Falusi színek a Nemzeti Táncszínházban

Színek, tánc, zene, hagyomány. 

Ezek az első szavak, amelyek a Falusi Színek után eszembe jut. Ami biztos, hogy a Fitos Dezső Társulat táncosai nagyon tudnak táncolni. Az ötven perces előadás alatt nagykanállal belefaltak a hagyományba, visszanyúltak egészen a gyökerekig. Igazi táncházzal nyitottak, a dalok ismerősek lehetnek bárkinek, aki valaha járt táncházban, a mozdulatok, ha egyszer is felkérték. Nem hoztak vakmerő figurákat, sosem látott csavarokat. Tiszta, ősi zene, tiszta tánccal. Az ember lába magától mozdul a szék alatt. 


Apró részekre osztották az előadást, bepillantást nyerhettünk minden járás zenéjébe, minden táj dalaiba. Hatalmas feladat bemutatni egy kultúrát ilyen rövid idő alatt, ennyi lehetséges variációval. Mert a tájegységek zenéi merőben különböznek egymástól. Van, ahol dobot használnak, máshol, például Gyimesben viszont gardont, az egyik helyen tiszta fehér ruhát viselnek, a másikon viszont szikrázó gyöngyöset.  Egységet faragni sok-sok apró részből, nehéz. Kocsis Enikő és Fitos Dezső koreográfus egyetlen népdalt vezettek végig az előadáson, akár egy vezérfonalat. A „Révészem, révészem, vigyél által a vizen” kezdetű népdal már az elején fiatal lányok játékaként felcsendül, majd katonának készülők éneklik, később asszonyok és fiúk, záróakkordként az egész társulat szájába kerül. A magyar népzene hihetetlenül változatos, de mégis egységes. 

A Társulat tagjai nem csak végig táncolták az ötven percet, hanem - akár a régiek - végig is énekelték. Könnyedén, mégis erőből fújták a katonadalt a férfiak, mikrofon nélkül is érthetően csujogattak a lányok. A Bazseva zenekar szolgáltatta az élő muzsikát, ők maguk is szerves részei a produkciónak, ahogy egy igazi néptáncos estének.

Zenei hatásokhoz farudaktól kezdve, a fémcsöveken át, a saját lábukig mindent használtak. Sőt, egy dob és ember párosából is lenyűgöző ritmusjátékot lehet kicsalni.

A darabot kicsiktől nagyokig mindenkinek ajánlani tudom. Nem csak népzenerajongóknak, hiszen ez a zene, ez a tánc mindnyájunkban ott él, kulturális kincsként magunkban hordozzuk. A táncosok arcán ott ragyog ez az érzés. Nem produkcióként, betanított lépésekként gondolnak a néptáncra. Csak táncolnak, mert táncolni jó. 

Veréb Árnika
Fotó: tancszinhaz.hu

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts