Épül a Nemzeti Táncszínház új otthona

Március végéig elkészülnek a végleges kivitelezési tervek a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyéről, amely a Főváros II. kerületének újjászülető közösségi, kulturális, tudományos és turisztikai központjában, a Millenárison kap helyet. A Millenáris Teátrum átépítéséhez szükséges pénzügyi forrást a Miniszterelnökség biztosítja, a beruházás összértéke 3.3 milliárd forint.


A munkaterület átadására 2017. január 18-án került sor, jelenleg az épület külső gépi és belső kézi bontása zajlik, a Nemzeti Táncszínház és közönsége 2018 tavaszán veheti birtokba a multifunkcionális, és nemzetközi mércével mérve is korszerű épületet a megújuló Millenárison.

A tervezés folyamán elsődleges szempont egy olyan épület kialakítása volt, amely a Millenáris Park életének szerves részévé válik a közel 7000 négyzetméter alapterületen. A munkálatokat bemutató sajtóbejáráson Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. újonnan kinevezett vezetője elmondta: a Millenáris a Nemzeti Táncszínház új otthonának megteremtésével korszakhatárhoz érkezett. A jelenlegi zöld területek jelentős kiterjesztésével és folyamatos fejlesztésekkel nagymértékben hozzájárul Bel-Buda és a Főváros vonzerejének további növeléséhez, valamint a környéken lakók magas életminőségének biztosításához. Hozzátette: az épületek és a park új tartalommal, új funkciókkal való megtöltését az Álmok Álmodói szellemisége ihlette, a megvalósításra pedig a mai kor elvárásainak megfelelően fog sor kerülni.  A Millenáris vezetősége a Miniszterelnökség és piaci szakértők bevonásával megkezdte az egyeztetéseket.


A fejlesztések nem állnak meg a jelenlegi Millenáris területén. A Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával, Halmai Zoltán úrral kiváló a munkakapcsolatunk, rendszeresen egyeztetünk a szomszédban zajló fejlesztés és területrehabilitáció vonatkozásában is. A két területen folyó fejlesztések összehangolása, az egységes parkarculati koncepció megvalósítása kiemelt cél – jegyezte meg Glázer Tamás.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója kiemelte: A Nemzeti Táncszínház a hazai táncszíntér legfontosabb központjaként, befogadó színházként működve, közel negyven magyar, professzionális társulattal dolgozik együtt. Az elmúlt évek átmeneti időszaka után, a magyar táncszakma és a színház nézői már nagyon várják a Táncszínház új, önálló játszóhelyét, amelynek elsődleges, legfontosabb célja a táncművészek és a közönség igényeinek legmagasabb szintű kiszolgálása lesz. Játszóhelyével egy időben az intézmény is megújul, amely megújulásban megvalósul egy igazán modern, európai minőségű, a tradicionális- és kortárs táncművészetünket őrző és reprezentáló 21. századi tánccentrum.

Fotók: Dusa Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése