Ördögkatlan – a „nem normális emberek” fesztiválja

Augusztus 1-jén kezdetét veszi a 10. Ördögkatlan Fesztivál, ami ez alkalommal is igazán színvonalas programokat kínál a művészet kedvelőinek és a fesztiválozni vágyóknak.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is számtalan kiemelkedő program közül válogathatnak a Katlanozni vágyók. A kis- és nagyszínpados koncerteken és színházi előadásokon túl, kiállítások, irodalmi estek, filmvetítések, beszélgetések, workshopok, családi programok és közösségi előadások teszik sokszínűvé a fesztivált. Ez az öt nap nemcsak a fiataloké, hiszen a gyerekektől a felnőttekig bárki megtalálhatja a neki leginkább tetsző eseményeket. Kortalansága mellett elmondható, hogy a hazai zenei és színházi élet javát igyekszik felsorakoztatni. Törőcsik Mari, a fesztivál egyik védnöke szerint ez egy olyan hely, ami igyekszik összegyűjteni azokat a „nem normális” embereket, akiknek az összetartozás és a minőség nagyobb érték, mint a haszon.

A baranyai falvakba a kerek évforduló alkalmából visszatérnek a közönség nagy kedvencei, hogy együtt ünnepeljenek; ismét tombolhat a közönség a francia Wombo Orchestra koncertjeire, Quimbyre, Kiscsillagra, érkezik még a Galapiat Cirkusz, A csemegepultos naplója, valamint a minden alkalommal nagy érdeklődésnek örvendő Mulatságot is láthatja majd a közönség.

A 10. Örgögkatlan díszvendégei Krasznahorkai László, Hajdu Szabolcs, a Szkéné Színház, a Fonó Budai Zeneház, valamint Kolonits Klára és Dinyés Dániel lesznek, akik szintén részét képezik majd a programsorozatnak. Zenei téren jelen lesz még többek között: Psycho Mutants, Irie Maffia, Müller Péter Sziámi & Friends, Péterfy Bori & Love Band, Hiperkarma, Másik János, Quimby, Szabó Benedek és a Galaxisok, Kiscsillag és a Budapest Bár. A színház iránt érdeklődők láthatnak majd előadást többek között az Orlai Produkciós Irodától, a k2-től, Bodó Viktortól, a Forte Társulattól, a Kaposvári Csiky Gergely Színháztól, a Nézőművészeti Kft.-től, a Szkéné Színháztól, a Vígszínháztól, a Kaposvári Egyetemtől, a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől és a Pintér Béla Társulattól. 

A fent említett programok, csak töredékei annak a fantasztikus sorozatnak, amit a Katlan szervezői, Bérczes László és Kiss Mónika összeállítottak. Ezért is érdemes böngészni a http://www.ordogkatlan.hu/ oldalt a teljes programért és a további információkért!

Írta: Mátyás Viktória
Fotó: ordogkatlan.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése