Zsótér Sándor lesz az idei Thealter díszvendége

Sajtóközlemény

Zsótér Sándor lesz az idei Thealter díszvendége. Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja július 22-én kezdődik Szegeden.

Balog József, a szervező MASZK Egyesület elnöke a programot bemutató hétfői sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Zsótér Sándor a hazai kulturális életnek a kőszínházi és az alternatív színházi világot összekötő személyiségei közé tartozik. Ezt tükrözi a fesztiválon szereplő két rendezései is: a Katona József Színház - a POSZT fődíját és két színészi díját elnyerő - Macska a forró bádogtetőn című előadása és a Stúdió K Színház társulatával színpadra állított W. S. Othello - néger mór című Shakespeare-adaptációja.

Zsótér Sándor színészként is látható lesz Az aranjuezi szép napok című Peter Handke-darabban, melyet Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves bábrendező szakos hallgatója fordított és állított színpadra - közölte a szervező.

A fesztivál hagyományos programja a hazai és határon túli felsőfokú művészeti oktatásban résztvevő hallgatók számára szervezett tréningkurzus, melyet idén Zsótér Sándor mellett Soós Attila, a Trojka Színházi Társulás alapító-rendezője tart. William Shakespeare halálának 400. évfordulójához kapcsolódva a kurzus címe: Ahogy tetszik?!, a bő egy hét alatt születő produkciókat a fesztivál utolsó előtti napján, július 29-én láthatja a közönség.

A Thealter programjában több premier is szerepel: Bodó Viktor állítja színpadra az Egy őrült naplója című előadást Keresztes Tamás főszereplésével, aki a darab díszletét is tervezte, és hangminták keverésével élőben a zenéjét is játssza.

Soós Attila rendezésében, Petrik Andrea főszereplésével mutatják be Virgina Wolf Orlando című regényének színpadi változatát. A produkciót a fesztiválpremiert követően decemberben láthatja majd a budapesti közönség. Magyarországon először a Thealteren játsszák Urbán András a belgrádi Bitef Színház művészeivel készített Az Antikrisztus rövid története című produkcióját.

A fesztivál minden évben ajándékprogrammal szerepel a Csillag Börtönben, ez idén a szegedi Kamakiri Dance Company Montage című kortárs táncelőadása lesz, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatos diákjai pedig Ahogy nekünk tetszik... című utcaszínházi produkciójukkal mutatkoznak be.

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése