A Madách Színház bemutatókra készül

Hogy egy színház bemutatókra készül, „békeidőben” a legtermészetesebb, hiszen ahogy Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója fogalmazott: „Nekünk, színháziaknak a bemutatók adják életünk keretét.” Ebben a megváltozott helyzetben azonban különlegesség, hogy egy teátrum, kihasználva a rendelkezésére álló lehetőségeket, premiert tart.


Nem szokványos bemutatókról van szó, hiszen nem állnak rendelkezésre jelmezek, díszlet, világítás, zenekar. Adott azonban jó pár kivételes tehetséggel megáldott színész, akik nem félnek valami újba belevágni. Így születik meg a Musical csillagok népdalt énekelnek című produkció, melyre három egymást követő hét péntekén, május 1-jén, 8-án és 15-én 19.00-kor kerül sor a Madách Színház honlapján, Facebook oldalán és Youtube-csatornáján. Az előadások 48 órán keresztül lesznek elérhetőek.

Az előadásokban hat-hat művész vesz részt, összesen tizennyolcan.

Az első bemutató szereposztása:

1. Fonyó Barbara: Madárka, madárka
2. Csengeri Attila: Tiszán innen, Dunán túl
3. Gubik Petra: Arra kérem az én Jóistenemet
4. Miller Zoltán: Által mennék én a Tiszán
5. Kováts Kriszta: Kimenék én ajtóm elejibe
6. Sasvári Sándor: A jó lovas katonának

A bemutató előtt Müller Péter író, a Madách Színház dramaturgja mond bevezetőt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése