Ross King neve ismerősen csenghet a művészettörténet iránt érdeklődők számára, hiszen Magyarországra is eljutottak történelmi ihletésű művei, mint például a Michelangelo és a Sixtus-kápolna, a Leonardo és Az utolsó vacsora, illetve a Párisz ítélete. Legújabb kötetét is – amely már a borítójával elkápráztat – a Park Kiadó gondozza, King pedig egy különleges személyiség, Claude Monet világába kalauzol minket.
Ahogy azt már az írótól megszokhattuk, ezúttal sem egy száraz, tankönyvszerű ismertetést kapunk, a kötetet inkább nevezhetnénk regénynek. King kiváló érzékkel festi meg a 19. század végi – 20. század eleji Franciaország nagy- és kisvárosainak képét, poros utcáit, látványosságnak számító, botrányt keltő automobiljait, zöldellő parkjait, és a kerítések mögött szövődő szerelmeket és intrikákat.
Azonban hiba lenne azt gondolni, hogy a környezet és a benne élő személyek a romantikus idill megtestesítői: a maguk valójában, minden hibájukkal és erényükkel együtt ismerjük meg őket. Az élete alkonyán járó, idős Monet nem a jóságos, nagyra becsült művész képében tetszeleg, sokkal inkább tűnik egy, az életből és a művészetből kiábrándult, rigolyás vénembernek, akinek jelenlétét már csak azért tűrik meg, mert a neve ismerősen cseng a galériák plakátjairól és az újságok lapjairól.
Szinte napról napra követhetjük végig, ahogy a Givernybe költözik, kialakítja a híres kertet, benne a vízililiomokkal és a japán híddal. Ross King arra is figyel, hogy a legkisebb részletekre is kitérjen, ezért aztán a parkocska bemutatása nem merül ki egy puszta tájleírásban, minden – a festő életét tekintve fontos – növényről megtudhatjuk a származását, a francia környezethez nemesítés folyamatát.
Ahogy lassan eljutunk odáig, hogy Monet újra festeni kezd – ez elég hamar, nagyjából a harmadik fejezet tájékán megtörténik –, kézzelfoghatóvá válik a miliő, amiben élt. Monet alakján keresztül ráadásul nem csak az ő világába nyerhetünk betekintést, hanem megismerhetjük életének meghatározó alakjait, azok történetét, életvitelét, a festőhöz fűződő viszonyát. A történetek pikantériája, hogy a figurák szájába adott mondatok nem a képzelet szüleményei, gondosan dokumentált feljegyzésekből visszafejtett párbeszédeket olvasunk.
Ahogy Monet képein a színek és formák, ebben a könyvben is úgy mosódik össze a valóság a képzelettel. Nem történelmi dokumentációként, sokkal inkább fikcióként kezdjük el olvasni a fordulatos életutat, felháborodunk, vagy éppen nevetünk a kritikákon, rácsodálkozunk egy-egy jelenség akkori megítélésre. Ross King visszarepít az időben. Amikor pedig teljesen elmerültünk a 19. századi, vagy épp az 1920-as évek környéki Franciaország világában, arculcsapásként ér minket a felfedezés: minden egyes mozzanatot a valóság ihletett. Gondosan lábjegyzetelt hivatkozások segítenek minket tájékozódni a nagy Monet-örökségben, ami látszatra is töredéke annak, ami a festő után ránk maradt.
Mégis összeáll belőle egy komplex egész, egy olyan társadalom képe, ami a megsárgult fényképekről – amik kitűnően illusztrálják ebben a könyvben is a leírtakat – eddig idegennek hatott. A megfoghatatlan, múltbeli alakok hirtelen köztünk kezdenek járni, problémáik alig különböznek a mieinktől, csak a kosztüm, a díszlet más.
Bár alapvetően Monet utolsó évei, és leghíresebb festményének, a Vízililiomoknak az elkészítése áll a középpontban, rendre visszatérünk a festő fiatalkorába is, megismerhetjük, hogy hogyan tört ki a névtelenségből, hogyan küzdött meg az el nem ismertséggel. A kötet nem feledkezik meg a halála utáni évekről, évtizedekről sem, hiszen Monet hatása túlzás nélkül minden képzeletet felülmúlt.
Ross King: Dühödt ámulat – Claude Monet és a Vízililiomok
Park Kiadó, 2017, 456 oldal
Írta: Vass Antónia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése