Egy asszony élete(i)

A Gólem Színház, Magyarország legnagyobb zsidó társulata, idén decemberben a Centrál Színházban mutatta be egyik legújabb darabját. Két férfi, Halpern és Johnson. Egy zsidó kereskedő, és egy okleveles könyvvizsgáló, véletlenül sem könyvelő.


A darab bemutatja két különböző életvitel sajátosságait, kétfajta szerelem milyenségét, meghagyva ezzel a néző számára a szabad választás lehetőségét, hogy ő melyiket értékeli többre. Az előadás érdekes módon ott kezdődik, ahol Flo földi élete véget ért. A darab kezdetén Halpern éppen feleségét búcsúztatja a temetőben, ahonnan a rokonság többi részét elküldte, hogy egyedül lehessen. Ekkor megjelenik egy számra ismeretlen úr, Johnson, aki virágot hoz a sírra. 

A mű, a történet elmondása és az üzenetek közvetítése mellett megismerteti a nézőket néhány zsidó szokással is, például azzal, hogy a zsidók még a temetéseken is az élet csodáját ünneplik és a kápolnát az élet házának nevezik. Megtudhatjuk továbbá azt is, hogy mélyen tisztelt halottaikat a járda mellé temetik, hogy ne kelljen majd a sárban járniuk feltámadásuk után, valamint, hogy ők nem raknak virágokat a sírra, hiszen azok ünnepégre valóak. Innen tudja Halpern biztosan, hogy az idegen nem zsidó, hiszen ő a keresztény hagyományok szerint friss, vágott virágot hozott a halottnak. Ezzel egy időben kezdett gyanússá válni, hiszen tudta, mik voltak Flo kedvencei. Azaz ahogy ő mondta, Florance kedvencei. Johnson megkéri Halpernt, hogy találkozzon vele egy parkban, mert ismerte a feleségét, és beszélgetni szeretne vele. Halpern beleegyezett, hogy az ilyenkor szokásos egy hetes ülőgyász letelte után megejtsék a találkozót.


A parkban kiderül, hogy Johnson Florance egyetlen szerelme volt mielőtt találkozott Halpernnel, és Flo lett belőle. A darab bemutatja egy nő személyiségének két oldalát. Az engedelmes feleség, aki viszi a háztartást, segíti férjét, neveli a gyerekeket, és a felvilágosult nagyvilági hölgy, aki mindenkit elkápráztat intelligenciájával és tájékozottságával. Florance, habár minden testi kapcsolatot megszakított Johnsonnal, amint megismerte későbbi férjét, feminista, felvilágosult önmagát nem tudta feladni. Évente háromszor találkozott Johnsonnal, hogy újra fiatal önmaga lehessen. Ahogy a darabban Johnson mondta: „(…) felépített magának egy világot. Olyan voltam neki, mint egy sziget”. Halpern természetesen őrjöngött mikor ezt megtudta. Nem akarta bolygatni a múltat és állította, hogy felesége megcsalta, hiszen „Mi a szex? Húsz perc kéj, egy órányi, egy éjszaknyi gyönyör… De a titkolózás, az napi 24 órás tevékenység, heti hét napon át… az az igazi árulás”. A későbbiekben megismerhetjük a két szerelem sajátosságait, amelyekről mindkét férfi őszintén hiszi, az volt az igazi. Johnson ismerte Florance legbelsőbb gondolatait is, tudta, hogy milyen nézeteket vall és melyik operát szereti, mi a véleménye a politikáról és minden találkozásukkor együtt énekelték a kedvenc áriájukat. Halpern állítja, hogy ezek közül a dolgok közül semmi sem számít a való életben. Ő tudta, hogy Flo hogyan szereti elfogyasztani a reggelijét, hogy imádott egész délelőtt az ágyban fetrengeni, hogy krónikusan kesztyűmániás volt, és hogy bizony tudott hisztis is lenni. Melyik kapcsolat testesíti meg a nagybetűs Szerelmet? Azt mindenkinek magának kell eldöntenie, mégis, habár a két férfi olyan volt, mint a tűz és a víz, érzelmeiket tekintve teljesen átadták szívüket ennek a kétszínű nőnek.


Az előadás ezen kívül komoly társadalomkritikát is megfogalmaz, és korunk hiteles rajzát nyújtja. Az esetenként megfeneklő parkbeli beszélgetést a járókelők beszélgetésfoszlányai viszik tovább, amely azon kívül, hogy dicséretre méltó kreativitásról tanúskodik a darab készítői részéről, humorosan mutatja be mai társadalmunk jellemzőit, kezdve az idősebbeket megdöbbentő nyílt homoszexualitástól egészen a folyton futó, egészségmániás barátnőkig. Társadalomkritika érhető tetten Flo szüleinek viselkedésén is, akik mikor Johnson megkérte a lányuk kezét, elutasították őt, mondván, ők zsidó unokákat szeretnének. A történtek után mindenki továbblépett, elkezdte felépíteni a saját kis életét, és mikor húsz év múlva Johnson találkozott hajdani apósjelöltjével az azt mondta neki: „Látod fiam, a végén minden jól alakult”. De nem volt jó, mert a fiatalok feláldozták saját boldog jövőjüket az engedelmesség oltárán és ezután minden döntésük után ott suttogott az a kis hang a fejükbe: mi lett volna, ha…? 

A darab kevés, ám többfunkciós díszlettel dolgozott. A temetőből az őszi falevelek szétsöprése után park varázsolódott, majd az előadás végén egy levélkupac lesöprésével újból egy sírkőnél állva találtuk Halpernt, amint meglátogatja feleségét. Ezzel a mű keretes szerkezetet kapott, hiszen temetőben kezdődött és ott is ért véget. A nyitányhoz hasonlóan a zárást is a kezdet és a vég kettőssége jellemzi. Az utolsó jelenet egy évvel a parkbeli beszélgetés után játszódik, ahonnan megtudhatjuk, hogy Halpern és Johnson megbocsátotta egymásnak a múltbeli ballépéseket, azóta is rendszeresen találkoznak és barátokká váltak, így közösen emlékezhetnek szerelmükre.

A darab elgondolkodtató és csodálatos példája az emberi léleknek, hogy valóban, ahogy hagyjuk magunkat sodródni az eseményekkel, elrohan mellettünk az élet. A Gólem Színház az emberi létezés ezen kettősségét remek humorral átitatott jelentős gondolatokkal állította színpadra.

Írta: Banka Csilla
Fotók: port.hu

Antónia Vass

1 megjegyzés:

Kommentek

Recent Posts