Súgópéldány

Mivel a szó jelentését nem fejtették meg, csak magából a szövegből indulhatunk ki, amely szerint Picatrix a könyv összeállítója volt. Olyan legendás bölcs, mint Hermész Triszmegisztosz, vagy később Christian Rosenkreutz, a rózsakeresztes mozgalom központi alakja. Tehát meglehet, hogy mitológiaépítéssel van dolgunk. Valószínűsíthetjük azt is, hogy az arab szerző nevére utal a Picatrix szó, amelynek eredete a latin fordításban elhomályosult. Az eredeti arab szövegnek egyébként csak annyi volt a címe, hogy A bölcs célja.

Az előbbi inkább egy filozófiai mű, emelkedett hangvételű értekezésekkel az Istenhez való eljutásról. A Picatrix csak nagyon messziről kapcsolódik hozzá, például Hermész az egyik bölcs, aki megjelenik benne, de nincs kitüntetett szerepe. Az is közös pontja a hermetikus irodalommal, hogy asztrológiai, alkímiai és egyéb okkult tudományok kötődnek hozzá, amiket akkoriban Hermész Triszmegisztosznak tulajdonítottak.

A Picatrix egy praktikus kézikönyv, amit nem a mélyenszántó üzenet kedvéért olvastak. Nagyon sok olyan recept, leírás van benne, amely hétköznapi célokat – hírnév, az ellenfél feletti győzelem, szerelem – szolgált. Ugyanakkor az ismertetett eljárásokat filozófiai és természettudományos elméletekkel kívánta megalapozni. Ezekre támaszkodva juthatott a mágus arra a következtetésre, hogy egy recept valóban működik, hogy megszólíthat bizonyos égi erőket, sőt adott esetben kényszeríteni is tudja őket, hogy a szolgálatába álljanak. Ezért a legjobb definíció talán az, hogy a Picatrix egy mágikus szakkönyv.

Az elméleti leírásokban találunk utalást arra, hogy a különféle praktikákkal megidézett erők által a mágus valójában a legfőbb Istenhez, az ő megértéséhez szeretne eljutni. Bár gyanús, hogy ezek a részek csak arra szolgáltak, hogy a varázslót ne érje vád, amivel perbe lehetne fogni.

Fönnmaradt néhány peres eljárás, amelyből kiderül, hogy voltak, akik valóban próbálkoztak meglepő varázslásokkal. Az én elképzelésem szerint a receptek egy részét valószínűleg a leírásnak megfelelően alkalmazták. Ezekben a különféle állatok vére és agyveleje mellett számos növényi anyaggal, füstölőszerrel is találkozhatunk, amelyek akár bódulatot is okozhattak. A mágusok sokszor médiumot is használtak arra, hogy megszállja őt az istenség és rajta keresztül szólaljon meg az üzenete. Ez egyébként nem a középkor találmánya, hanem már a görög mágikus papiruszok is említik.

De nagyon sok csapda is lehet a szövegben azért, hogy aki nem jártas a mágiában, az életveszélynek vagy sérülésnek legyen kitéve. Tehát ha a mágus ismeri az eljárásokat, akkor nem fogja elkövetni azt a hibát, hogy macskaagyvelőt rak az összetételbe. Ezért kihagyja, elkerüli a veszélyt és talán egy működő receptet kap. Másik elképzelésem pedig az, hogy néhány recept pusztán azért van a könyvben, hogy azt a látszatot keltsék, hogy a mágusnak különleges hatalma van és ilyen anyagokkal is tud dolgozni.

A Picatrixot 1256–1258 között Kasztíliában fordították le arabról kasztíliai nyelvre, majd ezt a fordítást ültették át latinra. A kasztíliai uralkodó, X. (Bölcs) Alfonz támogatta az ilyen jellegű művek fordítását, mert az volt az általános vélekedés, hogy a mágia működik. A Picatrix tele van asztrológiai leírással is, benne vannak a bolygók és az együttállások hatásai, illetve hogy ezek miként kedveznek a mágikus eljárásoknak.

Igen, úgy vélték, hogy meghatározott időben kell őket elkészíteni, és ábrát vagy mágikus feliratot kell rájuk vésni. Így a talizmán magába tudja fogadni egy adott bolygó erejét. A Picatrixban konkrétan leírják, hogy ha ezt és ezt a talizmánt hordod, akkor szeretni fognak az uralkodók, vagy ha egy másikat, akkor be fog lépni az a társ az életedbe, akire nagyon vágysz.

Nagyon sokszor előfordul a műben, de ezt kimondottan tiltották. Veszélynek tette ki magát a mágus, ha ilyennel foglalkozott. Ennek a teológiai oka az volt, hogy a szerelmi mágia befolyásolja az ember szabad akaratát. Ezt a fajta varázslatot nem támogatták, sőt, üldözték. Ugyanakkor gyakran elmosódott a határvonal a népi orvoslás, az asztrológia és az ártó mágia között.

A szavak teremtő erejében már ősidők óta hisznek az emberek,valószínűleg emiatt is erősítették szöveggel, beszéddel a varázslás aktusát. A Picatrixnak több rétege van, valószínűleg ókori és pogány elemeket is megőrzött. Úgy képzelték el, hogy a kozmoszt a Legfőbb Isten irányítja és tartja rendben. Ebben segíti az égitestek és a bolygók szabályos rendje, harmóniája, amely az isteni rendet sugározza a világ felé. Ezt a rendet pedig a bolygók szellemei közvetítik az embereknek. (A hét bolygó mellett említik az úgynevezett állócsillagokat is.) Például ha a mágusnak a Jupiter jótékony hatásaira van szüksége, a Jupiter szelleméhez kell fordulnia.

De az is benne van a szövegben, hogy ez egy veszélyes dolog. Ha valaki nem tudja, hogy pontosan miként kell megidézni ezeket a szellemeket, akkor veszélyezteti a világ rendjét, és ezek az entitások akár meg is ölhetik. Tehát a mágusnak óvatosnak kell lennie, hogy milyen imát mond el, milyen füstölőt használ és tudnia kell a szellemek titkos, mágikus neveit, mert ezek segítségével uralkodni tud az egyébként veszélyes szellemeken is.

A szöveg az egyén hatalmát eltúlozva a második lehetőséggel riogat. Ilyen fenyegetéssel az ókori mágikus szövegekben is gyakran találkozunk. Azt próbálja elhitetni az olvasóval, hogy az egész világ felett uralmat szerezhet. Például a Picatrix negyedik könyve szerint képes lehet erre, aki helyes módon elkészít egy mágikus tükröt, amelyre megfelelő jeleket vési. Tudja vele befolyásolni a szeleket, az emberek akaratát, mindent.Valóban azonban leginkább önmagára lehet veszélyes, ha téved. A receptekben számos mérgező növény szerepel, amelyekhez akár egy orvosi receptben vagy szakácskönyvben, megkapjuk a pontos adagokat. Ha valaki ezt rosszul állítja össze, akkor halálos mérget is keverhet önmaga számára. A Picatrixban óvintézkedéseket is olvashatunk, hogy a gyakorló mágus hogyan védje ki a felmerülő problémákat.

Konkrétan leírják például, hogy ha egy bizonyos füstölőt készítesz, akkor fátyolozd be az orrodat, ne nagyon lélegezd be, kesztyű nélkül ne fogd meg.. Másik oldalról, a dolog spirituális részét tekintve, olyan leírásokkal is találkozunk a szövegben, hogy ha az adott füstölőt elkészíted, akkor ezt és ezt az imát kell elmondanod, de ha nem jól mondod el, akkor a bolygó szelleme megjelenik, és akár végezhet is veled. Szóval nagyon fontos, hogy pontosan tartsuk be a rituáléban leírtakat.

A szerelmi varázslásoknál gyakran előfordult, hogy nemcsak azért fogtak perbe valakit, mert a másik ember szabad akaratát akarta befolyásolni, hanem konkrétan megbetegedett vagy meghalt, akivel bájitalt itattak. Tehát gyilkosság ügy lett a próbálkozásból.

Találkozunk füstölővel, bájitallal, tésztaszerű étellel, de különböző kenőcsök, illatszerek is előfordulnak. Az étel-ital esetében általában az adott célszemélynél akartak elérni valami hatást, a füstölőt legtöbbször arra használták, hogy egy bolygószellemet idézzenek meg, vagy bódult állapotot idézzenek elő, esetleg segítsék, hogy a médium transzba essen.

Nehéz pontosan definiálnunk, hogy kit tekintettek mágusnak. Biztos, hogy voltak, akik pénzért vállaltak bizonyos praktikákat, vagy olyanok, akik alternatív orvoslással foglalkoztak. A mágusnak szüksége volt a könyvekre, hogy felhívja a figyelmét arra, melyik összetevő veszélyes, és hogyan kell bizonyos anyagokat használni. Egy a témával foglalkozó kutató ezt úgy határozza meg, hogy sok mágikus könyv klerikusokhoz köthető, akiknek megvolt az alapműveltsége ahhoz, hogy nagyjából értse, miről van szó, illetve valamennyire el tudja olvasni a latinul hozzáférhető forrásokat. De a mágus mindenképpen egy „szürke zónában” működött.

Nagyon gyakorlati módon kezdtünk neki. Monika már foglalkozott a szöveggel, mert Marsilio Ficino – a híres filozófus, akinek munkásságát tanulmányozta –, egyes műveiben felhasználta a Picatrix bizonyos részleteit. Ezeket, illetve a korábbi munkájához kapcsolódó részeket ő vállalta, a többit pedig én, így nagyjából a fele-fele arányban fordítottuk. Az ilyen közös munka azért hosszú, mert vannak terminusok, amiknek a fordítását meg kell beszélnünk. Például vegyük a bolygó szellemet, ami a latinban spiritus. A spiritus szónak más értelme is lehet, tehát meg kellett egyeznünk, melyiket használjuk.

A nekromancia például (a szó a nekrosz, am. holttest és manteia, am. jóslás összetételből származik) eredetileg a holtak segítségével, vagy holtak testrészei révén történő jóslást jelentette. Ilyen jóslás, illetve erre való utalás ugyan előfordul a Picatrixban, de a szöveg keletkezésének idejére már állandósult a nekromanciának az a jelentése, amit mi mágiának mondunk, ezért emellett döntöttünk.Az asztrológiai részek átültetéséhez szakértőkkel is konzultálunk, hogy biztosak lehessünk benne, az adott kontextusban melyik szakkifejezést hogyan célszerű fordítanunk, és ki kell deríteni, hogy a szövegben valós asztrológiai konstellációk vannak-e, vagy adott esetben a korábbi fordító félreértett valamit. Ezeknek a problémáknak megfelelően lesz egyébként egy asztrológiai utószó is a könyvben.

Azt, hogy semmiképpen ne tegye, hiszen ezekben a leírásokban kifejezetten veszélyes anyagok is vannak. Még ha tudna is valaki szerezni leopárdvért vagy macskaagyat, akkor sem javasolnám a használatukat. Összegyűjtöttük egyébként, és a jegyzetekben fel is tüntettük, hogy az egyes könyvben említett növényeknek milyen mérgező hatásai lehetnek.

Úgy látom, hogy alapvetően van egy réteg, amely érdeklődik irántuk. A Hermész-kötet után is sok pozitív visszajelzést kaptunk, örültek az emberek, hogy magyarul olvashatják ezeket a régi írásokat. Másrészt pedig ezek a művek hosszú időn át kívül estek a tudományos érdeklődés körén. Azt tartották, hogy ezek meglehetősen visszataszító tartalmú, nem elég mély, és ezért nem túl izgalmas szövegek. A 20. században fokozatosan kezdenek rájönni a tudósok arra, hogy a mágia, a mágikus világkép nagyon is része az emberi gondolkodásnak. Nem peremterülete tehát, hanem egy fontos eleme. Ezt megérteni társadalom-, illetve vallástudományi, szemszögből is fontos és gyümölcsöző. Más korabeli szerzőknél is felmerül, hogy a mágia vallás-e vagy tudomány.

A Picatrix szerzője szerint a mágia tudománynak minősül, és ezt a korabeli elméletek segítségével bizonyítani is kívánja. Amit mi a hétköznapi életünkben a vallásról vagy a tudományról gondolunk, az nem biztos, hogy teljesen pontos, és ezek a szövegek segítik árnyalni a képet. Például, van egy elképzelésünk a korabeli kereszténységről, de közben a kimondottan keresztény jellegű emlékek mellett ott vannak ezek a mágikus szövegek, amiket használtak, és olyan varázslásokat folytattak, amiket az egyház üldözött.

A papok számára is készültek kézikönyvek az egyes bűnökre kiszabható penitenciákról, amelyekben arra is választ kaptak, hogyan kezeljék, ha valaki a bűnbánat során bevallja, hogy mágiával foglalkozott. A mágia tehát nem feltétlenül marginális dolog volt, hanem része a hétköznapi, vallásos emberek életének. A Picatrix előnye az, hogy egy négy könyvből álló gyűjtemény és az egész fennmaradt, így nem csak töredékesen tudjuk vizsgálni.

A híres angol történész, Francis A. Yates írt egy könyvet Giordano Bruno és a hermetikus hagyomány címen, ami nagyon híres lett laikus körökben is. Ő mondta azt, hogy a reneszánsz mágus valójában a modern tudós prototípusa, mert nemcsak megismerni akarja a világot, hanem alakítani is. Azt állította, hogy ez a világkép hozzájárult a tudomány fejlődéséhez, hiszen amit ma modern természettudománynak tekintünk, az valójában az újkori mágiában gyökerezik. Ennek az elméletnek mai napig van hatása, máig kiadják a könyvet is, bár sokan vitatják Yates állításait.

A Phaidón az európai filozófia egyik alapműve. A Helikon Zsebkönyvek sorozatban fog megjelenni, aminek a neve is mutatja, hogy könnyen hordozható kötet lesz, amit nemcsak könyvtárban vagy egyetemi órán lehet olvasni, hanem az ember magával viheti, és akár a buszon, vonaton is kézbe veheti. Lehet, hogy sokaknak kihívásnak tűnik, hogy filozófiai művet olvassanak utazás közben, de igyekszünk egy népszerűbb, emészthető formában átadni ezt a fontos alkotást az érdeklődőknek.

A Phaidón Szókratész tanítványaival folytatott utolsó, a lélek halhatatlanságáról folytatott beszélgetését és halálát mutatja be. Azért nagyon fontos ez a mű, mert Platón nem elégszik meg a formális filozófiai érvekkel, hanem azt is leírja, hogy az életünkben döntéseinkkel határozzuk meg, hogy mi lesz a lelkünkkel a halálunk után. A könyv azt állítja, hogy aki filozófushoz méltó életet él, annak nem kell félnie a haláltól, mert lelke méltó helyre fog kerülni. Viszont nem elég belátnunk, hogy a lélek halhatatlan, hanem ehhez megfelelő, helyes módon is kell élnünk. Irodalmi értelemben is nagyon szép részek vannak a könyvben, így miközben igazi filozófiai érvekkel találkozunk, Szókratész utolsó mondatait, halálának körülményeit is megismerhetjük.

Mindig van pár könyv, amivel még szívesen foglalkoznék, ilyen például Jamblikhosznak az egyiptomi misztériumokról írt műve, vagy alkímiai, mágikus szövegeket tartalmazó gyűjtemények összeállítása, fordítása. Ezek mellett most előkészületben van egy Szent Ágoston kötet is, amin egy kollégával dolgozunk, és hamarosan várható.