Már látható a mozikban az idei filmfesztiválok egyik legnagyobb szenzációja, a Berlin, Alexanderplatz. Alfred Döblin 1929-es regényét és Rainer Werner Fassbinder tévésorozatát Burhan Qurbani gondolta újra.
Mélyből a felszínre
„Egy új élet partjaira érkezett. Túlélte, a múlt bűneivel átitatva. Már alig volt benne emberi. Félig élő, félig halott volt. Úgy gondolta, meg kellene halnia. Ezért Francis esküt tett: Mindenható Istenem, esküszöm, hogy mától jó leszek!”
Burhan Qurbani (Ifjak és erősek) legújabb filmjében egy férfi átalakulását ismerhetjük meg, a változás összes magas és mélypontjával együtt. Francis B. (Welket Bungué) egy kis afrikai országból, Bissau-Guineából menekült, hogy egy teljesen új sorsot írjon magának. Többet akart az életben egy ágynál és egy vajas kenyérnél, de olyan álmokat szőtt, amelyek összeegyeztethetetlenek voltak az őt körülvevő rideg világgal.
„Háromszor bukik el és esik el útja során” – mondja a titokzatos női hang, amely az egész film során narrálja az eseményeket. A kezdőképekben a víz mélyén találjuk magunkat a férfivel, aki egyre mélyebbre merül. Felülről vörös fény világít át a hullámokon, olyan mintha vér keveredne a vízzel. Majd hamarosan partra sodródik az erős testalkatú, fekete idegen.
„Jó akart lenni, de mivel viszonozták?”
A menekültszállás távol áll a luxustól, az erdő közepén található épületben azok laknak, akik illegálisan tartózkodnak az országban. Francis történetében nem is lenne semmi különleges, ha megfelelne azoknak a „normáknak”, amelyeket egy afrikai bevándorlótól „elvárnak”: legyen erőszakos, veszélyes és gátlástalan. Ő azonban meghazudtolja a rossz sztereotípiákat. Láthatjuk zuhanyzás közben, ami már előrevetíti, hogy milyen fontos lesz számára a megtisztulás. Még tanulja a német nyelvet, amikor egy prostituált elcsábítja őt az erdőbe, neki azonban nincs pénze, és egyébként sem akar élni a nő ajánlatával. Kiderül azonban, hogy jónak lenni nehezebb, mint azt korábban hitte. Hamarosan ugyanis – egy gyilkosságot követően – kirúgják az illegális munkából, amit a menekülttelepnek köszönhetően kapott.
„Újra megpróbálja, hisz a nyár még csak most kezdődött el.”
A film közben olyan érzése támadhat a nézőnek, hogy többről van itt szó, mint egy egyszerű menekült hányattatásairól. Komoly erkölcsi kérdések fogalmazódhatnak meg bennünk, amire rásegít, hogy időnként szimbolikus jelenetek törik meg az időfolyamot. Ekkor téren és időn kívül kerülünk. Van, hogy egy hatalmas, kivégzésére váró bika tűnik fel előttünk, máskor a vöröseskék tenger.
Kiemel a hétköznapok monotonságából a kamerakezelés is, például felülről láthatjuk az Alexanderplatzhoz vezető, hosszú erdei utat. Egyik legfontosabb szereplő Reinhold (Albrecht Schuch), aki segíti Francist: magához fogadja és gondot visel rá. Mielőtt azt hinnénk, hogy egy tündérmesét látunk, el kell áruljam, hogy erről szó sincs. Reinhold veszélyes alak, drogkereskedelemmel foglalkozik, és a bandájába toborozza a fekete menekülteket. Bár Francis eleinte ellenáll, végül mégis beszáll az üzletbe. Ettől a ponttól pedig már megállíthatatlan a zuhanása. Lop, lányokat futtat, csempész, gyilkol.
Új név, régi bűnök
„Mi a jó és mi a rossz? Rossz turistáknak drogot árulni? Ez az ország fegyvereket ad el diktátoroknak, ez jó vagy rossz? Minden, amit itt látsz, mások kárán épült. A számlát mi fizetjük, de az ár a tiétek. De ettől ők rossz emberek?” – Reinhold szavaiban társadalmi kérdések is megbújnak, és szinte lehetetlen, hogy ne gondolkozzunk el a világ jelenlegi helyzetén.
A főszereplő új, német nevet kap és immár Franczként, akarata ellenére rángatják bele egy bűncselekménybe, aminek során súlyosan megsebesül. Bár elveszíti egy végtagját, mégis ennek köszönhetően talál önmagára.
Szerelem vagy veszedelem?
„Ezzel vége az átmeneti kegyelmi időszaknak. Ez volt a második csapás. Franzot belerángatták egy bűncselekménybe. Nem akarta. Ki akart maradni belőle… Hamarosan azonban újból feláll, de előbb meg kell ismerkednie velem.” – mondja a még mindig ismeretlen, de kedves női hang.
Kitty vidám természetével mindenkit elvarázsol, de ő csak az egyik oldala Mieczének, akinek gondjaira bízzák a sebesült férfit. Nem ápolónő, hanem prostituált, aki a Kitty nevet használja ügyfelei előtt. Eleinte rideg és érzéketlen a lakásába költöztetett beteggel. A film ezen részének egyik legszebb jelenete, amikor két madarat láthatunk kalitkába zárva. („Két lélek összeláncolva.”)
Bár ő és Miecze látszólag egymás ellentétei, gyorsan kibontakozik köztük a szerelem.
„Nem vagyok cukorból, márványból vagyok.”
„A vágy beteljesedéséért fizetnek. A férfi biztonságra vágyik, mint az anyjával. A férfiak, akik hozzám jönnek úgy érzik, hogy jó helyen vannak nálam, biztonságban, és ezért fizetnek.” – részletezi a munkáját Miecze.
Amikor Reinhold újból feltűnik a színen, ismét felkavarja az állóvizet. A férfi nehezen tud uralkodni szexuális vágyain és képtelen kitartani egyetlen nő mellett. Irigy lesz Franzra és a szerelmére.
„Figyeljetek egek, hadd szóljak. A Föld is hallja meg számnak mondásait. Én adok halált és életet, összezúzok és gyógyítok… Veszedelmet halmozok rájuk, mert szőlőjül Szodoma szőlőjéből való és Gomora szőlőföldjéről.” – a narrátor egy bibliai idézettel folytatja a történetet, ami érzékelteti azt a közeget, amelynek Franz ismét a része lett. Francznak választania kell: szerelem vagy pénz? A döntés az övé, de a kérdés valójában az, hogy kire hallgat önmagán belül.
„Két éned van. Az egyik, amit annyira szeretek. És a másik, amelyik mindent tönkretesz. Ez a másik éned nem szeret engem. A halált szereti. És én nem tudok együtt lenni mindkét éneddel.” – mondja könnyek között Miecze.
Váratlan, elgondolkoztató és életszerű: így foglalnám össze a film végét. „Szeretni szenvedés, élni tanulás. A szívét kellett összetörnöm ahhoz, hogy elpusztítsam.”
Írta: Tamásfalvi Hanna
Fotók: Mozinet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése