Ördögkatlan 2017 – Világsiker magyar színpadon

Életünk során számos alkalommal nyugtalanít minket a gondolat: vajon jól döntöttünk? Sokszor nem is közvetlenül egy mérföldkő vagy egy helyzet után, hanem idővel, elkezd emészteni a kétség, hogy helyesen választottunk? De elég, ha számot vetünk az életünkkel, hogy jó úton járunk-e, talán törekednünk kellene a változásra vagy legjobb volna tartani az irányt.


Az Orlai Prudukciós Iroda legújabb bemutatójában John Patrick Shanley Kétely című darabját állította színpadra, melynek ősbemutatóját az Ördögkatlan Fesztiválon tartották a Mokos Pincészet színpadán. A történet valószínűleg sokak számára már nem ismeretlen, hiszen a darabért a szerzőt Pulitzer- és Tony-díjjal jutalmazták, valamint 2008-ban bemutatták a műből készült nagysikerű filmváltozatot is, Meryl Streeppel a főszerepben. Ilyen előzmények után felmerülhet a kérdés a nézőben, hogy miben lesz esetlegesen más az előadás, hogyan formálják meg a színészek a már ismert karaktereket. A színpadi formában a főszereplő Aloysius nővért Udvaros Dorottya alakítja, aki már nem először bújik olyan szerepbe, amit előzetesen Streep formált meg a filmváltozatban.

A mű nem mondható cselekményesnek, az egész középpontjában egy lelki, illetve erkölcsi probléma áll, a kétely, ami időről időre felbukkan a szereplők között. Ennek az érzésnek a jelenléte foglalja keretbe az egész előadást, ugyanis a történet elején a Fekete Ernő által alakított Flynn atyát, az előadás végén pedig Aloysius nővért gyötrik kétségek. A darab cselekményesség hiányából adódóan szövegcentrikus, a párbeszédekből és monológokból derülnek ki azok a belső bizonytalanságok és elhatározások, amik előregörgetik a történetet. Az iskolában uralkodó rideg légkört és a felmerülő problémák miatti feszültséget oldja a szövegben rejlő finom humor, ami leginkább Udvaros Dorottya játékéban emelkedik ki. Lenyűgöző természetességgel alakítja a távolságtartó, tekintélyes igazgatónőt, mellette pedig morzsaként szórogatja el a visszafogott, finom, humoros megjegyzéseket. Lényegében az ő figurája a történet motorja, ő kombinálja össze a hallottakat, irányítani próbálja a körülötte lévőket, és az ő megnyilvánulásai fokozzák a feszültséget.

Az intézetigazgató Flynn atyával szembeni feltételezésein túl a darab központi részében Udvaros Dorottya és Simkó Katalin, a fiatal osztályfőnök kettőse az, ami komoly problémákat vet fel. Megjelenik a jó pedagógus mintaképe, mely szerint a gyerekekkel a tanár viselkedjen távolságtartóan, legyen velük szemben mindig gyanakvó, és semmi esetre se lelkesedjen a tanított tárgya iránt. Nem kell, hogy a gyerekeket érzelmi oldalról közelítse meg, legyen a fő ütőkártya a tekintély a kezében. Olyan értékrendbeli szembenállás ez kettejük között, ami egy újabb aspektusból teszi aktuálissá az előadást. A hatalom (jelen esetben az igazgatónő) viselkedése és elvárása a minta a beosztottjai számára, aki ettől eltérően viselkedik, az már gyanús, az más, az idegen számukra. Az Aloysius nővér és James nővér, illetve Flynn atya közti értékrendbeli ellentét is egy globálisabb problémának tudható be: miszerint az a helyes, ha követjük a hit és a hagyományok évszázados előírásait vagy a vallási és kulturális hagyományoknak is igazodniuk kellene a kor elvárásaihoz. Összességében tehát nagyon sokrétű és bonyolult az előadás konfliktusrendszere, ezáltal pedig számos olyan aktuális kérdést vet fel mellyel szemben sokunkban élhet a kétely (vagy éppen a bizonyosság!).

Az előadás korhű jelmezekkel és díszlettel dolgozik, ezzel kicsit eltávolítja a történetet a jelentől. A szürke környezet hangulatában szintén hozzájárul a merevség megteremtéséhez, valamit szimbolizálja az idejétmúlt ridegséget, amiből a szereplők kitörni igyekszenek. Egyszerre jelenik meg egy-egy hangsúlyos elem által több helyszín is a cselekményből a tornateremtől az igazgatói irodáig. Nagyon sok jelenet játszik a valós idejű megjelenítéssel, ami helyet ad a már említett finom humor kijátszásának. Az eredeti műhöz képest minimálisra csökkentették a szereplők számát, csak központi karaktereket tartották meg. Mellékszereplőként egyedül a bántalmazottnak vélt néger kisfiú édesanyja, Kéri Kitty jelenik meg néhány percre a színen, akitől néhány fontos információt tudunk meg a körülményekről. Annak ellenére, hogy iskolában játszódik a történet, gyerekeket is kihagyták, ezt Pelsőczy Réka, a darab rendezője azzal a megoldással helyettesítette, hogy mi magunk lettünk az iskola diákjai, ugyanis minden diákoknak szóló szöveget a nézők felé „szónokolva” mondanak el. 

Bár a darabban nagyon kevés a tényleges cselekmény, a probléma mélysége, a bizonyos tekintetben a színpadon zajló nyomozás és a színészi alakítások fent tartják a nézők figyelmét. Az előadás végén Aloysius nővér eléri a célját, de itt tér vissza a keret, hiszen őt is elkezdi mardosni a kétely, hogy helyesen cselekedett-e. A történet mindvégig megmarad azon a határon, hogy megalapozott lehet a feltételezés, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudják a vélt bűnt. Éppen ezért marad mégis lezáratlan a mű, mert megmarad a főszereplőben és bennünk is a kétely, hogy helyes volt-e a döntés. A kételyt pedig csak egy dolog oldhatja föl, a bizonyosság, amit már sosem kaphatunk meg. 

Írta: Mátyás Viktória
Fotó: jegy.hu

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts