A koronavírus miatti korlátozások révén az idei Margó Fesztivál csak a virtuális térben kerülhetett megrendezésre, és bár nem a megszokott módon, de igazán átélhető a Margó élmény, amely – kis túlzással és pátosszal – a kultúra mindent legyőző erejét hivatott reprezentálni. A Szép versek 1944 című „abszurd” antológiáról folytatott beszélgetésnek pedig mintha jót is tett volna ez a karantén forma.
Hiszen Zoltán Gábor új kötete, amely a napokban kerül a könyvesboltokba, tematikáját tekintve (az 1944-es év költői termés) bizonyos hasonlóságokat mutat a jelenlegi járványhelyzettel, illetve az ebből kialakuló társadalmi reakciókkal. Nyilvánvalóan intenzitását és tragikusságát tekintve a II. világháború és a koronavírus-járvány összehasonlíthatatlan. Mindenesetre a kijárási korlátozást, a gazdasági problémákat, az alapvető társadalmi feszültséget nézve Zoltán Gábor nagyon jó pillanatban jelentkezett ezzel a kötettel, mert ma is, ezen körülmények között kvázi azt az elzártságot élhetjük meg kicsiben, amelyet az 1944-es és azt megelőző esztendőkben élhettek meg az emberek – és az antológiában szereplő ismert vagy kevésbé ismert költők.
És e ponton muszáj kitérni egy másik igen érdekes kulturális kérdésre. Mégpedig arra, hogy a modern magyar irodalom (melyet bölcsész berkekben egy szűk száz évben határoznak meg) II. világháború alatti és utáni termését mintha takargatná. A jelenlegi közép- és felsőoktatási rendszer a modern magyar irodalmat, mintha a Nyugat indulásával zárná le (általában a harmadik generáció már nem kerül tárgyalásra). Az egyetemi oktatás természetesen tovább megy, tárgyalja az Új Holdat és a későbbi csoportosulásokat, de a ’40-es évek időszaka mindig valahogy kiesik a fókuszból, pedig izgalmas és termékeny munka lehetne végig követni, miképpen változott akár az akkorra már idősebb, akár a fiatal, később beérkező nemzedék viszonyulása a világhoz és a világ nagy-nagy változásaihoz?
A kötetben – mivel nem követ politikai, ideológiai sémákat, kizárólag Zoltán Gábor ízlését tükrözi – jól megfér egymás mellett, ahogy erre a szerző (szerkesztő?) is felhívja a figyelmet némi fanyarsággal, Radnóti Miklós és Erdélyi József egy-egy verse. Ez ugyancsak egy érdekes kérdést vet fel, hiszen, ha jobban belegondolunk, az irodalom (és főleg a magyar!) politikussága egyértelmű. Ma élő alkotókból is össze lehetne állítani egy olyan antológiát, amely pusztán a tartalomjegyzékben szereplő nevek összeférhetetlensége okán az abszurd jelzővel lenne leírható. De a Szép versek 1944-et a történelmi távolság és a személyes viszonyulás alapján ez a fajta ideologikusság nem jellemzi, hiszen már maguk a fejezetek tematikus elrendezése is a költészet egzakt fogalmaival operál, mint például szerelem, isten, haza.
Az interjú végeztével felvetette az ötletet a kérdező, Tóth-Czifra Júlia, hogy elkészülhet-e a Szép versek 1945 is? Történelmi és társadalmi fénytörésbe helyezve ez a kötet sem lenne kevésbé izgalmas.
A teljes beszélgetés itt nézhető vissza:
Írta: Nagy Balázs Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése