POSZT 2017: Nem mind arany, ami

Mundruczó Kornél neve a leginkább számon tartott magyar rendezők között van Hollywoodban. A 2016-ban bemutatott Proton Színházzal közös produkció beharangozójában „egyszerre költői és provokatív előadás”-ként jellemzik a Látszatéletet – hasonló titulusokkal, mint amikkel a világsajtó illeti Mundruczó rendezéseit. 


A Látszatéletet a POSZT versenyprogramjának jelöltjeként a fesztivál utolsó estéjén láthatták a nézők. Hogy mennyire tért el a többi jelölt előadástól, azt az is mutatta, hogy a megszokottól eltérően az előadást Pécs külvárosában, az Expo Centerben játszották; a hatalmas díszlet ugyanis nem fér el a Nemzeti Színház vagy a Kamara színpadán. De akár hangulatteremtésként is felfoghatjuk, ahogy a sötétedő külvárosba kalauzolták a nézőket a kihalt csarnokba. 

A Látszatélet dokumentarista alapú előadás, ám inkább csak alapmotívumokat és az adott társadalmi konfliktust emeli át a valós eseményekből, amelyek az előadás végén szövegként ismertetik a nézőkkel a történéseket. 

Mundruczó rendezése a kettősségek világa. A grandiózus gesztusok mosódnak össze a valóság kisszerűségével. Már belépve a térbe a díszlet is ezt a mércét követi: a hatalmas méretű forgószínpad egy kacatos, átlagos nyolcadik kerületi lakást jelenít meg. Az alapkonfliktus, amely egy roma család kilakoltatása a lakásból, nem tűnik olyan témának, amelyet ilyen mértékű eszközökkel indokolt megjeleníteni – ám a család történelme, a társadalmi konfliktusok, majd a lakás kilakoltatás utáni sorsa mind ott húzódnak a háttérben, a kisszerűnek látszó téma mögött felduzzasztva. A Proton Színház előadása a gát, amelyet kinyitnak, mérnöki pontossággal hagyva, hogy szép lassan kiszivárogjanak a rejtett igazságok. 


Az elemhasználat ugyanakkor már nem ennyire „lassú” vagy kimért – igazi technikai vegyesfelvágottat kínál a rendezés. A filmes jelenetek, a színészi játék és a dramaturgia mind-mind tökéletesen átgondolt és erőteljesen hangsúlyos – az elemek harcának tűnnek néha a színpadon, ahogyan az energiájuk kölcsönhatásba lép. Közben pedig az összes részlet alárendelődik a nagy csúcspontnak, amikor a színpad – és így a világa is – 360 fokban megfordul, ahogy mondani szokás, fenekestől. Ez a jelenet határként szolgál, olyan jelentős, hogy az előadás második fele már nem is igazán képes felülmúlni – de nincs is rá igény, hiszen ez az egy pillanat véglegesen ott marad a levegőben, kihat a teljes történetre. 

Fordul a színpad, de a világ nem igazán – az elhagyott lakásba beköltöző édesanya és kisfia ugyanúgy meghurcolt és kivetett, mint az előttük ott lakó roma édesanya és identitásproblémákkal küzdő fia. A színpad fordulata olyasmi, mint egy nagy megnyilatkozás: összetörik a szoba berendezése, felszínre kerül a sok eltemetett emlék és mocsok. Ebbe a térbe belépve Láng Annamária karakterének kallódása mélyül, a párhuzam a korábban ott lakó Ruszó Lőrincné tragédiáival még egyértelműbb. 

Bár Monori Lili és Jéger Zsombor karakterei romák, az előadás messze túlmutat a cigányság kérdésén. A társadalmi kirekesztés, az emberként kezelés, és az identitáselfogadás problémái kísértetként hatják át a két mini-családdrámát. 


Technikailag kifogástalan az előadás, még ha az Expo Centerben egy műszaki hiba miatt a szöveg felét nem lehetett hallani – ahogyan azt másnap a szakmai beszélgetésen kiemelték, a szöveghiány nem tette kevesebbé az előadást, hiszen a többi eszköz önmagában is képes volt „tartani” az előadást –, igazából az egyes részletek önmagukban is képesek lettek volna megalkotni a történetet, hiszen nagyon erős színészi játékot, profi díszletet és gondosan felépített dramaturgiát működtet a rendezés. Ugyanakkor kissé kaotikusnak tűnik ennyi grandiózus effekt a színpadon – de a színpadi látszat mögött ott húzódik mindaz, amiről Mundruczó beszél és alkot a történet által, így a Látszatélet hű marad a címéhez – és a nézőket megkérdőjelezteti a saját maguk látszatában. 

A Látszatéletért Wéber Kata és Boronkay Soma kapták a POSZT legjobb írói és dramaturgiai munkájáért járó díjat, Ágh Márton pedig a legjobb díszletért. 

Írta: Hirmann Blanka
Fotók: Rév Marcell

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése