2026-os versenyében a Budapesti Operettszínház Tiétek a színpad! vetélkedője napjaink modernkori Hamupipőkéjét keresi. A március 12-én és 13-án lezajlott elődöntők során tíz csapat mutatkozhatott be a szakmai zsűrinek a Kálmán Imre Teátrumban. Kalocsai Zsuzsa, Szulák Andrea, Zábrádi Annamária és Szomor György a közönségdíjas produkció mellett öt előadásnak szavazott bizalmat a március 28-i döntőre.
A március 12-i napot Altsach Gergely csapata, a Karinthy Frigyes Gimnázium KFG Színjátszói kezdték. „Különösen fontos ebben az egyre rohanó, elszemélytelenedő világban, hogy ezek a tinik, akik a helyüket keresik, egy olyan közösségre találtak a KFG színjátszó csapatában, ahol önmagukat adhatják, és megtalálhatják a saját útjukat. Ezt a belső késztetést hozták most a színpadra” – vezette fel a csapatot a mentor.
A KFG-sek előadásának fő mozgatórugója a humor volt: ezt már a kezdőjelenetben megcsillogtatták a kihirdetett tombolasorsolással – egyik díjként az aranyat tüsszentő szamárral (pollenallergiával) –, de természetesen nem hiányozhattak az olyan mesei elemek sem, mint a Hamupipőkét segítő állatok.
![]() |
| KFG Színjátszók |
„Nagyon tetszett, hogy nemcsak egymással kommunikáltatok, hanem kifelé is sok mindent mutattatok. Nagyon fontos a színjátszásban, hogy meglegyen a kontaktus velünk, és ezt maximálisan teljesítettétek” – kezdte értékelését Zábrádi Annamária, aki külön kiemelte a produkció humorát és modernségét.
Szomor György a csapatmunkát hangsúlyozta: „Rendkívül fontos a játék, és itt lent a nézőtéren azt éreztem, hogy ti nagyon jól játszotok egymással”. Ehhez Kalocsai Zsuzsa annyit tett hozzá, hogy „a színháznak van egy olyan varázsa, hogy összekovácsolja a lelkeket”.
A gimnazisták után egy kisebb korosztály, az Országos Musical & Operett Kurzus és a Várkerti Általános Iskola SzínpadKalandorok csapata érkezett egy ízig-vérig modern produkcióval. Hamupipőke meséje ezúttal a jelenben elevenedett meg, ahol valós terekben – osztályterem, valamint az egyik legnépszerűbb srác (a „herceg”) házibulija – mozogtak a szereplők, és ahol meglepetésként még a gyerekek kedvenc zenésze is tiszteletét tette.
![]() |
| SzínpadKalandorok |
„Elhozzák nekünk a kalandot ezek a kis kalandorok” – jegyezte meg viccesen a csapat mentora Magócs Ottó, a zsűri pedig a produkció végén osztotta a véleményét. „Lenyűgözve néztelek benneteket!” – mondta Szulák Andrea, hozzátéve, hogy a gyerekek előadása után jövőre is szívesen visszaülne a zsűriszékbe. A színésznő a két mostohatestvér játékát emelte ki külön, illetve azt a kettősséget, hogy bár alapvetően gonosz karakterek, mégis lehetett őket szeretni.
A várkertisek egyébként visszatérő versenyzők a Tiétek a színpad! mezőnyében, akárcsak az utánuk következő Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános iskola és AMI Drámánia csapata. Mindkét formáció döntős volt tavaly, úgyhogy rutinos fellépőként érkeztek a Kálmán Imre Teátrumba.
A Drámániások előadásának szövegét a rendezőként is közreműködő Szabó-Lajter Enikő írta, táncpedagógus és koreográfus Bujtor Xénia Georgina. A dalok egy része Havasi Balázs és John Williams zenéjére íródott, azonban a produkció különlegessége, hogy két dal kifejezetten ehhez az előadáshoz készült: Az élet és a Fagyott szívek közt szerzője Farkas Fruzsina.
![]() |
| Drámánia |
„Amikor gyerekekkel dolgozom, mindig picit várakozó álláspontra helyezkedem, mert mindegyik kis lurkó egy saját kis univerzum, és ami világít bennük, azt inkább bátorítani kell” – mesélt a közös munkáról Nagy Lóránt, a csapat mentora, aki inkább abban igyekezett segíteni, hogy minél kompaktabb legyen az előadás.
A Drámánia produkciója erősen épített a térformákra és táncos elemekre, sokszor szinte csak mozgással mesélve el a történetet. A szereplők igyekeztek az egész teret bejárni, és kihasználni a Kálmán Imre Teátrum lehetőségeit.
„Nagyon komplex előadást láttunk, rengeteg ötlettel” – kezdte az értékelést Szulák Andrea, aki dicsérte a gyerekek énekhangját és mozgását. Értékelését egy útravalóval zárta: „Azt a hitet őrizzétek meg magatokban, ami idáig elhozta ezt az előadást”.
Zábrádi Annamária azzal a jó érzéssel kezdte, hogy a gyerekek valódi színházat varázsoltak számára a színpadra. „A tiszta szívetek nagyon látszik, és örülök, hogy kaptam komolyságot és humort is a táncban. Sok munka van az előadásban, és észrevehető, hogy minden mozdulat nagyon tudatos volt.”
2024 egyik döntős csapata is visszatért idén. A Málnás Cukor Társulat Veresegyházi Béla vezetésével egy olyan Hamupipőkét szeretett volna színpadra álmodni, amely ma is érvényes. „Megharcoltam értük, mert már a beküldött videón láttam, hogy ez egy olyan csapat, amelyben nemcsak tehetség és szorgalom van, illetve jó az anyaguk, de közben szimpatikus szívemberek, akikkel jó együtt időt tölteni” – mondta bevezetőjében a mentoruk, Angler Balázs.
A Tündérkeresztanyát játszó lány pedig már az első pillanatban bevonta a játékba a zsűrit. Természetesen ezúttal sem maradhattak ki az előadásból az állatok, az egeret és galambot alakító kis színészekre pedig komoly feladat hárult, ugyanis szavak nélkül kellett Hamupipőke segítségére sietniük.
„Nagyon jó dolog ennyi majdnem-felnőtt fiatalt látni a színpadon, akik egy ügy érdekében összegyűlnek, és időt szánnak arra, hogy valamit alkossanak – méghozzá nem is kevés időt, hiszen láthatóan nagyon sok munka van abban, amit mutattatok” – mondta Szomor György, akihez csatlakozva Szulák Andrea úgy fogalmazott: „Egy érett, kidolgozott és felkészült produkciót láttunk”. A színésznő kiemelte a királyt játszó fiú alakítását, a mostoha drámaiságát, a Tündérkeresztanya humorát, de kitért a királyfira is: „Nagyon szerettem a királyfi szenvedélyét, odaadását és csillogó szemét.” Kalocsai Zsuzsa a dicsérő szavak mellett jótanácsokkal is ellátta a fiatalokat: felhívta a figyelmet a hangsúlyokra és a mondanivalóra.
![]() |
| Örvénylő Színkör |
A Zrínyi Miklós Gimnázium színjátszó köre, az Örvénylő Színkör Siménfalvy Ágota mentorálásával egy igazi kavalkádot álmodott színpadra. „Egy picit próbáltuk beleszőni ezt a megnevezést is a kis előadásba” – mesélt a mentor az inspiráló felkészülési időszakról. A szövegkönyvet a Hamupipőkét és a Herceget alakító diákok írták, de mindenki kivette a részét az alkotói folyamatból. „A társulaton nagyon érezhető, hogy mennyi gondolatuk van erről a történetről, és ez igazán megható.”
Az Örvénylő Színkör előadása egy átgondolt, a mai fiatalok lelkébe látó produkció, amely nemcsak egy történetet szeretett volna elmesélni, hanem megmutatta azt is, hogy a mostani tinédzserek hogyan gondolkodnak a világról, milyen értékeket vallanak, hogyan éreznek. Emellett a produkciójuk rámutatott arra is, hogy mennyire érzéketlenné kezdünk válni a környezetünkkel szemben. Hamupipőkének különböző korokba repülve próbákat kell kiállnia, hogy elnyerhesse a herceg szívét, de nemcsak ez sikerült neki: tapasztalatokat gyűjt, amelyeket visszatérve az otthonába, továbbadhat.
Erre az érettségre a zsűri is kitért az értékelésében. „Meghatott az a kreativitás, amellyel ezt a történetet – ami valójában egy tündérmese – megközelítettétek. Volt benne valami karmikus, valami sorsszerű, valami nagyon mai” – elemezte a látottakat Kalocsai Zsuzsa, rámutatva, hogy a színháznak van egy nevelő feladata is. „Ti itt most neveltetek!”
Zábrádi Annamária is csatlakozott zsűritársához: „Az igazi szeretetet adtátok át nekem.”
A nap utolsó produkciója, Siménfalvy Ágota másik csapata, a Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola Taksonyi Aprók társulata egészen új megvilágításba helyezte a mesét. „Itt minden lesz, ami Egérországban előfordulhat!” – mondta a mentor, kiemelve a felkészítő pedagógus, Molnár-Vígh Judit munkáját, aki igyekezett a többségében nyolc, kilenc és tíz éves gyerekeknek egyenlő szerepeket adni.
A Taksonyi Aprók előadása egérperspektívából közelít Hamupipőke meséje felé. A kisegerek mindent elkövetnek, hogy segítsenek Hamupipőkének eljutni a bálra, majd megtalálni a Herceget. Összedugják a fejüket, és különböző terveket eszelnek ki, hogy a szerelmesek egymásra találjanak. És megérkezik hozzájuk a Tündérkeresztanya is, hogy minden sikerüljön – kívülről pedig egy rendező irányította az eseményeket.
„Egy nagyon frappáns, nagyon vidám előadást láthattunk” – ragadta meg a szót Kalocsai Zsuzsa, aki külön kiemelte a Mostoha karakterét. „Lendületes, jókedvű előadás volt, nagyon ügyesek voltatok!” – vette át a szót Szulák Andrea, aki kiemelte, hogy a gyerekek nagyon szépen beszéltek a színpadon, Szomor György pedig a játszók természetességére hívta fel a figyelmet.
A fellépő csapatok mindegyike egy tortát kapott ajándékba a Fittnass Cukrászda jóvoltából, amit a produkciójuk után a gyerekek elfogyaszthattak a büfében. Emellett minden zsűritag a Cinema City Magyarország jóvoltából egy általa választott közreműködőnek átadhatott egy páros mozijegyet.
Az első nap csapatai közül KFG Színjátszók, a SzínpadKalandorok és az Örvénylő Színkör csapata jutott a március 28-i döntőbe.
Az idei Tiétek a színpad! vetélkedőhöz a Fittnass Cukrászda és a Cinema City Magyarország mellett számos támogató csatlakozott: BalloonFly, Ballonozz.hu, BKV Zrt., Bonafarm csoport, Ceres Sütőipari Zrt., CEWE Magyarország Kft., Cinema Mystica Budapest, Csodák Palotája, Detki Keksz Kft., Duna-Dráva Cement Kft., Dunai Sétahajózási Kft., Élménytervező Kft., Gilan Trading Kft., Gránit Alapkezelő Zrt., KITE Zrt., Kőbányai Polgármesteri Hivatal, Magyar Közút Nonprofit Zrt., Magyar Szakszervezeti Szövetség, Pirex-98 Kft., Pixity, Rauch Hungária Kft., Rejtélyek Háza Kft., Serpa Kalandpark Kft., Scavenger Escape Rooms Budapest, Superfly Budapest Extrém Szórakoztatóközpont, Tejmadár, Thermal Hotel Visegrád****Superior, UNIQA Biztosító, Vincent Hall - Budapest
A második napról szóló beszámoló ITT olvasható!
Írta és fotók: Vass Antónia








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése