Premier volt február 23-án este a székesfehérvári Vörösmarty Színházban: Lendvai Zoltán a 80 nap alatt a Föld körül „csehszlovák” átdolgozását állította színpadra.
Barátság, szerelem, kalandfilm, krimi... mindenféle műfaj, egy előadáson belül – röviden így lehetne összefoglalni Jules Verne klasszikusából Pavel Kohout cseh író által készített sajátos, cseh humorral átszőtt színpadi változatot. A darabban több mint 40 helyszín van, csaknem száz szerep, így maga a mű színpadra állítása is csaknem olyan lehetetlen, mint Fogg vállalkozása, hogy 80 nap alatt körbeutazza a Földet. Mint ismert Fogg terve sikerült és sikerrel járt Lendvai Zoltán és alkotócsapata is kevesebb, mint feleannyi idő alatt.
„Az fogott meg benne, hogy rögtön látszott, mennyire nagy szabadságot, mennyi ”brillírozási” lehetőséget ad a színészeknek. Olyan az egész, mint egy nagy, félig megrajzolt képregény, amit a mindenkori előadás alkotóinak kell kiszínezni. Remélem, hogy a nézők jól fognak szórakozni, ez egy nagyon szabad szellemiségű darab, rengeteg viccel, és számos remek játéklehetőséggel a színészek számára, amit elég jól ki is aknáznak. Biztosan érdekes lehet a színház barátok számára, hogy a kedvenc színészeiket elég sokféle szerepben fogják látni a színpadon.” – mondta Lendvai Zoltán rendező.
A 80 nap alatt a Föld körül főszereplőjét, Egyed Attilát arról kérdeztük, hogy szerepéhez hasonlóan mennyire jellemzi őt is kalandvágy:
„Mindannyian szeretnénk tudni, hogy mennyire vagyunk bátrak. Bizonyos helyzetekben, amikor adódik valami, és egy döntésen múlik, hogy azt véghezvisszük, avagy nem, és addig, amíg ez a pillanat nem jön el, addig azt hisszük magunkról, hogy bátrak vagyunk, pedig lehet, hogy eltáncolunk a kihívások elől. Inkább azt merném kijelenteni, hogy régebben, amikor fiatal voltam, akkor számos ilyen döntést hoztam, és fel is vállaltam. Emlékszem, többször volt olyan, hogy délelőtt kitaláltam – miközben csalánteát főztem a konyhában –, hogy most elmegyek és megmászom a Lomnici-csúcsot. Két óra múlva már úton voltam. Akkor még könnyedebbek voltunk, akkor még nem volt családom, és nem volt gyerekünk. Ötven éves fejjel már meg kell fontolnom, nem lehetek önző, de most pont azon gondolkozom, hogy hogyan lehetne családdal együtt nagyon merész dolgokat csinálni. Amikor nagyon pici még a kisgyerek, akkor nem akarsz elindulni, mondjuk Szicíliába, mert nincs értelme végigcipelni a gyereket egy ilyen hosszú úton. Nagyon meg kell fontolni, de olyan jó lenne vagánynak lenni, mert nagyon sokat adhat, hogy ezt meg mertem csinálni, és kizökkentett valami olyasmiből, amibe betokosodtam az életem során.”
A darabban Fogg hű segítőjét, Paspartout-t Krisztik Csaba alakítja, aki elárulta, hogy mit üzenhet a nézőknek a darab:
„Hogy ne vegyenek semmit sem komolyan. Ez egy őrületes utazás a szó szoros és átvitt értelmében is, egy humorutazás, ami közben semmi nincs komolyan véve, miközben mi megpróbáljuk iszonyatosan komolyan venni.”
A darabban egyedüli nőként szereplő Ballér Bianka Audát alakította, aki minden férfire rányomul. A fiatal színésznőtől megtudhatjuk, hogy vállalkozna-e Ő is a civil életben egy hasonló kalandra:
„Amennyiben lenne, egy ilyen lehetőség körbeutaznám a Földet, ha lehetne, már most indulnék. Nagyon szeretek utazni, bár kevés helyen jártam. Most az időm sem annyira engedi, hogy csak úgy összecsomagoljak, de egyszer szeretnék eljutni Thaiföldre.”
A produkció főszerepeiben, Foggot és hű segítőjét, Paspartout-t alakítva Egyed Attilát és Krisztik Csabát láthatjuk. Auda indiai hercegnőt Ballér Bianka, Fix-et, a rendőrfelügyelőt Kuna Károly játssza. Mellettük színpadra lép változatos szerepekben, Lábodi Ádám, Kovács Tamás, Keller János, Kelemen István, Kozáry Ferenc, Rovó Tamás, Hajdu Péter e.h., Berencsy Martin m.v. és Babinchak Atanáz m.v..
Fotók: Kiss László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése