SÚGÓ+ – Kötéltánc az élet felett

A média minden fórumon közvetíti számunkra a világot fenyegető szörnyűségeket. A háborúk, az éhezés, a katasztrófák körülvesznek minket, de a legtöbben olyan privilegizált helyzetben vagyunk, hogy otthonunk kényelmében és családunk védelmében szörnyülködhetünk a tragédiákon. Azonban vannak olyanok is, akik számára az otthon és a család nem a védelmet és a biztonságot jelenti, hanem a rettegést és a fájdalmat. Jessica Koch második regénye, a Közel a szakadékhoz ismét egy ajtó a rettenetes valóságra. 

„Ha hívő lett volna, akkor legkésőbb abban a pillanatban elkezdett volna imádkozni. De Danny nem volt hívő. Nem tudta elképzelni, hogy Isten mindezeket a dolgokat megengedné.”

Nehéz bármit is mondani, amikor napok óta nem szabadulok attól a gondolattól, hogy egy megtörtént események alapján írt regényt olvastam. Ez nem fikció és nem lányregény. Ez a könyv a borzalmak gyűjteménye, olyan események sorozata, amelyeknek egyetlen kiragadott részlete is sok lenne bármelyik ember számára. Olvasás közben sokszor tettem fel magamnak a kérdést, hogy milyen hatalom az, amely megengedi, hogy gyerekekkel ilyen szörnyűségek történjenek, de nem találtam rá választ. Az igazság azonban az, hogy bármennyire is fájdalmas ilyen emberi történetekkel találkozni, szükségünk van arra, hogy valaki időről időre felnyissa a szemünket és rálátást adjon a világunk működésére.

Danijel Taylor történetét már ismerik azok, akik olvasták Jessica Koch előző, Közel a horizonthoz című regényét. Már az is lebilincselő és magával ragadó volt a különös szerelmi keretével, mely egy rettenetes emberi sorsot ölelt át. A második rész előzményként szolgál az első kötethez.

Danny kálváriája tízéves korában kezdődik, amikor egy baleset folytán édesanyja elveszíti második babáját, aminek hatására a család élete fenekestül felfordul. A lelki traumát feldolgozni képtelen anya a gyógyszerekbe, a tehetetlen és mentálisan sérült apa pedig az alkoholba és a kiskorú fiúprostituáltak szolgáltatásaiba menekül. Az in medias res induló történet rögtön arcul csapja az olvasót: szemtanúi lehetünk az apa szexuális aberráltságának és a fia iránti vonzalmának. Hosszú oldalakon keresztül olvasunk tényszerű esetleírásokat a gyermekbántalmazásról, a későbbiekben pedig a nemi erőszakról is. Részt veszünk a család mindennapi drámáiban, amelyek sorozatát nem képes feloldani egy-egy olyan pozitív esemény sem, mint Danny évi egyszeri nyaralásai, vagy a sportban elért kimagasló eredményei. 

Telnek az évek, de ahelyett, hogy Danny megtörne a Taylor család rettenetes titkainak hatására, csak még erősebbé válik. Betekintést nyerhetünk egy bántalmazott álarca mögé, és hitetlenkedhetünk azon, hogy hogyan képes egy kisfiú mentálisan ép állapotban átvészelni ezeket a csapásokat. Oldalról oldalra várjuk, hogy mikor tűnik már fel a pedagógusoknak, a baleseti sebésznek, az edzőnek, vagy éppen a rendőrnek a bántalmazás bármely nyoma, de hiába. A többszörös szökési kísérletek sem vetnek véget a szenvedésnek, és amikor már úgy gondolnánk, hogy talán fénysugár csillan meg az alagút végén, valaki mindig bezárja a menekülés ajtaját. 

Hol a szenvedés határa ebben a világban? A szerencsésebbek számára elég közel a jóhoz. Azonban aki kevésbé kitartó és lelkileg erős, nem feltétlenül találja meg a kiutat a süllyesztőből. A Danijel Taylor életéről szóló regénytrilógia (a harmadik, Közel az óceánhoz című kötet még nem jelent meg Magyarországon) útmutatás és reménysugár lehet mindazoknak, akik hasonló „ketrecben” kénytelenek élni az életüket. Azon szerencsések számára, akiknek ismeretlen a családon belüli erőszak és a szexuális bántalmazás fogalma, pedig egy vészcsengő lehet, amely jelzi, hogy sosem figyelhetünk eléggé szeretteinkre és a hozzánk közelállókra. 

Aki még nem olvasta a Danny-trilógia egyik részét sem, annak érdemes a hatásos és kemény belépőként szolgáló második könyvvel kezdenie. A Közel a szakadékhoz okozta élményre „habként” szolgál az első kötet, a tetején pedig minden bizonnyal a Közel az óceánhoz lesz a keserű mázas cseresznye.

Jessica Koch: Közel a szakadékhoz
Maxim Könyvkiadó, 2019, 310 oldal
Írta: Kovács Bernadett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése