A Budapesti Operettszínház Tiétek a színpad! vetélkedőjének márcus 12-i, első elődöntős napján hat csapat mutathatta meg magát, a március 13-án rendezett második napon pedig további négy versenyző állhatott színpadra. A péntek csupa izgalmas produkciót – kézzel készült báli meghívót és látványos színpadképeket – tartogatott a négytagú zsűri számára, Kalocsai Zsuzsa, Szulák Andrea, Zábrádi Annamária és Szomor György pedig nem győzték dicsérni a színvonalas darabokat.
![]() |
| Xántus Társulat |
A nap első fellépői a Xantus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium tanulói voltak. A Xántus Társulat előadásának különlegessége, hogy zenéjét kifejezetten erre az előadásra írta Cserkuti Eliza, akit a csapat mentora, Magócs Ottó a felvezetőjében „kis modern kori Wagner”-nek nevezett. A produkcióval kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „Csupa szív, csupa lélek – nagyon bájos, és van benne egy kis misztika is”.
Az előadás alaphangulatát meghatározta a látvány és a kezdőképben táncoló galambpár, de a jelenetekben a továbbiakban is fontos szerepet játszott a technika. A fiatalok belakták a teret, hiszen olykor oldalról, olykor pedig a páholysor irányából érkeztek a szereplők. Különösen nagy feladat jutott a Tündérkeresztanyának, akivel kapcsolatban sokszor azt érezhette a néző, hogy valóban varázsol. A fellépést hosszú vastaps kísérte.
„Szinte nem is jegyzeteltem, inkább gyönyörködtem bennetek, annyira egyben voltatok” – vallotta be Kalocsai Zsuzsa, aki a darab zeneiségét is méltatta: „Nagy értéketek, hogy van egy házi zeneszerzőtök, aki remekül ötvözi a népdalokat a reneszánsz dalokkal és a saját szerzeményeivel. De nagyot emelt a produkción a fuvola és a szép kifinomult mozgás is”.
Szulák Andrea értékelésében a látványt dicsérte: „Nagyon tetszettek a viuzálok, szép színpadképet álmodtatok elénk”. Kitért a színészi alakításokra is, kiemelve az anyukát játszó lány hangi adottságait és vasszigorát.
![]() |
| Topánka Műhely |
A csapatot a Nézsai Színjátszókör Topánka Műhelye követte, akik izgatottan várták a színpadra lépést – azért is, mert többségük korábban még sosem járt budapesti színházban. Altsach Gergely mentoráltjai „csillogó szemű, zömében negyedikesek”, egy belevaló királyfival és bájos Hamupipőkével, akik belerakva a klasszikus mesébe a modern elemeket – például a hollókői tájat váltó lájkokat a kivetítőn – keresték a csinos cipő tulajdonosát.
„Lenyűgözött az a koncepció, hogy beemeltétek a mai dolgokat, de nem hatottak idegennek, sőt olyan magától értetődőek voltak, mintha eredetileg is ott lettek volna” – mondta Szulák Andrea, kiemelve a szereplők egyéni megmozdulásait. „Ügyesek voltatok: csillogószeműek, jókedvűek és mosolygósak – ezt a hozzáállást nekünk sem szabadna elfelejtenünk” – tette hozzá.
Zábrádi Annamária a színpadi jelenlétre hívta fel a figyelmet: „Fantasztikus az a frissesség, amivel színpadra áltatok, és mindenki szépen beszél, ami fontos ahhoz, hogy itt lent a nézőtéren megértsük, amit elmeséltek nekünk”. A színésznő gratulált a csapatmunkához is.
![]() |
| MOFE Cipész Bt. |
Komoly csapatmunkából a Bp. IX. Molnár Ferenc Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola MOFE Cipész Bt. kis társulatában sem volt hiány. A Drahos Evelin és Bene Barnabás felkészítők segítségével készült előadás még az utolsó pillanatban is formálódott. A mentorként csatlakozó Kékkovács Mara egy rövid, ötperces jelenetből gyúrt közel tízperces etűdöt a csapat közreműködésével .
„Ez óriási siker, hiszen a gyerekek közösen találták ki, hogy mit rakjunk még hozzá. Nagyon koncentráltak voltak, és ötleteltek, amit már önmagában ajándéknak tekintetek, hiszen óriási kincs ebben a felgyorsult világban figyelni egymásra” – mondta Mara.
A MOFE Cipész Bt. a ChatGPT-t „hívta segítségül” a darab megalkotásához: a kerettörténet szerint ugyanis iskolai feladatként kellene elolvasni a Hamupipőkét. Az egyik diák azonban megpróbál a könnyebb úton elindulni, és inkább tartalmi összegzést kér a mesterséges intelligenciától. Ez a gondolat azonban itt nem akarja azt sugallni, hogy ez a helyes út, sőt! A kisfiúnak annyira megtetszik a Hamupipőke, hogy végül úgy dönt, hogy elolvassa. Miközben pedig a feladatán dolgozik a CHatGPT segítségével, megelevenednek a szereplők, még a zsűritagok is hivatalosak a bálba, ahol a sok cipőpróba után a Herceg szerencsésen rátalál a kiszemelt lányra.
„Ritkán látni ennyi idős fiatalokat ilyen jól keringőzni” – jegyezte meg Szomor György, aki zsűritársaihoz hasonlóan nagyon szerette a kerettörténetet.
Kalocsai Zsuzsa, is a kerettörténet fontos üzenetére hívta fel a figyelmet. „Nagyszerű dolog, hogy rávilágítotok arra, hogy talán érdemes elolvasni is a történetet, nemcsak rábízni magunkat az internetre. Az olvasás egy belső mozi, ott a fantáziáddal te magad töltöd meg a filmet, azzal, amivel csak akarod” – mondta a színésznő, majd hozzátette, hogy jó volna, ha a színház is megmaradna ugyanilyen gondolatébresztőnek.
Zábrádi Annamária a pozitív gondolkodás fontosságát emelte ki, utalva arra a jelenetre, amikor a cipőpróbánál mindenkinek tennie kellett egy pozitív megvallást.
![]() |
| Thália Tanoda |
A nap utolsó produkciója a Thália Tanoda zenés-tini osztályának előadása volt. A cipő projekt csapatát Nagy Lóránt vette szárnyai alá, aki nagyon fontosnak tartja azt a munkát, amit a Tanoda végez.
„Kis színészeket képeznek, megtanítják őket az első dalokra, versekre, a színpadi létezésre, együttélésre és figyelemre. Sok ilyenre lenne szükségünk az országban. Ezek a fiatalok már a modern zenés színház elemeivel kooperálnak, zenei alapra énekelnek, azt kapizsgálják, amit mi pár méterre innen csinálunk a színpadon – élettel töltik meg az anyagot” – vezette fel őket a színész.
A Thália Tanodások előadását Kerék Judit írta és állította színpadra, társrendezőként csatlakozott hozzá Volosinovszki György, társkoreográfusként pedig Géczi Olívia. A közel 20 perces produkcióban láthatóan a csapatmunkán volt a hangsúly, a gyerekek egymást segítve mutatták meg „a cipő útját”.
„Elképesztően jól dolgoztatok és működtetek együtt, miközben ebben a hatalmas csapatmunkában mégis kijöttek az egyéniségek” – kezdte az értékelést Szomor György, akihez csatlakozva Zábrádi Annamária kiemelte, hogy „gyönyörű volt az egymásra találás”.
Szulák Andrea inkább a csendek fontosságára hívta fel a figyelmet: „Szeretem azokat a pillanatokat, amik csendben történnek, mert nagyon sok titok olyankor derül ki. Ugyan a zene rengeteg érzelmet előhoz az emberből, de a legizgalmasabb dolgokat akkor látjuk, amikor minden elhallgat. Itt a nézőtéren visszafojtott lélegzettel töltöttük együtt veletek ezeket a csendeket”.
Az értékelések sorát Kalocsai Zsuzsa zárta, aki úgy fogalmazott, hogy olyan volt számára ez az előadás, mint egy költemény.
![]() |
| A zsűri a döntés meghozatalánál |
A csapatok a Fittnass Cukrászda jóvoltából a második napon is egy tortával távoztak, amit a kinti büfében el is fogyasztottak, míg a zsűritagoknak ezúttal is lehetőségük volt valamely alkotónak egy-egy páros mozijegyet adni a Cinema City Budapest jóvoltából.
A zsűri ezután visszavonult, hogy eldöntse, mely csapatok jutottak a döntőbe. A második nap résztvevői közül a Xántus Társulat, a Topánka Műhely, és a Thália Tanoda mérettetheti meg magát a március 28-i döntőben.
A döntősök mezőnye (nem a továbbjutás sorrendjében):
- Karinthy Frigyes Gimnázium - KFG Színjátszók csapata, mentoruk: Altsach Gergő
- Nézsai Színjátszók – Topánka Műhely csapata, mentoruk: Altsach Gergő
- Országos Musical & Operett Kurzus és Várkerti Általános Iskola – SzínpadKalandorok csapata, mentoruk: Magócs Ottó
- Thália Tanoda/ zenés-tini osztályánák – Cipő projektje, mentoruk: Nagy Lóránt
- Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium – Xántus Társulata, mentoruk: Magócs Ottó (a közönségszavazás nyertesei 3720 lájkkal és 40500 megtekintéssel)
- Zrínyi Miklós Gimnázium színjátszó körének – Örvénylő Színkör csapata, mentoruk: Siménfalvy Ágota
Az első napról szóló beszámoló ITT olvasható!
Az idei Tiétek a színpad! vetélkedőhöz a Fittnass Cukrászda és a Cinema City Magyarország mellett számos támogató csatlakozott: BalloonFly, Ballonozz.hu, BKV Zrt., Bonafarm csoport, Ceres Sütőipari Zrt., CEWE Magyarország Kft., Cinema Mystica Budapest, Csodák Palotája, Detki Keksz Kft., Duna-Dráva Cement Kft., Dunai Sétahajózási Kft., Élménytervező Kft., Gilan Trading Kft., Gránit Alapkezelő Zrt., KITE Zrt., Kőbányai Polgármesteri Hivatal, Magyar Közút Nonprofit Zrt., Magyar Szakszervezeti Szövetség, Pirex-98 Kft., Pixity, Rauch Hungária Kft., Rejtélyek Háza Kft., Serpa Kalandpark Kft., Scavenger Escape Rooms Budapest, Superfly Budapest Extrém Szórakoztatóközpont, Tejmadár, Thermal Hotel Visegrád****Superior, UNIQA Biztosító, Vincent Hall - Budapest
Írta és fotók: Vass Antónia





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése