A forradalom tükrében

1956 emléke ma is olyan élénken él a köztudatban, mintha csak tegnap lett volna, így a forradalmat követő 60. évfordulón egymást érték a legváltozatosabb emlékműsorok. Ezért aztán nem csoda, hogy a Budapesti Operettszínház is méltó módon igyekezett a maga módján megragadni az eseményeket. Ám a Lady Budapest nem csak erről mesél.

Lady Ashton (Janza Kata), angol származású arisztokrata, férjét elhagyva Magyarországra érkezik, hogy külföldre szöktesse szeretőjét, Veres Pált (Szabó P. Szilveszter), aki Fleming néven próbálja elhagyni az országot. A kitörni készülő forradalom miatt azonban nehézkes az utazás, egy buszra zsúfolódva kell nekivágniuk az útnak. Utastársaik mind átutazóban lévő külföldiek, így a hamis útleveleikkel eleinte nem is keltenek feltűnést, egészen addig, ameddig a járművet megállító Szurov őrnagy (Földes Tamás) szemet nem vet Lady Ashtonra.

Táború György története, és a belőle írt musical – amit Kocsák Tibor és Miklós Tibor jegyez – olyan sokrétű, annyi kérdés és problémát próbál feltenni és megválaszolni, amit a műfaj nehezen bír el, ezért aztán aki gondtalan szórakozásra, kellemes kikapcsolódásra vágyik, minden bizonnyal más zenés darab után fog nézni. Mert vérbeli dráma bontakozik ki a szemünk előtt, ami a „könnyed” műfaj ellenére is elgondolkodtat, láttatni enged egy – a műfajhoz mérten elrajzolt – szeletkét a történelemből úgy, hogy emberi sorsokat állít a középpontba.

Látszólag egy klasszikus szerelmi történet bontakozik ki a szemünk előtt, minden kliséjével együtt, és Somogyi Szilárd, a darab rendezője igyekszik is kellőképpen rájátszani erre. Mindig előtérbe, fókuszba tolja a főszereplőket, akik így teljesen más síkban kezdenek el mozogni. A zenei váltások, amik pont ezt a „kiemelkedést” lennének hivatottak jelezni, most a darab ellenében kezdenek el dolgozni, és meggátolják annak az illúzióját, hogy a pár el tud vegyülni az utasok között. Ez egyszerre szerencsés és szerencsétlen helyzet is, hiszen ezzel a különcséggel már a legelejétől alapot szolgáltatnak a többi utasnak a gyanúra, ugyanakkor annyira látványos a másságuk, hogy borítékolt a lebukás.

Janza Kata és Szabó P. Szilveszter összeszokott páros, a legapróbb gesztusokból is értik egymást, így hitelességükhöz kétség sem férhet. Ám itt nem csak érzelmileg kell hitelesnek lenni, hanem el kell vinni a történetet is hátukon. És ez az, ami néhol félresiklik, túljátszott, pontosabban megjátszott lesz. Az előadás ugyanis azt is célul tűzte ki, hogy ne konkrét sorsokat értelmezzen ebben a háborús helyzetben, hanem általánosságban szóljon szétszakadó, megtörő emberi életekről. Ezáltal a sematizált karakterek végső soron mártírszerepben tetszelegnek, akik száguldanak biztos végzetük, az elválás felé.


Ebből a szempontból sokkal jobban megragadható Éva karaktere. Szinetár Dóra úgy emelkedik ki a tömegből és válik ugyanakkor az összes harcoló fiatal megtestesítőjévé, hogy alakításában nyoma sincs a görcsösségnek, ripacsságnak. Pedig a színésznő már régen kinőtt a lázadó fiatal szerepköréből, mégsem válik önmaga paródiájává. Az ő alakján keresztül nyerhetünk bepillantást a forradalom másodperceibe, azokba a képsorokba, amik a tankönyvek lapjairól súlyos tényként néznek vissza ránk.

Emlékállítás. Ez a cél, mégis az elhangzó sorokban, a forradalmi énekekben, a félvállról elejtett mondatokban sokkal több lenne. De a műfaj, az előadás nem enged elmélyedni, folyamatosan az arcunkba löki, hogy most nem ’56-ról van szó. Csonka mellékzönge marad, mint azoknak az utasoknak az élettörténete is, akik Ashtonékkal utaznak egy buszban.


Mint megsárgult fényképek, villannak fel élményeik, kételyeik, vágyaik, és úgy, ahogy Éva esetében, itt sincs mód arra, hogy jobban megismerjük őket. Pedig szokatlanul kidolgozott jellemek mozognak a háttérben, megfejtésre váró könyvek, akik közül egyedül Cotterill (Németh Attila) figuráját tartották fontosnak egy kicsit jobban felvillantani. Ám ez a kiemelés túlontúl öncélú, csak arra szolgál, hogy magyarázatot adjon a darab új címének, hiszen a Lady Budapest nevet ő adta anno Ashtonnak.

A színpadon zajló véres drámát igyekszik megtörni a darab talán egyetlen komikus karaktere, Robi (Kerényi Miklós Máté), aki egy megaláztatásokkal teli este után a vodkától megrészegülten kiénekli magából a vágyait. Jó helyen tálalt poénjai enyhítik a feszültséget, és nyugvópontot jelentenek a történet örvényében.

A darab tetőpontja egyértelműen az újonnan komponált címadó dal, a Lady Budapest. A baljós árnyékok bekebelezik a teret, kontrasztot alkotva a dallal, ami éppen arról hivatott meggyőzni, hogy van remény a menekülésre. Ám a hősöknek bukniuk kell, és az utolsó pillanatban összeomlik minden éppúgy, ahogy a forradalom is elbukott.

Írta és fotózta: Vass Antónia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése