Rekkenő hőségre ébredtünk a FEZEN második napján. A meleg ellenére én tettem reggel egy villámlátogatást Budapesten is, a fényképezőgép töltője ugyanis ott maradt.
Ugyanezen a reggelen történt meg az is, hogy a karszalagomra nézve majdnem szívinfarktust kaptam, a rajta lévő felirat szerint ugyanis a 2013-as fesztiválra való belépésre hivatott feljogosítani. Mielőtt azonban pánikrohamot kaptam volna, mérlegeltem a dolgokat, és hosszas vívódás után arra jutottam, hogy a meleg ellenére megint a hátsó bejáratnál közelítem meg a helyet, útba ejtve a sajtós sátort. Valószínűleg nem én lehetettem az egyetlen, aki erre az apróságra rákérdezett, mert szinte még be sem fejeztem a mondatot, máris megnyugtattak. Nem történt hiba, a sajtósok mind ilyet kaptak idén. Valóban, akármelyik kollégára ránéztem, mindenkin 2013-as karszalag volt.
A második napra társaságom is akadt, immár nem a fesztiválon kellett fürkésznem az embertömeget ismerősök után kutatva. Ebből aztán az következett, hogy észre sem vettem, hogy repül az idő. Estére három interjúval kapcsolatban volt előzetes információm. A komoly biztonsági intézkedések ellenére gördülékenyen ment a szervezés, az interjút hamar megcsináltuk és már mentünk is a második színpad felé fotózni.
Ezúttal a Rézangyal-Petőfi Sátornál töltöttem több időt, ott Péterfy Borit a Kiscsillag váltotta. Persze, igyekeztem ott lenni a nagyszínpadoknál is, a Kowalsky Meg a Vega koncertjét a Harman Színpadon például végighallgattam, kis szünetet tartva a fesztivál dokumentálásában.
Este 8 körül – talán már volt 9 is – az ismerősöm megéhezett, és kiszemelte magának a hamburgerest. Látva az óriási adagot már bántam, hogy éppen csak frissítőre vittem magammal pénzt, azért belekóstoltam a köretként szolgáló krumpliba és szószba. Igazán finom volt, jövőre mindenképpen szeretnék én is enni. Arra azonban mindenképp jó volt ez a kis szünet, hogy átgondolhattam a nap további részét, hiszen a két interjú között alig 1,5 óra volt.
Óramű pontossággal érkeztem a backstagehez, ahol már várt egy másik lány. Kiderült, hogy ő is interjúra vár, és vele váltottam egy e-mailt délután folyamán. Egy kissé aggodalmaskodott, mert a menedzser nem volt elérhető telefonon. Én is megpróbáltam felhívni, és furcsa módon nekem körülbelül 4 csengés után felvette. Nem telt bele 10 perc és egy hozzánk csatlakozó újságíró-páros társaságában már a 30Y öltözőjében ültünk. Igazán vicces helyzet volt, mert valahogy egyikünk sem tudta kezelni azt a helyzetet, hogy csoportos interjút kell készíteni, végül vettem egy nagy levegőt és feltettem az első kérdést. A válasz hosszú volt és mindenre kiterjedő, ez pedig lendületet adott a többieknek is, hogy kérdezzenek. Olyannyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy több, mint egy órán keresztül beszélgettünk. Így nem tudtam befotózni sem Majkát, sem pedig a Quimby-t. Sőt, annyira elhúzódott, hogy a harmadik interjúmról is lecsúsztam.
Írta és fotózta: Vass Antónia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése