Az Anyajegyet az ESZME Fesztivál második napjának záróprogramjaként mutatták be a Stúdió K Színházban. Központi problematikája az a metamorfózis, amely a mindennapi életben túl evidens ahhoz, hogy mélyebben foglalkozzunk vele: hogyan lesz egy nőből anya? Markó-Valentyik Anna felhasználva Szabó T. Anna szövegeit mutat egy válaszlehetőséget egy órában, ami kielégítőnek mondható, mégha az anyaság témája a nézők egy szűk rétegét is érinti csupán.
Markó-Valentyik Anna egyszer egy interjúban azt nyilatkozta, hogy tartott attól, hogy diákok is megnézzék a darabot, hiszen a témát ez a korosztály még nem feltétlenül értheti. A félelmei nem voltak alaptalanok, mégis mind a szöveg, mind a Stúdió K Színház közege esélyt ad arra, hogy korra és nemre való tekintet nélkül a néző bele tudjon helyezkedni a szituációba, ami a kortárs színházi praxis talán egyik legfontosabb célja. Ugyanakkor az anyaság egy olyan előzetes tapasztalati horizontot követel, melyet el lehet képzelni, meg lehet érteni, viszont ez rögtön gyengíti is az előadás tiszta értelmezhetőségét.
Az előadás folyamán végigkövetjük nézőként azt a négy évet, amíg egy nőből anya lesz. A darab végén egy igazán megható monológban hangzik el az anyaság egy nagyon pontos meghatározása, miszerint anyának lenni, annyi, mint elveszteni az addigi szabadságot. Azt a szabadságot, amely a párkeresés szabadsága, a gyerekvállalás szabadsága, a nő mint individuum szabadsága. Egy gyönyörű metaforát használ a szöveg, az anya úgy kötődik a gyermekéhez, ahogy a magzat kötődik az anyjához a köldökzsinórral.
Az előadás maga nagyon intelligens módon egyensúlyoz a humor és a már-már filozófiai kérdésfeltevések között, valamint minden korosztály számára élvezhetővé teszi a darabot. Bizonyos részek – különösen az elején, ami a nő szabad életéről beszél – kegyetlenül ismerősek lehetnek a fiatal korosztály számára. Az előadás tehát generációs szakadékokat is képes átívelni.
Ha a darab terét, a színházi lehetőségéket nézzük, Markó-Valentyik Anna nagyon tehetségesen használja és használja ki a rendelkezésére álló teret és a kellékeket – az ágyat, a két olvasólámpát, az ágynemű és a komódot. A helyszínválasztás telitalálat. A „színpad” és a nézőtér egy szintre hozásával a nézők eleve azzal a tapasztalattal szembesülnek rögtön, még mielőtt a darab elkezdődne, hogy egy abszolút bensőséges és közvetlen történetet fognak látni – mely abszolút indokolt egy ilyen tematikával. Talán csak a színésznő emelkedett hanghordozása csúszhatott volna át kicsit többször azzá az intim megszólalássá, ami a témához illő lenne.
A bábjáték kifogástalan, a báb háttérfunkciója is remekül működik, hiszen megadja a Markó-Valentyik Annának azt az alapfrekvenciát, amelyen ő tovább tud haladni.
A darab sikerét jelzi, hogy Szabó T. Anna – aki ezen az estén szintén jelen volt – az előadás végén gratulált a színésznőnek és megható volt hallgatni, ahogy arról beszél, hogy milyen jó érzés volt újraélni a történetet – az Anyajegy ezzel a jelenettel vált kerek egésszé.
Írta: Nagy Balázs Péter
Fotók: Orosz Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése