„Feleségnek hazudni a legkönnyebb dolog a világon…”

A Madách Színház október 13-án mutatta be Joe Dipietro lendületes komédiáját, az Ügyes kis hazugságokat, Szirtes Tamás rendezésében. A négyszemélyes vígjátékot Balla Eszter, Kerekes Éva, Szerednyey Béla és Nagy Sándor adta elő. A Madách Színház, profiljától eltérően, ezúttal egy prózai darabot állított színpadra, ugyanolyan áttörő sikerrel, ahogy azt zenés előadásaival teszi. A színészek alakításának értékéből semmit nem vont le a változás, ugyanolyan profizmussal játszották szerepeiket, mint a többi előadáson szokták.

Hűség, szex, gyereksírás és ügyes kis hazugságok…


Az első jelenetben Billy, a házas, kisgyerekes, fiatal üzletember bevallja apjának, Billnek a tenisz klub öltözőjében, hogy már több mint fél éve csalja feleségét, Jane-t. A 21 éves fiatal, tökéletes testű személyi edző elcsábította, de ez csak a kisebbik baj… azt mondja: szerelmes. Bill felháborodik fia ostobaságán, mindazonáltal megígéri, hogy nem ítélkezik, és nem árulkodik az anyjának. Billy fiatalságának ékes bizonyítéka csapongó hangulata. Egy perce még összeroskadva zokogott, most pedig nevetve, viccelődve hagyja el az öltözőt. Szélsőséges hangulatokat képvisel az egész darabban, ellentétben apjával, akin meglátszik az évek tapasztalata. Kapcsolatuk leginkább Horatius és Babits viszonyához hasonlítható. Míg Bill azt vallja, hogy az embernek el kell fogadnia, amit az élettől kapott, és azzal megpróbálni boldognak lenni, addig Billy látszólag rendíthetetlenül „zengi himnuszát a soha meg nem elégedésnek”.


A színpad fordul egyet, és máris a következő jelenetben találjuk magunkat, ahol Bill feleségével, Alice-szel találkozunk. Alice maga az élet. Pördül, nevet, csacsog, egy könyvesboltot vezet és rengeteget olvas. Pillanatokon belül rájön, hogy férje titkol valamit. Miután megtudja, hogy a fiatalok házassága válságban van, rögtön intézkednie kell, ki sem bírná, hogy máshogy tegyen. Segíteni kell a gyerekeknek, hisz „egy szülőnek, ez a dolga”. Áthívja Jane-t, Billy-t és a kis Emilyt, hogy egyenek náluk egy kis sajttortát…

Az előadás viszonylag kevés, ám többfunkciós kellékekkel dolgozik. A fekete kanapé átalakulhat menő kocsivá, és az edzőtermi öltözőszekrény könnyen lehet bárpult. A darab vetített díszlettel találkozunk, amely amellett, hogy könnyebbé és látványosabbá teszi a helyszínváltásokat, egyfajta különleges, modern atmoszférát eredményez. Ezt a modern, a ’60-es évek Amerikáját megidéző hangulatot erősíti az is, hogy az előadás kezdetén a kivetítőkön felcsendül a darab főcímdala, kicsit közelebb hozva egymáshoz a színházi előadást a filmes- és sorozatkultúrához.

A feszültség egyre jobban fokozódik, az idegszálak pattanásig feszülnek, és egy borzasztó, harminc éves titokra derül fény… A Madách Színház a nagyobb darabok között ezzel a fergeteges vígjátékkal színesítette műsorát, melyben remek ötletek és fantasztikus színészek vonultattak fel. Habár az eredeti Joe Dipietro darabot 1960-as években mutatták be a Broadway-en az előadásnak van létjogosultsága napjainkban is. Figyelmezteti rohanó, mindent egyszerre akaró társadalmunkat, hogy álljunk meg egy pillanatra, és örüljünk azoknak a kis boldogságmorzsáknak, amelyet mindennapjaink nyújtanak. Az Ügyes kis hazugságok görbe tükröt mutat hűtlenségben hűséges világunknak.

Írta: Banka Csilla
Fotók: Vass Antónia

Az előadásról további képek ITT találhatók

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése