„Billy remény egy jobb életre”

Billy Elliotot az Oscar-díjas film óta mindenki ismeri – Mrs. Wilkinson az, aki felfedezi a kisfiúban rejlő tehetséget és táncolni tanítja. Billy története azután bejárta a világot és helyet követelt magának a zenés színház színpadain is. Itthon az Operaházban mutatták be, és azóta is teltházzal játsszák, ősztől pedig átköltözött az Erkel Színházba. A darabról Auksz Évával, a magyar előadás Mrs. Wilkinsonjával beszélgettem.


A darab főszereplője egy kisfiú. Milyen volt gyerekekkel dolgozni?
Ki merem jelenteni, hogy általában nem nagyon szeretek gyerekekkel dolgozni. Szerintem őket nem lehet annyira hajtani, mint ahogyan mi, felnőttek hozzá vagyunk ehhez szokva. Strapabíróbbak vagyunk, nem a lelkünket szokták simogatni, ha valami nem sikerül, hanem megtör és utána újraépít bennünket a rendező. Ezt gyerekekkel nem jó dolog megcsinálni, de az ügy érdekében, hogy működni tudjon a történet, sajnos muszáj. Ennél a produkciónál szépen foglalkoztak velük, de szerintem ettől függetlenül is meg lettek gyötörve. Ezek a gyerekek már részt vettek mindannyian valamiféle táncképzésben, így igazából tudták mi vár rájuk. Döbbenetes figyelemmel és odaadással kezdték ezt az egészet. Ők is érezték szerintem, hogy a Billy Elliotnak nagy súlya van: belekerülni ebbe az előadásba és részt venni benne. Nagy köszönetet érdemelnek a szülők is, akik végig kitartottak a gyerekek mellett.
     Habár azt kezdtem el mondani, hogy nem szeretek gyerekekkel dolgozni, ez mégis fantasztikusan sikerült. Kiváló nevelőik voltak, sok tánctanár és koreográfus dolgozott velük és ez meg is látszik, hiszen a maximumot hozták ki belőlük. A gyerekek gyakorlatilag úgy működtek, mint a felnőtt színészek és ez nagyon ritka. 
     Emlékszem, amikor először mondták, hogy mennyi gyerek lesz benne, kicsit megijedtem. De vágytam rá, hiszen a szerepem fantasztikus, nem lehetett volna kihagyni az életemből és nem is akartam, mert nagy lehetőség és feladat.


Van olyan Billy, akivel jobban sikerült összeszokni és könnyebb dolgozni vele, mint a többiekkel?
Olyan sokan váltották egymást, hogy nem is tudnám megmondani, hogy ki a kedvencem, mindenkit megszerettem valamiért. Nagyon jól lehet a srácokkal dolgozni. A három hónapos próbaidőszak alatt mind a három szereposztás jelen volt, ott ültünk és néztük egymást. Muszáj volt mindenkinek ugyanazt megtanulni azért, hogy a váltott szereposztásban mindenki tudja a dolgát. Az, hogy belülről mit hozunk, a különböző helyzeteket hogyan oldjuk meg, már más dolog, hiszen nincs két, pláne három egyforma ember. De a darab gördülékenységének szempontjából fontos volt, hogy a szereplők, tehát a Billyk, Mrs. Wilkinsonok és a többiek is ugyanazt csinálják.

Az viszont viszonylag későn derült ki, hogy ki játssza majd Billyt, és ki Michaelt.
Igen, a gyerekek úgy próbáltak, hogy egyszerre készültek Billy-nek és Michaelnek is. Ez azt jelenti, hogy ha most azt mondják az egyik Billynek, hogy be kell ugrania Michaelnek, akkor egy hét alatt megcsinálja. Ugyanígy, ha egy Michaelnek szólnak, akkor képes eljátszani a Billyt. Az, hogy az utolsó pillanatban dőlt el, hogy kik lesznek Billyk és kik a Michaelek azért volt nekik nehéz, mert nyilván mindenki a főszereplő akart lenni, így volt egy kis csalódottság is bennük. De minden bizonnyal lesz majd olyan is, amikor egy Michael táncolhatja a címszerepet. (a Fábry 2016. szeptember 15-i adásában említették, hogy az eddig Michaelt játszó Pál Dániel Máté Billyként is fel fog tűnni. – szerk.)
     Nálunk, felnőtteknél casting volt az adott szerepekre, a gyerekeknél viszont számított az is, hogy mennyire mutálnak, milyen magasra nőnek. Rengeteget fejlődtek táncban, énektudásban és színművészetben is másfél év alatt. Végig egymás mellett mentek, hol az egyik húzott el, hol a másik. Lelkileg is nehéz volt nekik ez az időszak – leszek Billy vagy nem leszek? Sokan elvéreztek, nem bírták ezt a stresszt. Valóban hatalmas próbatétel, mi, színészek is kudarcnak éljük meg, ha nem kapunk meg egy szerepet, amire próbálunk.

Végül mégis elkészült a darab és óriási siker. Van kedvenc jelenete az előadásból?
Mindig mást szeretek, tehát nincs kedvencem. Valamikor a belépőt érzem a legjobbnak, a Fényt ,vagy a búcsújelentet a gyerekekkel. Minden előadás más és más, másképp éljük meg, még ha ezt a néző nem is látja.


Megnézte a darabot nézőként?
Igen, a harmadik premiert láttam és végigsírtam. Ez ritkaság, mert amikor kívülről nézek egy előadást, amiben egyébként benne vagyok, akkor mindig objektíven figyelem. Ennél az előadásnál viszont elragadtak az érzelmek.

A darab másik kulcsfigurája a Billyt felfedező Mrs. Wilkinson. Hogyan jellemezné a figurát?
Nagyon szeretem ezt a karaktert, bár nekem más volt az elképzelésem róla. Nyilván azért is, mert a filmből indulok ki, és számomra ez a nő egy kicsit lepukkantabb, mint ahogy a mi darabunkban megjelenik. Nálunk Mrs. Wilkinson egy szép nő. Szirtes tanár úr (Szirtes Tamás, a rendező – szerk.) szereti a szépet és ő úgy fogalmazta meg, hogy ennek a nőnek a lelke legyen fáradtabb és belülről legyen leamortizálva, ne pedig kívülről.
     Ahogy a lánya is elmondja, Mrs. Wilkinson családi helyzete sem rendezett, az egyetlen esélye arra, hogy javítson a ezen az, ha táncost csinál Billyből. Ebben a vidéki, szürke, hétköznapi és borzalmas életben, ami neki kijutott, csak a táncórákon tud kiteljesedni, ráadásul kiderül, hogy a lánya, Debby, tehetségtelen. Billy remény egy jobb életre. 
     Viszonyukat egyfajta anya-gyerek kapcsolathoz tudnám hasonlítani, hiszen a gyerek sohasem tudja meghálálni, amit az anyja önzetlenül tett érte. A tanítvány sem tudja a mesterének meghálálni, amit az beleölt a tanításába. Ez nagyon emberi. Mint ahogyan az is, hogy az elválás után a tanárnő ott marad egyedül és visszasüllyed ugyanabba a nihilbe, amibe a fiú felfedezése előtt volt.

Készítette: Kovács Alexandra
Fotók: opera.hu, Revizor

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts