„A szüleim álltak a kisboltban és a pult mögött állt az Isten. Kérünk egy költő gyereket, nagy megírható problémákkal. Kettő lett, maradhat?” – szlemmelte Kemény Zsófi még 2013-ban a II. Országos Slam Poetry Bajnokság döntőjében. Azóta már anyja is írt egy regényt.
Hogyan fér meg négy író egy családban? – volt a Kemény Istvánnal és Szirmay Ágival folytatott beszélgetés egyik fő kérdése a Magvető Caféban. A válasz, hogy teljesen jól, nem volt tévéjük, így a gyerekeknek muszáj volt feltalálniuk magukat, meg amúgy sem csupán írással foglalkoznak, hiszen amíg Zsófi éppen a beszélgetést megelőzően rapkoncertet adott a Hadik Utcabálon, addig nővére, Lili filmrendezői álmokat dédelget.
Bevallom, hiába vagyok nagy rajongója a Kemény-családnak, erre a beszélgetésre mégsem tudtam olyan mértékben figyelni, mint az elvárható lett volna. Hatalmas felelősség volt rajtam, élő közvetítést kellett indítani. Életemben először. Persze rögtön rosszul. Az első (és egyetlen) komment érkeztekor feszült bennem a büszkeség, hogy elsőre mekkora sikereket érek el (szám szerint egyszerre három néző!), aztán kiderült, hogy a kommentet a főszerkesztő írta, miszerint fordítsak a telefonon. De a végére sikerült begyűjteni két lájkot is, amiből csak az egyik tulajdonosát ismerem. Szóval remény az van.
És hogy ekkora izgalmak közepette mi az, amire mégis figyeltem? Kemény István régen a verseit az ágyban írta Szirmay Ági elalvása után, aki úgy érzi, igazán itt lenne az ideje egy nagy és szép szerelmes versnek.
A múzsa szerep változatosságának bemutatásaként az is elhangzott, hogy rengeteg füzetbe írt verset és versrészletet Szirmay gépelt be, szemléltetve ezzel férjének, hogy igazán kiadhatná már ezeket. Majd visszatérve a fő kérdéshez kiderült, hogy az egyik nagy előnye annak, hogy a családban mindenki ír, az, hogy olvas is, ezáltal egymás szövegeit olvasva felkészíthetik az elkövetkezendő kritikákra, így azok bekövetkeztekor nem omlanak annyira össze a súlyuk alatt. Így például Zsófit sem érte annyira váratlanul, amikor második regényét lehúzták a kritikák, hiszen ahogyan édesanyja mondta, ennyire fiatalon sikeres második regényt nem szabad írni.
Írta: Brok Bernadett
Fotók: Király Márton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése