Love is in the air

A XII. Shakespeare Fesztivál második napja a legfiatalabb generációé volt, hiszen míg a gyulai vár előtt a Békéscsabai Jókai Színház Színitanházának hallgatói szórakoztatták a közönséget, addig a kamaraszínpadon a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves osztálya invitálta egy forró nyári éjszakára a nézőket.

A SZFEntivánéji álom nem hagyományos módon közelít Shakespeare egyik legszórakoztatóbb darabjához, hanem erősen a mába integrálva mutatja meg a dráma időtlenségét. Ugyanakkor Dömötör András rendezése olykor kilép a darab szabta keretből, önálló életre kel és kikacsint saját magára.


Mindenkinek megvan a szerepe. Tiszta világos karakterek, amik olykor egyféle masszává állnak össze, hogy aztán a szellemvilág uralta lényekként, vagy éppen erdőként együtt lélegezzenek, és végül újraformálják saját magukat. Szándékosan akasztják meg a játékot, már-már brechti elidegenítő elemekkel élve.

A kezdőkép erős: Hermia (Osváth Judit) és Lysander (Bodoky Márk) hosszasan csókolóznak, majd színre lép a Heléna-Demetrius (Rujder Vivien-Papp Endre) páros, akik afféle macska-egér harcban „táncolják” végig az előadást. Egy röpke felvillanás erejéig ízelítőt kapunk Théseus (Baki Dániel) és Hippolyta (Kiss Andrea) szerelméből is, ám ők másodpercekkel később már mint Oberon és Titánia lépnek elénk.

Hol lassan halad a történet, hol pedig alig eszméltünk fel, már a következő jelenetbe, a következő helyszínre siklottunk át. A játszók együtt pulzálnak át a darabon a közönséggel, miközben pillanatokra az egyetemisták életébe is betekintést nyerhetünk. Hiszen rengeteg utalás történik az ott töltött idő alatt elhangzott, talán szállóigévé is vált mondatokra: „A színészet szövegtudás, pontosság és egy kis titok”.

Mielőtt rátérnék a darab egyik legizgalmasabb pontjára, ami kétségkívül a Piramus és Thisbe (pardon: Tiszbe) „próbaidőszaka”, mindenképp szót kell ejteni Medveczky Balázs Fal-alakításáról, ami nem akármilyen fal, hanem egy Rudolf-korabeli példány, benne egy szöggel, amin Ferenc József-kép lóg. Kép nincs, a szögből azonban Medveczky nem enged. Hát mit tehetnénk, ha ez állt… hozzá a legközelebb.

Ez már annak a közjátéknak az eredménye, amiben az alkotók teljes egészében átírtak Nádasdy Ádám fordítását, és saját képükre formáltak azt. Hirtelen az álomszerű shakespeare-i történetből egy olvasópróbán találjuk magunkat, Olasz Renátó, aki rendezővé lényegül át, banálisabbnál banálisabb rendezői instrukciókat ad. Az az érzésünk támad, mintha tanáraik rosszul elsült ötleteit gyűjtötték volna egy csokorba, de mégis jó érzékkel tálalják, hiszen úgy is nevetünk rajtuk, hogy nem tudjuk a háttértörténetet. A szereplők magukat alakítják, és szinte már sajnáljuk, hogy nem lehettünk ott a jelenet születésénél.


A kész darabot végül nem látjuk, mert egy sokkal nagyobb volumenű produkciót kíván az uralkodó. Az Ódry Színpadon Fenyő Iván személyesen jelenik meg, és válik humorforrássá a személye, Gyulán ezt nélküle, egy kivetítő segítségével oldották meg. Szerencsére nem száraz kényszermegoldást kaptunk, még ebbe szituációban is tudtak megmosolyogtató helyzeteket teremteni, bebizonyítva, hogy az ezerszer elsütött „béna operatőr” vicc is tud szórakoztató lenni.

Az előadás igazi összművészeti produkcióvá vált. A vetítés, az újra és újra felcsendülő Love is in the air, valamint az improvizatív részek egyvelegéből egy színvonalas, kellemes estét ígérő darab született.


Írta: Vass Antónia
Fotók: Kiss Zoltán

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts