Az álmodozó, a csaló, na meg a trafikos

Mesél a bécsi erdő az Örkény Színházban

„Minden színdarabom tragédia – csak azáltal válnak komikussá, hogy olyan rettenetesek. A rettenetest meg kell mutatni.” (Ödön von Horváth)

A darab története egyszerű. Egy lány, akit szükségházasságba kényszerítenek, s az első adandó alkalommal, amikor azt hiszi, a szerelemmel találkozik, elmenekül a frigy elől. Vadházasság, fattyú, egy tört-szívű apa, vörös lámpák, ahogy az lenni szokott. Viszont, ha az Örkény Színház felsorakoztatja szinte az egész társulatát, akkor sejtheti az ember, hogy nem csak egy hétköznapi – bár rettenetes – történetről lesz szó.


A színpad közepén egy zongora. A zongora előtt egy copfos kislány ül, játszik, először gyerekes ügyetlenséggel, dühösen csap a billentyűkre. Aztán táncolni kezdenek az ujjai, akár a mestereké. Majd hátrafordul. Szőrös férfiarc a kislányálca alatt. 

A zongora végig a középpontban marad, ahogy a zongorista is, a hangszer bolt, ablak, ajtó, ágy, fal, minden berendezés, amire egy bécsi kalandban szükség lehet. Az egyik jelenetben például jó tíz percig bujkál benne észrevétlenül az egyik szereplő.

A darabot Bagossy László rendezte, három felvonásra bontotta, ki tudja, talán azért, hogy minél több időt beszélgethessünk róla, mielőtt végleg legördül a függöny. Rettenetesen jól fokozza a hatást, már az első felvonás után érzi az ember, hogy nagyon fog fájni a vége. Páratlan, ahogy a szinte üres színpadon világot varázsol egyetlen zongora és egy szék segítségével. Hiába a díszlet feltűnő hiánya, a nézőnek mégsem kell kompromisszumot kötni, tudja, hogy Bécsben van, anélkül, hogy azt akarná hinni.


A bababoltos lányát Zsigmond Emőke alakítja, nem egyszerűen eljátssza, hanem Marianná válik. A végszó után sem mosolyog, rajta ülnek az utolsó percek, a karakter nem engedi, hogy a színésznő élvezze a neki járó vastapsot. Vajda Milán, a kikosarazott vőlegény, az örökös világfájdalmával, mintha az arcára fagyott volna a mélabú. Polgár Csaba, először a trafikosnő (a mindig remek Für Anikó) szeretője, mit szeretője, kitartottja, majd a vad csábító, aki szépen belefullad a magára aggatott szerelemtől. Pogány Judit itt nem mesebeli jó tündér, épp ellenkezőleg, maga a megtestesült gonosz boszorkány. Láttam, mit tettél az éjjel!

Kákonyi Árpád, a szőrös kislány külön megérdemli a tapsot, ő volt a darab alfája és omegája, a nap, aki körül az egész mese keringett. Na meg tőle jött minden zene, méghozzá nem is akárhogy. Láttak már bárkit is a zongora alól fekve játszani? 


Március 18-án mutatták be a darabot az Örkény Színházban és egészen május végéig minden héten színpadon lesz a bécsi erdő. Aki tudja, bújjon el benne!

Írta: Veréb Árnika
Fotók a próbáról: Örkény Színház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése