SÚGÓ+ – Fejest ugrani egy kráterbe

Az elsőkönyves Makai Máté a Koriolán dalában különös jövőképet fest elénk, aminek a legnagyobb furcsasága talán pont az, hogy ez a jövő nem is annyira távoli. 

Milyen lehet az a kor, ahol könyvek helyett, „az írás csak egyszerű programozás”, ahol készen kapjuk az utazás élményét miután a nyúltagyban egy apró kis szúrást érzünk, vagy ahol különböző színű és állagú készítmények segítik növelni az edzés közbeni teljesítményt? Ismerősen hangzik? Nem véletlenül, hiszen lassan ebben élünk. 

A jelenben megidézett jövő nem az egyetlen kettősség, ami jellemzi a novellákat. Egyik pillanatban még valahol a dzsungelben járunk, vagy a dél-kínai tengeren, közvetlen utána már a Balaton felé tartunk az Országútonban. A szereplőink sem egyértelmű, hogy honnan is származnak, hiszen Aurél és Tamás történetét Spenceré vagy Lorenzé követi, és a harmadik novella után már régi ismerősökként üdvözöljük őket.

Mégis van közös ezekben az írásokban, egy szál, amelyre a történeteket nagyon szépen fel lehet fűzni. A szereplők, hívják őket bárhogyan, mind kiábrándultak a jelenlegi társadalomból, keresik a helyüket, lázadnak a maguk módján, kivétel nélkül mind használnak valamilyen tudatmódosító szert, mintha azt az életet, amit élnek csak így lehetne elviselni.  Teljesen a szer hatása alá kerülnek, függők lesznek, de nem csak az anyag rabjai, hanem saját ideáiknak, saját világuknak is a rabjává válnak. Filozofálnak festészetről, irodalomról, művészetről, szabad társadalomról. 

Az egyik legérdekesebb novellában, a Bolondok űrhajójában, az összes szereplő összegyűlik egy megbeszélésen, ahol a címként is szolgáló Koriolán dalát elemzik. Közöttük ott ül maga az író is, aki tökéletesen tisztában van vele, hogy ezeket a szereplőket ő maga teremtette, és bármikor meg is szüntetheti létezésüket. Tevékenységét pedig az általa életre keltett figurák bírálják: „Ami pedig az írókat illeti, ők azért hamiskásak, mert önmagukat kivonják az életből”.

Mátét a szereplői viszik azon az úton, amit végig kell járnia. „Fogsz-e igazán alkotni valamit, vagy csak készülődni fogsz?”

A kötet rengeteg utalással dolgozik akár rockzenei, akár filozófiai téren, de nem kell megijednünk akkor sem, ha mindent nem sikerül tökéletesen dekódolni. Enélkül is érthető és értelmezhető a történet. 

Két novella között épp csak egy szusszanásnyi időnk van arra, hogy levegőhöz jussunk, majd arra eszmélünk, hogy mi is ugyanúgy függővé váltunk, mint a szereplők, akikről olvasunk. A történetek egyre lejjebb és lejjebb húznak, süllyedünk a feketeségben, abban a bizonyos jamali kráterben a kötet végén. 

„Na, milyen érzés benne lenni?” – kérdezi Máté. Hogy mire gondol? A kráterre, a kötetre, vagy nem is olyan távoli jövőre? Ha a végére értetek a könyvnek, mondjátok meg ti.

Makai Máté: Koriolán ​dala
Fiatal Írók Szövetsége, 2016, 162 oldal
Írta: Köles Hajnalka

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts