Egyenesen a kulisszák mögé kalauzolta nézőit a Humorfesztiválon is sikerrel bemutatkozó Rövid a póráz szereplőgárdája, hiszen a történet a filmek – pontosabban a videoklipek – világába kalauzolja el a nézőket. A Thália Színház saját produkciója versenyprogramon kívül vett részt a fesztiválon, ám a közönség így is hatalmas tapssal jutalmazta a színészeket. A darab korábban Fel is út, le is út címmel láthatta Feydeau művét a Magyar Színházban.
Mindenképpen újszerű elgondolás a filmes világ egy olyan szegletét bemutatni, amit az átlag néző nem ismer, még abban az esetben is, ha ezt tipizált szereplőkkel teszi, egy alapvetően szinte ötlettelen, több mint száz éves mű történetén keresztül. Ám a tény, hogy az előadás nem próbált meg világmegváltó színházi reformot végrehajtani, még korántsem jelenti azt, hogy nem volt szórakoztató, élvezhető, sőt. A feldolgozásnak kifejezetten jót tett, hogy bizonyos, már régebbről ismert pontokhoz mind a közönség, mind az alkotók mankóként nyúlhattak.
Adott egy sztár, aki nem is tehetségével, sokkal inkább eladhatóságával dúskál a pénzben, nevét mindenhol ismerik, és eme hírnévbe idegileg megtört, öngyilkossággal fenyegetőzik, ám sosem teszi meg. Van egy kiállhatatlan menedzsere, aki megtestesíti a nagybetűs antinőt, és van a sztár átlagos, se nem híres, se nem csinos, de mindenképpen – szó szerint is – láthatatlan pasija, akiről már három hete nem tudni semmit. Ám mialatt ezt a férfit egy pszichológus próbálja titokban darabjaiból újjákovácsolni, megjelenik az életében egy módos lány (egy médiaguru gyereke, aki pusztán a bakancslista kedvéért akar hozzámenni), és úgy alakul, hogy az esküvő napjára esik a szakítás is. Csakhogy ez nem megy a visszatérő Fernandnak (Pindroch Csaba): a szakítás. Így tehát két nő között pattog, mint egy pingpong-labda, ráadásul kiteszi magát annak a helyzetnek, hogy párjába, Lucette-be (Schell Judit) beleszeret a „sötét nagyúr”, az alvilág fenevadja, Chenneviette (Szabó Győző), aki mérhetetlenül féltékeny rá. Kétség sem férhet hozzá, hogy a filmstúdióban, és később az esküvőn elszabadul a pokol. Ebben azért nagy szerepe van a hallgatásra képtelen Bouzinnek (Vida Péter) is, aki egy jelentéktelen hazugsággal és egy félreírt névvel fenekestül felforgatja mindenki életét.
Hogy egy komédia működjön, kevés a jól működő szöveg, a letisztult, funkcionális díszletek, és a jó ütemben eltalált poénok. Mindenképpen szükség van egy olyan szereplőgárdára, akik elegendő öniróniával, humorral, és színészi vénával vannak megáldva ahhoz, hogy az előadás lendületes, vicces, és élvezhető legyen. A Thália Színház előadásában ez maradéktalanul teljesül.
Mi több: a legidegesítőbb figurából, Bouzinből lesz a legnagyobb nevettető, Vidának egy egyszerű esernyő elegendő ahhoz, hogy mosolyt csaljon az emberek arcára. Nem kisebb jókedvet vált ki Szabó Győző, aki Chenneviette fegyvertárának egész készletét vonultatja fel a kétfelvonásos előadás alatt, a kézifegyvertől a nagy hatótávolságúig. Elég volt csupán átvonulnia a háttérben a céleszközzel, az emberek máris hangos nevetésben törtek ki.
Az előadás nagyon élesen reflektálni akar a jelenünkre, mondhatni viccet csinál azokból a kisszerű dolgokból, amikkel nap mint nap szembesülünk. Ám pont ezzel követi el azt a hibát, hogy szétjátszott momentumokat igyekszik becsempészni a színpadra. A Facebookra posztolt selfie után rögtön megkapjuk a rota vírussal fertőzött Lady Gagát, ami megmosolyogtat ugyan, de azok a kiszólások, amik képesek elvonatkoztatni a reflexiótól, sokkal jobban hatnak. Persze, mivel a mi jelenünkbe helyezték a történetet, elkerülhetetlen, hogy az alkotók leképezzék a valóságot, és átszabják a magyar viszonyokra, azonban talán a darab mégsem tudott eléggé nevetni magán, hogy az ilyesfajta újraértelmezést minden tekintetben elbírja.
Ám ez igazán elhanyagolható momentum, ha azt nézzük, hogy egy rendkívül dinamikus, energikus, és élvezetes előadást láthatott a közönség, ami képes volt kirántani az embert a hétköznapok szürke valóságából, megragadni a filmes világ egy aprócska részletét, és bár a forgatás rejtelmeibe nem nézhettünk bele, a háttérben fel-felbukkanó greenbox kíváncsivá tett. De a szereplők filmje sajnos nem a szemünk előtt forog tovább.
Írta: Vass Antónia
Fotók: Thália Színház, port.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése