Aki hétről hétre megjátssza a jól bevált, saját kis számait a lottón, bizonyára repesne az örömtől, ha egyszer telitalálata lenne. Ez történik meg egy férfivel Spiró György Prah című egyfelvonásosában, csakhogy a folytatás másképpen alakul, mint amit egy ilyen helyzettől várnánk. A mindössze két szereplőt felvonultató darab egy színész házaspár, Nyári Oszkár és Nyári Szilvia előadásában látható 2017. január 14-től a Pinceszínházban.
A Prah cselekménye egyetlenegy helyszínen, egy konyhában játszódik, aminek a közepén, egy kis sámlin gubbaszt a háziasszony. A helyiséget különleges díszlettel alakította ki Somogyi Zoltán: minden meg van rajzolva, a konyhabútortól kezdve a kiló kenyéren át a tükörig. Sőt a tükörről azt is tudni kell, hogy két lehajtható részből áll, így a férj és a feleség külön táblácskán láthatja az arcát. A nagy jelentőségű prahos doboz (a prah port jelent szerb-horvátul) is egy síkidom formájában van jelen, és a hátulján levő mágnes segítségével pakolgatják ide-oda a falon. Színek nincsenek, minden tiszta fehér, csak a kontúrok feketék, és ugyanez jellemzi a házaspár öltözékét is.
Ez a színtelenség egyrészt utalhat arra, hogy átlagos, hétköznapi családról van szó, akik nem mellesleg anyagi gondokkal küszködnek. A nő például rögtön fennakad rajta, hogy egyáltalán miért költött lottóra a férje, miközben ő minden erejével fogja a pénzt. Másrészt a díszlet és a jelmezek is egyfajta kortalanságot sugallanak. Szándékosan nincs időben és térben behatárolva a történet, mert bármikor és bárhol lejátszódhat, hogy valakit váratlanul hatalmas szerencse ér. De vajon mit tud vele kezdeni?
A Prah hősei, ahogy valószínűleg mindenki más is tenné, azonnal terveket kezdenek el szövögetni. Igaz, előtte túl kell jutniuk azon a ponton, hogy a feleség megbizonyosodjon a nyeremény valódiságáról. Különböző ötleteket vetnek fel: megvásárolnak egy villát a jugo tengerparton, felújítják a házat, elmennek nyaralni, vagy akár nemesi címet szereznek maguknak. És itt megcsillan egy kis humor is, hiszen a férj javaslata szerint ezentúl Von Izének és Izénének kellene neveztetniük magukat.
De az álmodozás, tervezgetés során újabb és újabb kétségek merülnek fel. Hozzáteszem, ez főleg az asszony szkepticizmusából, aggodalmaskodó természetéből fakad. Mondhat bármit a férje, ő biztos megcáfolja, sőt néha egyenesen rémeket lát. Eszébe jut, hogy a nagy összegű nyeremény miatt (hatszáz millióról van szó) rájuk szállhat a maffia. Vagy a gyerekeik akár bérgyilkost is felfogadnának azért, hogy rátegyék a kezüket a pénzre. A férfi ezzel szemben végig lelkes, reményekkel teli, és egy idő után nem tud mit kezdeni a neje viselkedésével. „Nem voltál te mindig ilyen” – állapítja meg vitázás közben.
A nő viszont megállás nélkül jön elő a kifogásokkal, a negatívumokkal. Nem tisztességes felvenni a nyereményt, mert nem dolgozott meg érte a férje, és csak mások elől veszi el a pénzt. Bezzeg az ő apja megérdemelte volna, hogy egyszer nyerjen valamit. Állandóan összehasonlítja őket, melynek során rendre a férj marad alul. Végül eljut odáig, hogy nem szereti sem az életét, sem az urát, és a pénzre sem tart igényt. Megvádolja a férfit, hogy biztos meg fogja csalni könnyűvérű nőkkel, és el akarja küldeni otthonról. A férjnek döntenie kell: új életet kezd külön vagy megszabadul a nyertes lottószelvénytől.
A végkifejletet vetített háttérrel teszik még drámaibbá, és nem szabad megfeledkezni a zenei aláfestésről sem. Szirtes Edina Mókus hegedűn és tangóharmonikán, Rozs Tamás pedig csellón kíséri az előadást, amit néha énekkel és előfordul, hogy sikítással egészítenek ki. A két zenész teljesen leköveti Nyári Oszkár és Nyári Szilvia játékát, és így válik egységessé az előadás.
Írta: Tuska Borbála
Fotók: Memlaur Imre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése