MOST FESZT – U.I.: Leszel a barátom?

A MOST FESZT (MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál) immár harmadik éve kerül megrendezésre a tatabányai Jászai Mari Színházban. A magyar színházi fesztiválok széles palettájából eddig hiányzott az erre a műfajra való specializáció. Az elmúlt két év sikerei azt bizonyítják, hogy valóban hiánypótló a fesztivál. 


A Mary és Max című előadás, amely a Találkozások pályázat keretei között jött létre a Bethlen Téri Színháznak, a Manna Kulturális Egyesületnek és a Tünet Együttesnek köszönhetően, több szempontból is kivételes darab. A monodráma és a stúdiószínház határai között játszik, hiszen a két szereplő, Mary és Max már önmagukban is egy-egy monodráma, de ahogy ez a két élet színpadra kerül, az már a stúdiószínház felé kacsint. 

A történet Adam Elliot azonos című gyurmafilmje alapján készült Valcz Péter (a darab rendezője) átdolgozásában. A történet Ausztráliában kezdődik, amikor a nyolcéves Marynek (Grisnik Petra) egy megválaszolatlan kérdése támad az amerikai kisbabák világra jövetelével kapcsolatban, ezért eldönti, hogy levelet küld egy igazi amerikainak. Érdemes tudni, hogy Marynek nincsenek barátai, viszont számos egyéb olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek önkéntelenül szeparálják el őt az úgymond „normális világtól”. Amikor megírja a levelet, kétségbeesetten dobja el magányos segélykiáltását New York tömött zavarába, ahol Mr. Max Horovitzot (Gőz István) találja el, aki történetesen azonnal pánikrohamot kap a levéltől. Ugyanis Max Asperger-szindrómás. De nagyon örülne, ha lenne egy barátja. Úgyhogy válaszol. 


A legfontosabb rendezői döntés a ripacs figura bevétele a történetbe – narrátor szerepkörben (Valcz Péter). A darab folyamatosan tudatosítja a nézővel, hogy színdarabot lát, Valcz Péter egyfolytában megszakítja az illúziót – hogy funkciójában ez könnyíti-e a látottak értelmezését, vagy még jobban elgondolkodtatja a nézőt a többség fogalmával kapcsolatban, az egyénileg változó. Remek döntés volt beemelni ezt a paprikajancsi figurát, aki minden túlzó, fellengzős mozdulatával és kijelentésével erősíti az empátiát. 

A színről az egyes hiányzó karaktereket, mint Mary alkoholista anyja egyetlen kislányujjra húzott gyűrű és Grisnik Petra lenyűgöző szerep a szerepben játéka alkotja. Kartondobozról ugrik egy középső ujj a mélybe, az anya öngyilkossága gyermekjátéknak tűnik, mégis valós eseményként érzékeljük. Valcz Péter ripacsból egy csokornyakkendővel válik a szomszéd fiúvá – miközben önmagát szerepként definiálja, és Damien karakteréből egyszer csak narrátorként szól ki: „Nem kéne nekem játszani!” Rendhagyó rendezés, ám a maga különcségével legalább olyan lenyűgöző és egyedi, mint a darab által felvonultatott karakterek.

A díszlet Valcz Gábor munkája. Ötletesen oldották meg a levelezés képi megjelenítését. A színpad osztott, balkézre Max és a műanyag dobozai, benne az állandó gyűjtögetési mániájának bizonyítékai. Jobbra Mary és a kartondobozok, mindenféle rajzzal dekorálva. Középen, mintegy közös térként: buborékfólia. (Később az elektrosokk képi ábrázolásához használják fel ezt a buborékfalat – nyomasztó és rendkívül látványos megoldás.) A két szereplő egy-egy dobozban (Max műanyag-, Mary kartondobozban) dobálja át az üzenetét a másiknak. A műanyag közé befurakodó kartondobozok egyre nagyobb kupaca mutatja, ahogy Max egyre inkább beengedi az életébe Maryt.


Max negyvennégy éves és százötvennyolc kiló. Gőz István vékony alkatát szinte szürreálisan torzítják el a kitömött párnák – szépen idézi ez vissza a gyurmafilm képi világát. Mary barna ruhácskát visel, ami alatt már a felnőtt nő öltözéke rejlik – hiszen a darab egy egész életen át ívelő történetet dolgoz fel. Horányi Júlia, a jelmezkészítő az öltöztetéssel Adam Elliot világához nyúl vissza, kicsit abszurd, kicsit torz. 

Valcz Péter kiválóan rendezte meg a darabot, Zsigó Anna dramaturggal együtt egy olyan különleges dramaturgiát építettek a történet mögé, ami egyszerre elidegenítő – hiszen folyamatos kiszólásokkal tudatosítják a nézővel, hogy néző – és egyszerre bevonó. Az Asperger-szindróma egyik legfontosabb jellemzője, hogy az adott személy roppantul nehezen képes elviselni nemcsak a többi embert, hanem az egész világot. Frusztrál, szorongat, fullaszt, hangos és fényes és nem lehet hová menekülni előle. Fény -és hanghatásokkal próbálták nem egyszerűen csak bemutatni, milyen érzés ennyire rettegni a világtól, a rendetlenségtől, a másik embertől, hanem bevonták a nézőket, hiszen a fény-, hang- és képi játék erőssége minden emberre kihat a teremben. 

A Mary és Max egy rendkívül érzékeny témát szeretne színpadra állítani. Az alkotóknak ehhez állandó segítséget jelent Csonka Gábor jelenléte, aki saját bőrén tapasztalja minden nap, milyen is ebben a fojtogató világban létezni. A tapsrend után beszélgetés követi az előadásokat, ami szerves része az egésznek – a színház önreflexív megformálása, amelyet a darab végig követ szinte követeli, hogy utána teret nyisson a közös beszélgetésnek.

A MOST FESZT-en a Mary és Max versenyelőadásként került színpadra. Budapesten az idei évadban a Bethlen téri színházban havi rendszerességgel játsszák. 

Írta: Veréb Árnika
Fotók: mannaprodukcio.hu

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts