Szerelem és '56 a barikádok mögött

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretén belül a Belvárosi Színházban Harsányi-Gyarmati-Siliga Mártírok/Pesti srácok című előadását láthatták a fesztiválozók az 1956-os poznańi és budapesti felkelés emlékére. Harsányi Gábor egyfelvonásos történelmi musicalje könnyed, fiatalos lendülettel, szerelemmel és humorral tárja elénk az ’56-os események történéseit. Ennek ellenére nem feledkezhetünk meg egy percre sem a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményének borzalmairól és tragikumáról sem.


Budapesten vagyunk, a VIII. kerületi Tompa utcában, ahol két ellenséges banda esik egymásnak. A magukra maradt fiatalok, kiknek életét és családját már megtépázta a fokozódó terror, egymáson vezetik le elkeseredettségüket. Bármelyik pillanatban kitörhet a forradalom. Egy atya (Solti János) választja szét az ellenségeskedő ifjakat. Végig ő terelgeti őket a helyes irányba. Kapcsolatuk már-már baráti. Rá is ragadt a „Gatyám” megszólítás, amit azonban az atya nem szível igazán. Az atya győzködi a fiatalokat, hogy fogjanak kezet és béküljenek ki, mert csak akkor győzhetnek az ellenállásban, ha összefognak, és sokan vannak. A kézfogás megtörténik, de felejteni nem felejtenek egymásnak semmit, ezt kijelentik.

A történet igen gazdag szerelmi szálakban. A leghangsúlyosabb Gréti (Pászthy Viki) és Olivér (Budai Márton) szerelme. Grétit Budára járatja elit iskolába apja, Mosel bácsi (Harsányi Gábor), de féltve engedi el a körülmények miatt. Olivérrel, aki a VIII. ker.-es bandához tartozik, titokban találkozgat. Olivér apját fogva tartják, emiatt fiára bízta a szervezett ellenállások véghezvitelét. Csatlakozik hozzájuk egy Budapesten tanuló lengyel egyetemista lány, Martina (Szerencsés Martina), aki küldetésének érzi, hogy segítse a magyar ellenállást. Szüleit elvesztette a poznańi felkelésben. Apjának komoly szerepe volt a lengyel forradalmi szervezkedésben. Martina a szoros lengyel-magyar barátság miatt a hazájában szerzett tapasztalatokkal segíti magyarországi sorstársait.


Folyamatos megfigyelés alatt állnak. Többjüket is elszállítják az ÁVO-sok „elbeszélgetésre”. Van, akit megvernek, van, akit csak figyelmeztetnek és van olyan is, akit a besúgójukká tennének. Mindenki a barikádokon van, folyamatosan értesülünk a történésekről. Eredeti felvételeket láthatunk a háttérben ’56-ból. Ezek a „Tompa utcán kívüli tudósítások” vezetnek végig a történelmi események egymásutánján. A helyzet fokozódik. Menekülni kell. Gréti és apja is nyugatra készülnek, Oli is velük tartana, itthon hagyva egyedül édesanyját. Ez a legbiztonságosabb. Még nyitva vannak a határok. „De ki marad itt, ha mindenki elmegy?” Ki vívja meg a küzdelmet, ha mindenki elmegy? Mi marad az országból, a Hazánkból, ha mindenki elmegy? A VIII. ker.-esek elhatározzák, maradnak és a végsőkig kitartanak. Harcolnak a barikádok mögött, fegyvert ragadnak és tankokat állítanak meg. Nem titkolják félelmüket sem.

Ilyen viszonyok között, amikor pillantok alatt megváltozhatnak sorsok és életek, az érzelmek is erősebbek. A fiatalok ragaszkodnak szerelmükhöz, féltik egymást, összetartoznak. Még lánykérésre is elszánják magukat. Itt már nem lehet elviccelni semmit. A forradalom elbukik. A forradalomban való részvétel miatt sokakat, társaik egy részét is kivégezték. Így váltak hősökké az egyszerű suhancok. 


Ha valaki az ajánlóban közzétettek alapján egy feltáró, az eseményeket hűen, kronologikusan bemutató, történelmi drámára számít, annak az előadás csalódást okozhat. Harsányi rendezése arra irányítja a figyelmet, hogyan válnak hősökké egyszerű utcai suhanc gyerekek. A nézőnek magával kell hoznia előzetes ismereteit, tudását, tapasztalatait ’56-ról ahhoz, hogy igazán átérezhesse a történések tragikumát. Mert, habár nincs figyelmen kívül hagyva, mégsem ezé a főszerep. Sokkal inkább a humor, az egyes karakterek komikuma, a lendületes dalok viszik hátukon az előadást.

Itt ki kell emelni a Sutyit játszó Czető Ádámot, aki Solti Jánossal együtt megunhatatlan módon aknázták ki a szerepük adta lehetőségeket. Néha már keresnünk kell a forradalmat a színpadon. Talán túlzásnak is érezzük, hogy miért kánkánozik reverendában az atya a srácokkal vidáman dalolászva, vagy miért mutatja be őket zárásul showmanként a rendező. De az, biztos, hogy nemcsak azokról kell megemlékeznünk, akiknek a nevét megtanultuk, megjegyeztük, hanem azokról a névtelen emberekről is, akik ott álltak a tömegben és ugyanúgy részt vettek az események alakításában, mint a „nagyok”. Ezt teszi a Mártírok/Pesti srácok című előadás.

Írta: Mátyás Viktória
Fotók: Felvégi Andrea

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts