Két zsák pénz, egy hulla és az angol humor

Karinthy Márton színháza hű marad elődei nevéhez, ebben a szellemben került színpadra Joe Orton Szajré című darabja, Forgách András fordításában, Böhm György rendezésében. Mire is számíthatunk egy olyan előadás esetében, melyet a „halálian mulatságos bohózat 2 felvonásban” bevezetővel konferálnak fel?

Középpontjában egy hulla áll, olykor szó szerint is, fekszik, lehet, hogy éppen a szekrényben, és várja, hogy valaki rátaláljon, levetkőztesse, felöltöztesse, vagy visszaadja a szemét. Azt hiszem, már így is érzékelhető, hogy az angol detektívregényekből jól ismert fekete humorral van dolgunk. A színpadon minden elfér, az előbb említett hullától kezdve a magát a vízművek emberének kiadó rendőrtiszten keresztül, a majdhogynem fekete özvegyként elhíresült ápolónőig. Rendőri brutalitás, csupasz hátsó, kupleráj, homoszexuális vonal és két zsáknyi pénz. 

Bár a fentebb olvasható felsorolás elsőre durvának hangozhat, mégis egyetlen célja van: a néző szórakoztatása. Ezt kiválóan teljesíti is. Az abszurd humor működik, megbotránkozás helyett az első pillanatban inkább meghökkenünk, majd nincs mit tenni, nevetni kell.

Térben a Dunai Tamás által alakított McLeavy skót szoknyája helyez el minket, ezt csak erősíti a felhangzó skótduda, a szertartásos teázás és az ablak alatt – amelyen keresztül a rendőr közlekedik – lévő rózsalugas. A szobabelső, ahol az események zajlanak, a régi kastélyokra emlékeztet, nagy fotelek, díszes tapéta, az ősök helyett a pápa képe a falon, és egy hatalmas kereszt, ami, jól érezzük, túlontúl nagy és hivalkodó. Nem véletlenül. Akárcsak az, amelyiket az ápolónő viseli. A nő, akinek szoknyája alig takar valamit, két férfi vállán vonul vissza a színpadra, ünnepélyes zene kíséretében, miután kis szerencsével megmenekül a börtöntől. Mint egy istennő. 

Hasonló zenei elem kíséri a szellemidézést, hiszen, ha már halottunk van, kell lennie szellemnek is, amit a lilán villódzó fényhatások tesznek még misztikusabbá.


Dobó Kata, mint egyedüli nő a darabban, hiteles megformálója a végzet asszonyának, akiért minden férfi odavan. Bájainak még az igazságszolgáltatás embere is csak nehezen tud ellenállni. Az esetlen, csetlő-botló, ám kegyetlen és megvesztegethető felügyelő szerepét, mintha csak Hajdú Steve-re szabták volna. 

A legszimpatikusabb karakter, minden negatív vonása ellenére, a Sütő András által alakított Hal, aki bár első ránézésre a család kicsi és jó fiának tűnik, mégis ő az, aki anyja holttestét a szekrénybe rejti, és nem mellesleg, vonzalmat érez legjobb barátja iránt, amely már túlmutat a barátságon.

Szereplőink ellentmondások, mindenkinek van valami titkolnivalója, kivéve McLeavyt. Vagyis, ő az, akitől minél hamarabb meg kell szabadulni.

A végkifejlet nem hazudtolja meg a korábban látottakat. Fay, Hal és Dennis, immár McLeavy nélkül, a pénzzel, közös életet terveznek. Miközben felcsendül a Don’t kill the world zenéje, még Mrs. McLeavy hullája is életre kel. Akit, a várakozással ellentétben, egy férfi (Varsányi Szabolcs) játszott. 

Ahogy mondtam, ebben a darabban mindenkinek van valami titkolnivalója.

Írta: Köles Hajnalka
Fotók: nird 

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts