Luca napjához, vagyis december 13-hoz rengeteg hiedelem és népszokás kötődik, igaz, a legtöbb helyen már csak szimbolikus formában van jelen. Ilyen például a Luca-napi búzaültetés is, amelyhez különböző jelentések társulnak – egyszerre kötődik a magyar és közép-európai hiedelemvilághoz, de termékenységi és keresztény szimbólum is.
 |
| Fotó: Pixabay |
A néphagyomány szerint több oka is van annak, amiért Luca napján búzát ültetnek. December 13. közel esik a téli napfordulóhoz, az év legsötétebb időszakához és leghosszabb éjszakájához. A varázslatokban és különböző jóslásokban mélyen hívő emberek különösen fontosnak gondolták ezt az időszakot, a hosszabbodó nappalok egy új kezdet ígéretét is hozták.
Maga a búza mint növény választása sem véletlen: évszázadokon keresztül az egyik legfontosabb gabonafélének számított, amely biztosította a családok megélhetését. Ilyenformán a búza egyben termékenységjelképpé is vált, a zölden kihajtó növény a jó termés, bőség és egészség szimbóluma volt.
Vallási szempontból is jelentős a búza, hiszen Krisztus szimbólumaként a karácsonyhoz is kapcsolódik.
A gondosan ápolt búza növekedése a népszokás szerint számos dolgot megmutatott. Amennyiben karácsonyig szép, sűrű és zöld lett, az jó évet, egészséget és bőséget jelentett, míg a gyenge vagy sárgás gabona nehezebb esztendőt ígért.
Ahogyan minden hagyománynak, a búza ültetésének is megvolt a maga szertartása. Leggyakrabban cseréptálba, fakorsóba, bögrébe vagy lapos tálba vetették, a lényeg, hogy „tiszta” edény legyen – vagyis olyan, amelyhez nem kapcsolódnak negatív dolgok (például betegség, halál vagy baj). Tájegységenként változott, de valahol arra is figyeltek, hogy csendben vegyék elő a tálat, ne haraggal ültessék a búzát, vagy hogy kezet mossanak előtte.
Lehetőség szerint kerti földet használtak, néha homokkal keverve, de nem tömörítették, hogy a búza könnyen kihajtson. A szemeket sűrűn szórták a föld tetejére, majd vékony réteggel takarták be. Mértékletesen locsolták, csak kevés vízzel, hogy ne ázzon el.
Hogy jól megfigyelhessék, általában az ablakpárkányon vagy az asztalon helyezték el, világos, meleg helyen. Fontos információnak tekintették, hogy milyen gyorsan hajt ki, mennyire sűrű és egyenes, valamint milyen a színe. A kihajtott gabonát karácsony után nem dobták ki, sőt ahol lehetett, hasznosították: megetették az állatokkal, a tavaszi vetőmag közé keverték, vagy a kútba dobták a jó termés reményében. A kidobás tiszteletlenségnek számított.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése