Lindsey Stirling neve ismerősen csenghet, jellegzetes, megkoreografált hegedűjátékával minden bizonnyal mindenki találkozott már, aki szereti a klasszikus alapokra épülő zenét. 2015 után 2017-ben ismét Budapestre látogatott, és Brave Enough-showjával mindenkit elvarázsolt.
Az új album, szomorú apropója ellenére, rendkívül erős zenei anyag, amiben keveredik a lágyság és a feszesség – energikus, változékony, érzelmekkel teli világba csöppenünk általa. A koncert színpadképe is ezt hivatott erősíteni: a LED-kivetítők precíz pontossággal követik le a számok dinamikai változásait, rájátszva hol a melankóliára, hol pedig az újraéledő energiára. Mindezt teszik úgy, hogy a grafika, a fények egy pillanatra sem válnak elnyomóvá, éppen akkor tűnnek fel uralkodóként, amikor szükség van rá, hogy aztán háttérbe húzódva segítsenek átélni a hegedűjáték által közvetített érzelmeket. Az üde zöld harmóniából pillanatok alatt lényegülünk át a piros pezsgésbe, a táncosok szépen beleolvadnak a képbe, alázattal asszisztálnak a hegedűjátékhoz.
Már Lindsey megjelenése is plusz energiákat szabadít fel. Nem a hátsó takarásból lép elő, hanem végigtáncolva a stadiont vonul végig a sorok között. Olyan, akár egy tornádó, az őt kísérő biztonsági őrnek futnia kell, hogy lépést tudjon vele tartani. Nem meglepő ez a nyitány, hiszen a hegedűművész táncos múltja kiváló alapot nyújt a védjegyévé vált táncos virtuózjátékhoz. Ez az oka annak is, hogy a koncert alatt egy másodpercig nem érezzük, hogy „túlmozogná” a számokat, az összhang tökéletes, tudatos és pontos. Akár azt is mondhatnánk, hogy hideg profizmus, de a stadiont betöltő pozitív energiák miatt ez nem a legszerencsésebb jelző.
Ráadásul jó pár világsztárral ellentétben Lindsey nem akarja a koncertet „megúszni”, a közel két órás koncert alatt végig színpadon van, csupán néhány gyorsöltözésre fut ki, és már jön is vissza. A zene iránt érzett szeretete és elhivatottsága a közönségre is átragad, az egész stadion egy ütemre pulzál.
Aztán a koncert háromnegyedénél néma csend támad. Lindsey mesél Gaviról, a rákban elhunyt barátjáról, akinek elvesztése nagyon megviselte, de ugyanakkor neki köszönheti azt az embert, akivé lett, és azt a csodálatos albumot, ami a tragédia nyomán született. Neki szól a Gavi’s song, amit mindenki megkönnyez, nem pusztán azért, mert gyönyörűen és egyszerűen szól, hanem a kivetítőn felvillanó emlékképek, videók, fotók miatt is. Az ember a stadionban azt érzi, hogy egy kicsit ő is megismerte Gavit, minden hang személyessé válik.
A következő pillanatok visszavezetnek minket a jelenbe, ahol ismét elkezdhetjük pozitívan látni a világot, derűvel tekinteni a jövőbe, és a koncert második fele úgy repül el, mintha csak egy pillanat lenne. Észre sem vesszük, és már másodszorra tapsoljuk vissza, az egész Aréna áll, Lindsey pedig jön, fáradhatatlanul, és zenél tovább.
Amikor a stadionban felkapcsolódnak a fények, mindenki némán indul kifelé. Nem azért, mert kedvetlen, hanem mert annyira magába szippantotta az a megfoghatatlan és leírhatatlan varázslat, ami az elmúlt két órában körülvette, hogy nincsenek rá szavak. Egy kicsit más emberek lettünk a Brave Enough Tour hatására.
Írta: Vass Antónia
Fotók: Dézsi Fruzsina, Vass Antónia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése