy lángosozás gyorsan feldobta, hamar elfelejtettük a kalandot a dombon lefelé. Miután mindenki megette a lángosát, vagy odaadta egy sokkal éhesebb fesztiválozó társának, visszaindultunk a Kender kertbe, ezúttal nem a rövidebb úton. A Kenderben, mint minden este, szólt a zene, beszélgettek a padokon, a tábortűz körül ültek és mindenki élvezte az éjszaka kevésbé meleg klímáját. Mi végig táncoltuk az estét, élvezve a zenét, hangulatot és a legújjabb barátaink társaságát.

Az utolsó este is felejthetetlen volt, ahogy az összes többi is. Hihetetlen hangulatot, egymásra való odafigyelést és közös bulizást tapasztalhattam meg ez alatt a három nap alatt. A Művészetek völgye teljes mértékben elnyerte a szívemet, a programokkal, szívüket, lelküket beleadó előadókkal és a többi fesztiválozóval. Alig várom, hogy jövőre akár több időre is lelátogathassak a nyár kétségkívül egyik legjobb itthoni fesztiváljára.

Másnap a Budapestre visszavivő buszon halgattam az újabban megismert zenéket, köztük Kolibrit és Bohemian Betyarst, visszagondolva a három napra, a Momentán udvarban eltöltött időre, a Spar-ba rohangálásra, a koncertekre, a pogókörökre, a stoppolásra, a Kender kertben való táncolásokra és a legjobb barátaimmal eltöltött időre.

A mind a Broadwayen, mind a londoni West Enden már több mint 20 éve töretlen sikernek örvendő musical Gregory Maguire azonos című regényén és L. Frank Baum Óz, a nagy varázsló című történetén alapul. A darab középpontjában Elphaba Thropp, a későbbi Gonosz Nyugati Boszorkány, és Glinda Upland, a majdani Jó Boszorkány megismerkedésének és komplex barátságának története áll.

A két lány a Shiz Egyetemen találkozik, ahol első pillantástól kezdve megvetik egymást, de a sors iróniája, hogy közös szobába osztják be őket. Innentől pedig lassan kialakul közöttük egy erős barátság, amit olyan dolgok tesznek próbára, mint egy szerelmi háromszög, egy korrupt varázsló és a teljesen ellentétes hozzáállásuk egy elnyomó rendszerhez. A történet többek között az elfogadás iránti vágyról, a mássággal való nehézségekről és a feltétel nélküli baráti szeretetről szól.

A szegedi színpadon Glindát Tóth Angelika kelti életre, aki kitűnően alakítja a kezdetben hiú és felszínes lány szerepét, akit a külsőségeken és rózsaszín ruhatárán kívül nem érdekel más. Drámai mozdulatai, túlzó érzelmi kitörései teszik a karaktert komikussá, ezzel számtalanszor megnevettetve a közönséget. Színpadiasságát és a feltűnés iránti vágyát hangsúlyozza, hogy a közönség sorai felett, egy hatalmas buborékban érkezik a színpadra. Az előadás során ebből a sekélyes lányból az Elphabával kötött barátságának köszönhetően egy érettebb és empatikusabb, hűséges barátnő válik. Tóth Angelika úgy formálta meg a kényeskedő lányt, hogy megtalálta az egyensúlyt Glinda sekélyessége és szerettei felé tanúsított magatartása között, vigyázva, hogy a karakter ne váljon komolyan vehetetlenné.

Elphaba szerepében Stéphanie Schlesser színésznőt láthatjuk, aki Glinda tökéletes ellentéte: komoly, cinikus és lázadó, akit zöld bőre miatt a társadalom és saját családja is elutasít, és emiatt nehezen bízik meg másokban. Viszont ha valakit közel enged magához, az iránt feltétlen szeretetet érez, ilyen húga, Nessarose, Glinda és Fiyero. Hatalmas varázserővel rendelkezik, ami egyszerre teszi mások szemében különlegessé és veszélyessé. A belga színésznő, aki csak emiatt a szerep miatt érkezett Magyarországra, kitartó munkájának köszönhetően nagyon jól elsajátította a magyar nyelvet, és a csak időnként észrevehető, nagyon enyhe akcentusa semmit nem vett el az általa megformált karakter hitelességéből.

A férfi főszereplőt, Fiyero herceget Koltai-Nagy Balázs alakítja, aki a darab szerelmi háromszögének középpontja: mindkét lány szerelmének a tárgya, aki bár Glinda párja, de valójában Elphabába szerelmes. Eleinte fényűző életet él, nem törődik a holnappal, kerüli a felelősséget egészen addig, amíg Elphaba hatására teljesen megváltozik. Felhagy látszatéletével, képessé válik a felelősségvállalásra és arra, hogy mindenét kockára tegye szerelméért és az igazságért. A történet végén Elphaba egy varázslattal megmenti őt a kínzástól, de emiatt teste szalmává alakul, így válik az eredeti történetből ismert Madárijesztővé. Koltai-Nagy Balázstól nem állnak messze a romantikus hős szerepek, így itt is remekül alakította az epekedő, sóvárgó férfit, aki valami igazabbra vágyik addigi életénél.

A kisebb szerepekben is hiteles alakításokat láthatunk a Glinda után reménytelenül vágyakozó Boq-ot játszó Puskás-Dallos Péter, az Elphaba húga, Nessarose szerepében színpadra lépő Pásztor Virág, valamint a kecskeprofesszort, Dr. Dillamondot megformáló Csonka András személyében. A musical főgonoszát, Madame Morrible-t Udvaros Dorottya, a varázserőt színlelő Varázslót Feke Pál és Hevér Gábor játsszák kitűnően, váltott szereposztásban.

Ezúttal is megtapasztalhatjuk, amit Szente Vajk Erkel Színházbeli rendezéseinél már megszokhattunk, hogy a látvány fokozása érdekében az előadás nemcsak a színpadon zajlik. A repülés izgalmát Stéphanie Schlesser is átélheti, amikor több alkalommal a közönség fölé emelik, illetve a tánckar tagjai is, akik a színpad felett szárnyas majmokként vagy hőlégballonokkal repkednek. A sorok között időnként felbukkanó táncosoknak és statisztáknak köszönhetően pedig a nézők úgy érezhetik, hogy szinte belekerülnek az előadásba.

A mozgalmas koreográfia megalkotója az Erkel Színház koreográfusa Túri Lajos Péter, aki a kőszínház musical ensemble és tánckar tagjaival együtt még felejthetetlenebbé varázsolja produkciót.

Kentaur díszlet-és jelmeztervező munkáját dicséri a darab grandiózus látványvilága az óriási díszletelemekkel, amelyből kitűnik Fiyero autója, a Varázsló álarca vagy a darab elején megjelenő, a Gonosz Nyugati Boszorkányt ábrázoló bábu. A darab rengeteg helyszínen játszódik, így a háttérelemeket is nagyon kreatívan kell használni, hogy a jeleneteket a lehető leglátványosabban mutathassák be. A 180-200 darabból álló jelmezkészlet minden egyes darabja tökéletesen illeszkedik a képi világba és a szereplők személyiségéhez.

Galambos Attila, a darab egyik fordítója a bemutatót kísérő Wicked Week alatt megszervezett közönségtalálkozó keretében több kulisszatitkot is megosztott az érdeklődőkkel. Érdekességként megemlítette, hogy a munka kezdeti fázisában el akarták hagyni a szerzőpáros által létrehozott, nyakatekertté átalakított szavakat, mert féltek tőle, hogy az emberek nyelvbotlásnak fogják tartani. Az eredeti darab alkotói viszont ragaszkodtak a Óz világának furcsaságát tükröző kifejezések megtartásához, és úgy tűnik, hogy a közönség értette ezek szerepét, hiszen minden alkalommal nevetéssel fogadták, amikor egy ilyen átalakított szó elhangzott a színpadon.

A több, mint másfél évtizede együtt dolgozó szerzőpáros, Szente Vajk és Galambos Attila a tőlük megszokott minőségű szöveget alkották meg ezúttal is. Az olyan ikonikus dalok, mint a Popular, Defying Gravity, No Good Deed vagy a For Good magyar fordításai tökéletesen átadták az eredeti dalok mondanivalóját.

A musical a Szegedi Szabadtéri Színpadon a premiert követően még öt alkalommal, augusztus 15., 16., 20., 21. és 22-én látható. A szegedi premier napján elkezdődött a jegyértékesítés a darab kőszínházi előadásaira is, amelyet december 4-én mutatnak be. A musical csapatához csatlakozik Veres Mónika Nika, Venczli Zóra, Csobot Adél, Veréb Tamás, Braga Nikita, Szabó P. Szilveszter, illetve Náray Erika.

Számomra különösen sokat jelentett, hogy életemben először léphettem be a Szigetre: egy tízéves álmom vált ezzel valóra. Már az első napot megelőző hetekben nőttön-nőtt bennem a várakozás, nagyjából olyan intenzitással, mintha az államvizsgámra készültem volna. Ez ironikus annak fényében, hogy mennyire nehezen szoktam viselni a tömeget, s ha valami nem mondható el a Szigetről, akkor az az, hogy kevesen lennének. Ehhez képest a megérkezés pillanatától kezdve a szorongásom illedelmesen adta át a helyét a gyermeki izgatottságnak.

A beléptető kaput magunk mögött hagyva négy irányba is elindulhattunk volna, rövid tanakodás után azonban a sziget szíve felé vettük az irányt. Felcsaptunk amatőr térképésznek, és hamarosan megtaláltuk a Nagyszínpad mutatós félkupoláját, ahol az első kiszemelt fellépő, a Wolf Alice készült színpadra lépni.

Ekkor értek el hozzám először a Sziget valódi hangjai és illatai. A távolból dübörgő basszusok, a közelből kiszűrődő énekhangok, a felszabadult, olykor kissé illuminált beszélgetések, a legközelebbi ételstandok csábító aromái és persze a kánikulában izzadó tömegek hamisíthatatlan kipárolgása. Nem büdös. Egyszerűen emberi. Meglepő módon ezek az egymásra rakódó ingerek nem rontották el az összképet. Éppen ellenkezőleg: ettől lett igazán autentikus az egész.

Ugyanis a koncertek csak a szórakozás keretét adják. A Sziget szellemisége közösséget kovácsol a sokféleségből, és néhány órára kiutat kínál a hétköznapok mókuskerekéből. Ezt szokatlanul hamar sikerült megtapasztalnom.

A Wolf Alice koncertje magas oktánszámon pörgött. Sírtam, nevettem, táncoltam, és mire véget ért, már biztosan tudtam, hogy jó helyen vagyok. Ezt követte egy rövid Flag Show, amelynek összetartásra sarkalló üzenete tetszett, noha a negyedórás produkció önmagában nem hagyott bennem hasonlóan mély nyomot.

Ezután következett Zara Larsson, akinek zenéje kevésbé fedte le az ízlésemet. A barátom ott maradt, én viszont útnak indultam, és ekkor kezdődött az este legjobb része: a céltalannak tűnő bolyongás.

Nem kellett sokáig keresgélnem. A Nagyszínpad mögötti fedett részen éppen a Lambrini Girls csapott a húrok közé. Korábban fogalmam sem volt róla, kik ők, néhány gitárdallam és néhány sor mégis elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a végéig ott ragadjak. A provokatív szövegek, a feminista hangvétel és az eleinte kaotikusnak tűnő, majd fokozatosan összeálló punk-rock hangzás azonnal megfogott. A közönség közepén kialakult egy pogo zóna is, örvényként szippantva magába a gyanútlanul közel merészkedőket. Élveztem nézni, de beállni azért nem mertem.

Némi keringés és néhány, a zajban félig-meddig elvesző telefonhívás után végül egymásra találtunk a barátommal, és immár együtt haladtunk tovább koncerttől koncertig, előadástól előadásig. Többször eltévedtünk, de ezen a ponton nem számított semmi. A Szigeten valahogy az eltévedés is a program szerves részét képezi.

Hajnalhasadáskor a Duna közelében találtunk egy nyugodtabb zugot. Leültünk, és próbáltuk feldolgozni az elmúlt órák rengeteg élményét, megfeledkezve az időről. Csak beszélgettünk, hallgattuk a távolból érkező elektronikus zenéket, néztük a csillagos ég alatt hol ritkásabban, hol sűrűbben hullámzó tömeget, és még onnan is éreztük a mellkasunkban dübörgő decibeleket. Ezt kifejezetten megnyugtatónak és komfortosnak találtam.

Egyetlen éjszakára valóban szabadok voltunk.

Abban azért megegyeztünk, hogy szombaton korábban érkezünk, valamivel szervezettebb útitervvel.

A programsorozat augusztus 16-án a Dzsungel könyve című musicallel indul a Földi Teri Színház előadásában. Augusztus 17-én a Budapest Jazz Orchestra mutatja be Forever Queen Jazz című koncertjét Wolf Kati, Király Viktor és Kocsis Tibor közreműködésével, augusztus 18-án pedig a Melody Maker Show idézi fel a kilencvenes évek slágereit Bebe, Moór Bernadett (Bedhy) és Gajdos Attila (Julian) fellépésével.

Augusztus 19-én koncertet ad a 30Y, augusztus 20-án Simply the Best – Tina Turner-emlékkoncertet rendeznek Koós Réka, Király Linda, Szirota Jennifer, Szabó András és az Abrakazabra zenekar közreműködésével, amelyet ünnepi tűzijáték követ.

A fesztivál kiemelt eseménye lesz augusztus 21-én a Kossuth-díjas Csík Zenekar, valamint augusztus 22-én a balkáni zene világhírű együttese, a Boban Marković Orkestar koncertje. A programsorozat augusztus 23-án Pély Barna koncertjével zárul.

Iváncsics Zsolt, Balatonszemes polgármestere a közlemény szerint kiemelte, hogy a rendezvény három év alatt a település egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált. „Célunk, hogy a magas színvonalú programokkal egyszerre erősítsük a helyi közösséget és a Balaton térségének turisztikai vonzerejét” – idézi a szervezők közleménye a polgármestert.

A legtöbb program ingyenesen látogatható. A rendezvény helyszíne a balatonszemesi focipálya.

A jubileumi karnevál kísérőrendezvényekén már hétfőn megnyílt a Vas Vármegyei Levéltárban a Savaria Karnevál történetéből 1961-2025 című kiállítás, amely fényképeket, dokumentumokat, filmfelvételeket, plakátokat és tárgyakat mutat be az elmúlt karneválokról - olvasható a karnevál hivatalos honlapján.

A tájékoztatás szerint a karneválnyitó ceremónia egy keretjáték formájában csütörtökön 18 óra 45 perckor kezdődik a Fórum színpadon, a kétezer éves város főterén. Ezt követi a vasi kötődésű Anima Sound System és a Savaria Szimfonikus Zenekar közös koncertje; a Történelmi Témaparkban este fél tíztől veszi kezdetét az elmaradhatatlan tüzes játék.

A programajánló szerint idén is lesz Karneválszínház a megyeháza udvarán, ahol Székely Csaba: Bányavirág című tragikomédiáját mutatja be négy egymást követő este a Miskolci Nemzeti Színház társulata.

A Történelmi témaparkban csütörtök reggeltől folyamatosan zajlanak a hagyományőrző csapatok bemutatói, időről-időre összecsapnak a barbárok a római katonákkal, Ugyanitt pénteken lovasbemutatót tart tanítványaival Kassai Lajos lovasíjász. Várja majd a karneválozókat a Zsidó udvar, ahol a meghirdetett program szerint csütörtök délután Gregor Bernadett és Zucker Immánuel előadásában jiddis slágereket hallgathatnak.

A Gayer parkban lévő Kalandvárban napközben a gyermekes családokat várják hagyományőrző kézműves foglalkozásokkal, bábszínházi előadásokkal, a Mesebolt Bábszínház művészei mellett vasárnap a Kaláka Együttes is színpadra lép.

A karnevál napjaiban újra kézműves bemutatókkal várja a látogatókat a Művészetek utcája, vezetett tárlatokat kínálnak a város múzeumai, a történelmi belvárosban több helyen feltűnhetnek utcazenészek, ismét kinyit a Borok utcája, várja a vendégeit a Keleti udvar, ahol hastáncbemutatókkal színesítik a programot, illetve a Sörtér, ahol esténként könnyűzenei programok kínálnak szórakozást.

A háromszoros Oscar-díjas és további hétszeres Oscar-jelölt Robert Richardson az az operatőr, akinek valószínűleg sok filmje sorakozik az egyéni kedvenceink között. Az elmúlt bő negyven évben ő állt többek között Quentin Tarantino (Kill Bill – 1-2. rész, Django elszabadul, Volt egyszer egy Hollywood), Oliver Stone (A szakasz, JFK – A nyitott dosszié, Született gyilkosok) és Martin Scorsese (Casino, Viharsziget, A leleményes Hugo) kamerája mögött. Jana Hojdová cseh rendezőnő a képmágus belső világának feltárására közel egy évtizedet szentelt. A filmelemzésekkel megspékelt sztárinterjúk – a fenti nagyágyúk mindegyike megszólalt Hojdová kedvéért – és ráadásként több száz órányi magánvideó feldolgozásának eredménye a Robert Richardson: Fehér ördög című különleges művészportré. Hojdová és Richardson között egyben mély barátság formálódott, mivel a COVID-lezárások miatt a dokumentumfilmes és az operatőr sokkal több időt töltött együtt az előzetesen tervezettnél.

Szemben azzal a nézettel, hogy a náci veszély valódi súlyát csak utólag lehetett felismerni, egyes újságírók, értelmiségiek és művészek korán meglátták a fenyegetést. 1932-ben a minden idők egyik legjobb filmjének tartott Aranypolgár későbbi szerzője, a német-zsidó bevándorló családból származó, de már Amerikában született Herman J. Mankiewicz – David Fincher Mank című filmjének főhőse – megírta az Európa veszett kutyája című, látnoki erejű forgatókönyvét, amely már ekkor figyelmeztetett a Hitler jelentette fenyegetésre. A diplomáciai nyomás és a gazdasági érdekek hatására azonban a hollywoodi stúdiók eltemették a történetet. Ennek a soha el nem készült filmnek a felidézése során a BAFTA Breakthrough programban részt vett angol rendezőnő, Rubika Shah azt vizsgálja, milyen politikai, erkölcsi és művészi felelősség terheli az alkotókat és a döntéshozókat. Rendezése ellentmondásos képet fest Hollywoodról, felidézve az Egyesült Államokon végigsöprő antiszemitizmust, amely még az amerikai filmipar központját sem kerülte el.

A francia Az erdő zenéje magával ragadó vizuális és akusztikus élmény: minden kockájában nagyvászonra álmodott, az egész családnak szóló mozifilm, amely érzékenyen mesél arról, hogyan öröklődik tovább a természet iránti figyelem és szeretet generációról generációra. A díjnyertes természetfotós és filmes, Vincent Munier édesapjával és tinédzser fiával együtt járják a Vogézek ködbe burkolózó erdeit, ahol a természet egyszerre mutatja meg nyers erejét és törékeny szépségét. Bőgő szarvasoktól a neszező baglyokig a vadon hangjai kísérik útjukat, miközben egy eltűnőben lévő faj, a siketfajd nyomában járva egészen Norvégiáig erednek.

Tanúvallomások és archív felvételek segítségével A Föld csendje című film feltárja egy-egy Hondurasban, Brazíliában és Mexikóban meggyilkolt környezetvédő halálát, és azt a rendszerszintű korrupciót, amely védelmet nyújt a felelősöknek. Frank Gutiérrez spanyol dokumentumfilmje tisztelettel adózik az aktivistáknak és azoknak a közösségeknek, akik folytatják a küzdelmet, egyúttal rávilágít arra, hogy a természet védelmezői ellen elkövetett erőszak nem csupán a helyiek életét és környezetét, hanem az egész bolygó jövőjét fenyegeti.

A bolgár-szlovák-cseh koprodukcióban készült Virtuális barátnő három valódi tartalomkészítő történetén keresztül tárja fel az OnlyFans platformon folyó online szexmunka minden színfalak mögötti részletét. Barbora Chalupová rendezőnőnek köszönhetően nyomon követjük a tartalomkészítés folyamatát, a feliratkozókkal folytatott beszélgetéseket, valamint a partnereikkel és a munkatársaikkal fenntartott kapcsolataik mindennapi dinamikáját. A tartalomkészítők társainak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy párjuk nemcsak a testét tárja a nyilvánosság elé, hanem a rajongókkal álromantikus kapcsolatokat is kialakít.

1971-ben több száz fiatal elfoglalt néhány elhagyatott katonai barakkot Koppenhágában. Így született meg Christiania, egy merész kísérlet a szabadság és a közösség jegyében, ami valódi alternatívává vált a többségi társadalommal szemben. A dán filmrendező, Karl Friis Forchhammer szívvel-lélekkel és egy cinkos kacsintással meséli el az önjelölt szabadváros történetét a radikális demokráciáról és a szabad kreativitásról, de nem hallgatja el az erőszakot, a drogokat és a külvilág nyomását sem. Szó esik benne az új telepesek idealizmusáról, a konszenzusos demokráciáról, a hippikről, de még egy vallási világvége-szektáról és egy alkoholista medvéről is.

A programban természetesen magyar film is szerepel. Dubinyák Réka néhány hónappal ezelőtt a Szeplőtelen című kisfilmjével elnyerte a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a diákzsűri díját, a CineFestre pedig már első egész estés dokumentumfilmjével érkezik. A megható Új lépések egy tudományos kutatásban részt vevők nyolc hónapját követi, amely azt vizsgálja, hogyan hat a néptánc az időskori szellemi hanyatlásra és a demencia kialakulásának kockázatára. A szereplők különböző élettörténetekkel érkeztek, de ugyanaz a félelem hozta el őket: mi történik, ha egyszer már nem emlékeznek azokra, akik voltak? A kísérlet végén színpadra kell állniuk, és miközben a lépéseket igyekeznek elsajátítani, váratlanul egymásra, és az életükből lassan eltűnő szabadság érzésére találnak.

A 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált 2026. szeptember 4. és 12. között rendezik meg, a jegyvásárlás augusztus második felében indul.

Az erdő zenéje a Francia Intézet támogatásával szerepel a programban.

Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta: a mottónak két okból is „többletértéke van”. Egyrészt a város eredeti címerében három nyitott kaputorony szerepel, ami arra utal, hogy Kolozsvár egy nyitott szellemiségű város, ahol a vándorok, a kereskedők, „a szabad gondolatok” áramlottak ki és be, oda és vissza. Kolozsváron alapítása óta igyekeztek nem kizárni az idegent, az érdeklődőt, hanem beengedni.

Ennek szellemében a „kincses Kolozsvárként” emlegetett település „kincsesládáját” sem zárják el zsugori módon, hanem kinyitják és értékeit közkinccsé teszik. Ilyen módon nyer értelmet Kolozsvár gazdagsága, melyekre lakói méltán lehetnek büszkék – mondta.

A mottó arra is utal, hogy már kezdetben számos kolozsvári kulturális, oktatási és egyházi intézmény, civil szervezet nyitotta meg a kapuit a rendezvénysorozat előtt, biztosított teret a lebonyolításához. De a többségi románság is úgy fogadta, „ahogy illik, ahogy azt a kolozsvári magyar közösség megérdemli” – tette hozzá. Ez a fogadtatás pár évtizeddel korábban nem lett volna ennyire egyértelmű – mondta Gergely Balázs a Funar-korszakra utalva. Gheorghe Funar 1992-2004 között volt kolozsvári polgármester.

„Nagyon örülök, hogy a Kolozsvári Magyar Napok is a kinyitott kapuival hozzájárulhatott ahhoz, hogy a város szellemisége, a közviszonyok, a román-magyar kapcsolatok jelentős mértékben javulhattak, sokkal nagyobb bizalommal fordulunk egymás iránt” – fogalmazott a főszervező.

Szabó Lilla programigazgató elmondta: mintegy 600 programmal készülnek, melyből közel 100 családos és gyermekprogram. Továbbá 37 koncert, 36 kiállítás, 41 filmvetítés is lesz. Városismereti és tematikus séták, színházi miniévad, irodalmi és sportprogramok, örömfőzés várja az érdeklődőket.

A KMN két társrendezvénye – a Szent István Napi Néptánctalálkozó és a 3. Magyar Egyházzenei Biennálé pénteken kezdődik és jövő hét közepén ér véget.

A főtéri nagyszínpadon a 28. Szent István-napi Néptánctalálkozó nemzetközi gáláját tartják kedden. Fellép még az Erdélyi Dudás Rend, a ValMar, a Heaven Street Seven, a Lóci játszik, a Magna Cum Laude, a Magashegyi Underground és a Republic. Augusztus 20-án magyar nóta és operettest lesz, vasárnap a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európában című musicaljével zárul a rendezvénysorozat.

Szerdán nyílik a Borutca, a kézműves és könyvvásár és a múzeumok sétány, ahol 19 erdélyi és magyarországi múzeum mutatkozik be. A hagyományos helyszínek is maradnak: a Bánffy-udvar Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának udvarán (Főtér23), a Refo-udvar, a Folkudvar és Mátyás király udvara (Szentegyház utca 4.).

A nyitógálát hétfőn tartják a magyar színházban. Hétvégén több előrendezvény is lesz: szombaton a Kolozsvári Magyar Szalon részeként megnyílik az Orosz-emlékszoba, mely az öt úszóbajnokot adó Orosz-dinasztiának a Maier-Orosz Judith által megőrzött családi hagyatékát mutatja be.

Szombat délután bemutatják a Kincses Kolozsvár Kalendáriumot. A Bánffy-palotában megnyílik a Györkös Mányi Albert- és a Cseh Gusztáv-emlékkiállítás, az Egyetem utcában a Marslakók – Magyar tudósok és Nobel-díjasok című tárlat.

Vasárnap a Gergely Balázs és Bense Jenő gyűjteményéből összeállított Kolozsvár – terek, tornyok, tegnapok. A kincses város 130 éve képeslapokon című kiállítás és az Erdélyi Helikon százéves örökségét bemutató tárlat nyílik a Bánffy-palotában.

Vasárnap a Szent Mihály-templomban szentmisét mutatnak be Márton Áron erdélyi katolikus püspök boldoggá avatásáért, és három kiállítás nyílik róla.

A Makovecz Imre tervezte törökvágási református templomban az ökumenikus istentisztelet után a neves építész örökségéből nyílik kiállítás. Tárlat emlékeztet a 100 éve született Kallós Zoltán néprajzkutatóra is Ádám Gyula fotói révén.

Oláh Emese alpolgármester elmondta: az önkormányzat a nehéz gazdasági helyzet ellenére 900 ezer lejjel (62,6 millió forint) támogatja a KMN-t. Hangsúlyozta: a rendezvény nemcsak hidat képez a városlakók között, de az elvándoroltakat is hazavonzza, Kolozsvárt Erdély élő fővárosává teszi. Ezért az önkormányzat kiemelt partnerként kezeli a szervezőket, segíti a zökkenőmentes lebonyolítást.

Gergely Balázs hozzátette: a KMN legnagyobb támogatója a mindenkori magyar kormány, melynek képviselői idén több napig jelen lesznek a rendezvénysorozaton.

Kiemelte a kolozsvári üzletemberek, polgárok adományait is. Az MTI kérdésére elmondta: egyéni támogatóként is lehet segíteni a rendezvénysorozatot, mivel az idei év különösen nehéz anyagi szempontból. A „magyarnapozóktól” évente 4500-5000 eurónak megfelelő lej gyűlik össze, ami segíti a jövő évi szervezést.

Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője jelezte, hogy a népszerű királyi óriásbáboknak két új tagja van, Nagy Lajos és Károly Róbert, így most már 25 báb vonul fel a belvárosban.

Belényesi Károly, a Civitas Regia 2038 Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte, hogy idei tudományos konferenciájukat Elérte, hogy a magyarok világszerte elterjedő híre-neve a csillagokig érjen címmel rendezik meg, és az előadásokban Nagy Lajosra és az Anjou-korra tekintenek vissza.

Szikora János, a Hűség és árulás című előadás, valamint a szertartásjáték rendezője elmondta, hogy idén külön mutatják meg a koronázási szertartás rítusát és I. Lajos király élettörténetét: előbbi félórás előadás lesz a Nemzeti Emlékhelyen, utóbbi dokumentum dráma formájában színi előadásként idézi fel Nagy Lajos királyságának első éveit.

A sajtóanyag szerint a fogadalmi szentmise és körmenet nyitja a Szent István ünnepe köré szervezett programsorozatot, és még ezen a napon elindul a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál is, ahol Bulgária, Szlovénia, Chile és Mexikó csoportjait láthatja a közönség, de a Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkcióit szintén láthatják a nézők.

Az eseménysorozat elmaradhatatlan rendezvényei a fúvószenekari koncertek: a Fehérvári Fúvós Fesztiválon a Székesfehérvári Fúvószenekar és a Bicskei Koncertfúvós Zenekar ad koncertet, valamint a XII. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál keretében a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar mellett Budapest, Hódmezővásárhely és Tata katonazenészei várják a közönséget.

A Koronázási Ünnepi Játékok négy napja a középkorba repíti majd a látogatókat augusztus 20-23. között, amikor a hagyományőrző csapatok a Zichy ligetben ütnek tábort, az Országzászló tér mesetérré, a Városház tér pedig piactérré változik.

A programhoz kapcsolódóan két napon át várja az érdeklődőket a Lovagok Napja, ahol a IV. Szent István Torna győztese elnyeri Fehérvár Kardját.

A fesztivál utolsó napjain a könnyűzene kerül előtérbe, hiszen előbb a TNT, majd A Grund – vígszínházi fiúzenekar és Dés László lép fel a Zichy-színpadon. Új helyszín a Szent II. János Pál pápa tér, ahol a Janoska Ensemble és a Vintage Dolls ad koncertet.

A Székesfehérvári Királyi Napok augusztus 23-án zárógálával búcsúzik a közönségtől. Az Együtt a Koronáért című összművészeti produkciót a Vörösmarty Színház szervezésében, Dolhai Attila rendezésében mutatják be a Zichy-színpadon a Vörösmarty Színház, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Székesfehérvári Balett Színház és az Alba Regia Táncegyüttes közreműködésével.